Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 9. hétfő - 164. szám - Megemlékezés a magyar jelnyelv napjáról - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):

1392 további lépésekre van szükség, ezért tekintette át a kormány az osztrák tapasztalatokat, és ezért jelentette be a miniszterelnök a mai napon a már említett intézkedéseket. Ami pedig a morális kérdéseket illeti, nem hiszem, hogy a baloldali pártoknak megvan a morális talapzatuk ahhoz, hogy ilyen magas lóról beszéljenek. Az álhírgyártást továbbra is folytatják. Csak az elmúlt napokat nézzük! Az egyik emberük a hét végén is azzal riogatott, hogy nincs elég lélegeztetőgép az egyik kórházban. Mindezt pár nappal azután, hogy számonkérték a kormányt azért, mert túl sok lélegeztetőgépet szerzett be, minekutána a tavaszi hónapokban azért kérték számon, hogy miért nem szerez be lélegeztetőgépeket, most pedig riogatnak, úgyhogy a kórháznak kellett helyre tennie ezt az egészet. A közpénzek dolgában szintén nem valami magas a morális talapzatuk, mert nem kell egyébként visszamenni a 2010 előtti időszakba, a Gyurcsány-párt pár nappal ezelőtt bukott le azzal, hogy áramot lop. Áramot lop, nem otthon, nem az utca végén, hanem az önkormányzat épületében. Furcsán fogják fel a rezsicsökkentést, az biztos. Mindezek miatt úgy állunk, hogy a baloldal egyelőre annyit tudott hozzátenni a járvány elleni védekezéshez, hogy rémhíreket terjeszt, megszorításokat tervez, és eközben meg lopja az áramot. Ez elég szörnyű bizonyítvány, még nem késő, hogy változtassanak a politikájukon. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportjából Harangozó Tamás képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra: „Aktuális kérdésekről” címmel. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Aktuális kérdés, hiszen veszélyhelyzet van. Veszélyhelyzet van nemcsak jogi értelemben, de veszélyhelyzet van ténylegesen is. A helyzet, a számok drámaiak. Nézzük meg, hogy hogyan is jutottunk el idáig! A tavaszi időszakban a kormány - egyébként az ellenzék többszöri javaslatára és egyetértésével - komoly korlátozó intézkedéseket hozott. A nyárra az első hullám európai viszonylatban viszonylag kevésbé érintette hazánkat. Nyáron kinyitottak a boltok, éttermek, elindultak az emberek, de már akkor lehetett tudni, hogy jön egy második hullám; no nem az a második hullám, amit a kormány tagjai sejtettek, és az Adrián keresték, hanem a koronavírus-járvány második hulláma, amire szemlátomást önök nem készültek fel. Egyéb esetben nehezen lehetne magyarázni, hogy a mai napig nincs elég influenza-védőoltás, hogy a lázmérőket, hőmérőket az iskolákban szeptember végén tudták beszerezni, hogy a járvány, úgy, ahogy van, fejre állt már a szeptemberi hónapban, és ma már gyakorlatilag nem képes beteljesíteni a feladatát, hogy a tesztek kapacitása meghaladta a tesztelendők számát, és most próbálnak utólag ezen valamit javítani. (11.40) A munkahelyek elindultak, az iskolákat kinyitották, a stadionok megteltek, védekezésnek pedig híre-hamva sem volt. Mindezt egy konzultációra hivatkozva, ahol az önök támogatói, a magyar lakosság körülbelül 10-15 százaléka manipulatív kérdésekre adott válaszából arra jutottak, hogy nem kell Magyarországon védekezni, a gazdaság fontosabb. Mondom a számokat a mai napon: 86 ezer azonosított fertőzött, több mint 110 ezer fertőzött összesen, elhunyt 2500 ember, kórházban több mint 6 ezer a mai napon, lélegeztetőgépen 415 fő, és ami a legborzasztóbb a közeljövő tekintetében, hogy az összes elvégzett teszt 32 százaléka pozitív lett az elmúlt napon. Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez képest a múlt héten veszélyhelyzetet hirdettek, és ingyenes parkolással meg éjfél és öt közötti kijárási tilalommal próbáltak időt nyerni. Illetve a múlt héten például egymilliárd forintot különítettek el Semjén Zsolt vadászati kiállításának reklámozására. Önöknek elment a józan eszük! Ez múlt héten volt. Akkor a múlt héten, amikor egyébként félmillió tesztet meg lehetett volna venni, amikor már a Győr-Moson-Sopron megyei orvosi kamara a lakosságnak szóló tájékoztatásában szó szerint ezt írta: „A koronavírus-járvány jelen helyzetében sajnos már nem lehet biztosítani a minőségi egészségügyi ellátást. Más szóval, az ellátórendszer már több helyen elérte a teljesítőképességének határát. Sőt, egyre több helyen meghaladta és a katasztrófahelyzetre érvényes szabályok bevezetésére lenne szükség.” Ezen a napon önök éppen a vadászati kiállítás reklámozására adtak pluszpénzt.

Next

/
Thumbnails
Contents