Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 5. csütörtök - 163. szám - Az ülésnap megnyitása - Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:

1289 Otthonteremtési és demográfiai téren ez az ország sajnálatos módon egy kátyúban van. Mind az otthonteremtési, új építésű ingatlanokra vonatkozó, albérletárakra vonatkozó adatok sokkal rosszabbak, mint az elmúlt évtizedekben jellemzően, demográfiai téren pedig akárhogy próbálnak összevissza beszélni a kormányzati oldalon, a magyarság lélekszáma itt, a csonka országon belül is évente nagyságrendileg 40 ezer fővel fogy, a termékenységi mutató pedig egy visszapótlódást követően még mindig sajnos az európai átlag alatt van. Bárcsak ne így lenne! Én nagyon szurkolok annak, hogy ne így legyen. De akkor nézzük az adatokat, és zúzzuk szét azt, ami a termelési jelentésekben elhangzott! Otthonteremtésről beszél az a kormányzat, amely semmit nem tett azzal szemben, hogy egy átlagos fővárosi albérletár 150-160 ezer forint plusz rezsiig ment fel az önök regnálása alatt. Elmondhatjuk, hogy magyar fiatalok, demográfiai, családtervezési célokkal rendelkező magyar fiatalok tömegét hozták vállalhatatlan helyzetbe. Ha azt nézzük meg, hogy az új építésű lakások száma, mondjuk, még a gazdasági sikerkorszaknak nem nevezhető 2007-ben is az átadott lakások tekintetében 36 ezernél járt, 2010-ben 20 800-nál járt ez az adat, 2013-ra lement 7200-ra, képviselőtársaim, ez az önök gazdasági csodája. Aztán 2015-ben 7600 átadott lakásról beszélhetünk - a KSH adatsorát a kis okostelefonjaikon meg tudják nyitni, és akkor rögtön vitaképesek leszünk -, majd 2016-ban még mindig nem érték el a 10 ezer átadott lakást. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a kétezres évek nem Magyarország gazdasági sikerkorszakát fémjelzik, és ott mégis 40 ezer fölötti, 30 ezer fölötti adatok köszönnek vissza, aztán egy 2009 utáni nagy zuhanással még mindig 20 ezernél tartott az átadott lakások száma. Persze, most azt fogják mondani, hogy válság volt (Zaj. - Az elnök csenget.), és ilyenkor nem mondják, csak akkor, amikor a koronavírus-helyzetet kell kezelni. Aztán 2016-ra 9900-ig ment fel ez az adat, tehát még mindig 10 ezer átadott lakás alatt vagyunk, 2018-ra szerencsére 17 ezerre felment. Ez kicsit kevesebb, mint a fele a kétezres évek közepén jellemző adatnak. Anélkül, hogy dicsérni akarnám azt a korszakot, amin nem volt sok dicsérnivaló, de azért a számok makacs dolgok, önök ezen piaci körülmények között feleannyi számú, új építésű lakást sem tudtak átadni, mint egy évtizeddel korábban. Az a helyzet, hogy ez szoros összefüggésben áll az önök vegytisztán neoliberális, elhibázott családpolitikájával, otthonteremtési politikájával. Kétségtelen, hogy kedvezménytömeg került erre a területre, és én ezt üdvözlöm, képviselőtársaim, tehát nehogy úgy vegyék, hogy én ebből az egész rendszerből direkt valami rosszat akarok kihozni. Csak amiről önök itt nem beszélnek, az az, hogy az önök családtámogatási rendszere - még a CSOK is részben - olyan ingatlanár-drágulást hozott kontroll nélkül a piacon, ami beépül minden magyar ingatlanvásárló által fizetendő árba, beépül valamelyest az albérletárakba is. Azt látjuk, hogy miközben 60-80 ezer forintról 160 ezerig mentek fel az albérleti árak, önök mit mondtak: hát, mi egy kormány vagyunk, mi a Fidesz-KDNP vagyunk, mi a piaci folyamatokba nem nagyon akarunk beleszólni. Ugyanezt mondták a forint/euró árfolyamnál is, ami szintén a magyar családosokat sújtja, szintén a gyermekvállalási tervekkel rendelkezőket sújtja. Itt is azt mondták, hogy a kormánynak aztán nincsenek árfolyamcéljai. Igaz, önök hozzák meg a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, amibe bele lehetett volna írni, hogy a jegybanknak legyenek árfolyamcéljai, mert a jegybank is azt mondja, hogy a kormány nem mondta meg, hogy legyenek árfolyamcéljaink, tehát nekünk sincsenek. Ebből kifolyólag egy ezermilliárdos évenkénti különadóval sújtják a teljes magyar lakosságot, köztük a gyermeket vállalókat is. Ha ennyire komolyan gondolják a demográfiai célokat, mint ahogy mondják - és én remélem, hogy így van, és ez nem megint csak egy politikai termék, mint amilyen korábban a rezsicsökkentés vagy a migráció elleni állítólagos harc volt -, ha tényleg komolyan gondolják, magyarázzák meg nekem, Dunai képviselőtársnőm, egy hölgy egészen máshogy, sokkal tisztábban képes sokszor látni ezeket a dolgokat, hogy tudják önök elfogadni, hogy egész Európában Magyarországon van a legmagasabb forgalmiadó-kulcs a gyermeknevelési cikkeken. Én átnéztem egyesével. Nem volt még egy európai ország, ahol 27 százalékos áfával sújtották volna a gyermeknevelési cikkeket. Nincs több! Adják be azt a módosítót, ami legalább a gyermeknevelési cikkek tekintetében lemegy 5 százalékra, én azonnal támogatni fogom, és szinte biztos vagyok benne, hogy a mögöttem lévő frakció is, hiszen évek óta fogalmazzuk meg ezt az igényt. Tehát kétségtelen, hogy önök csorgatnak támogatási összegeket erre a területre, én ezt nem vitatom el, csak azt látom, hogy a másik oldalon hagynak olyan piaci folyamatokat elszabadulni, amelyek brutális dráguláshoz vezetnek, és a saját adórendszerükben a fogyasztási típusú adók között azokat