Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 4. szerda - 162. szám - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló törv... - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK):

1271 környezetbe, amelyben működik, és ez a kormány egész egyszerűen nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy ezen munkavállalókkal kapcsolatban mik a valódi céljai. Már a kieső munkabérek pótlása esetén is szóba került az, hogy a katások döntő többsége kimarad a különböző segítő támogatási lehetőségekből. A mi célunk az, hogy a magyar munkahelyvédelmi alap konstrukcióját, amely a kieső bérek 80 százalékát kipótolná minden érintett munkavállaló esetén, valahogy a katásokra is próbáljuk meg kiterjeszteni. Nem akarom itt most államtitkár úrnak egy A4-es papíron receptre leadni azt, hogy hogyan lehetne ezt megtenni, mert nyilván a szakmai szervezetek nélkül nem illik ilyen koncepciókat véglegesíteni, de azt igenis látom, hogy hozzá kell nyúlni ehhez a problémához. Államtitkár úrék nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a katások esetében egy dupla problémát engedjenek dolgozni. Az egyik probléma az, hogy majd a nyugdíjkorhatárhoz közeledve ezen honfitársaink várható ellátása elképesztően csökkentett üzemmódban tud majd működni, mint azon munkavállalóké, akik mondjuk, államtitkár úrhoz, egy országgyűlési képviselőhöz vagy bármely munkatársunkhoz hasonlóan itt vannak, és az ismert járulékfizetési metódus folyik a munkaviszonyuk körül. Azt is szeretném elmondani önnek, hogy sok esetben nem a katások választása az, hogy erre a nyugdíjaskorra való felkészülést ők esetleg negligálnák vagy ne vennék komolyan. Nagyon sokan belekényszerülnek ebbe az élethelyzetbe. Nézzék meg csak a sajtómunkások körül dolgozókat, mondjuk, a fotósokat, a külsős újságírókat, sok esetben csak úgy állnak velük szóba, hogyha katás munkaviszony kerül az asztalra letételre, és Magyarország Kormányának a felelőssége, nemcsak az önöké, a mindenkori kormány felelőssége az, hogy az ő időskori ellátásukról minden szinten megpróbáljon gondoskodni, olyan klímát alakítson ki, ahol ez egyáltalán lehetséges. De egy demográfiai mélyrepülés mellett megengedni azt, hogy több százezer ember bizonytalanságban maradjon a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, egyszerűen felelőtlenség. Azt üzeni ezeknek a munkavállalóknak, hogy ott maradnak az út szélén, és ez az üzenet megengedhetetlen. Hozzáteszem, és ez tényleg lábjegyzet, de nagyon fontos lábjegyzet, a tegnapi napon a csepeli kilakoltatásnál is ezt érezte az a család, amelyik az út szélén maradt, miközben kaphattak volna a polgármester úrtól és a hivataltól egy halasztást, mégsem kapták meg ezt a halasztási lehetőséget. És a tegnap Újpesten Covid-betegként az utcára rakott család tagjai is feltételezhető módon ezt érzik. Az egyik esetben szerencsére kaptak egy nagyságrendileg egyhetes halasztást, de államtitkár úrnak szeretném innen jelezni, hogy még a kilakoltatási moratórium napja előtt ezt a Covid-beteg igazolt pozitív családot az utcára kívánják rakni jövő héten, tehát ha valóban foglalkoznak ezekkel az emberekkel, akkor tartsanak velünk a terepre. Ígérem, hogy semmiféle ellenséges atrocitás nem fogja érni önöket, akár együtt is mehetünk innen az épületből, és ezt a legkomolyabban, minden cinizmus nélkül mondom, de honfitársaink nagyon erősen számítanának arra a segítségre, amit sajnos nem kapnak meg. Nem akarom azt vizionálni, hogy a NAV munkavállalói hasonlóan nehéz helyzetben vannak, mert szerencsére nem, de közöttük is vannak hitelkárosultak, közöttük is lehetnek végrehajtók áldozatai. Ne érezzék azt ezek az emberek, hogy a foszladozó szociális védőháló maradéka semmiféle védelmet nem tud nyújtani. Én azt szeretném, ha újraszőnénk ezt a védőhálót valamelyest, viszont a nyelvvizsgapótlék megszüntetése, az illetmény ilyen fokú negatív irányba történő eltérítésének lehetősége nem ezt az érzetet erősíti, ezért az a határozott kérésünk, hogy ezeket a nem is túl sok költségvetési spórolást hozó és kicsit talán értelmetlen elemeket nyesegessék vissza, az egész koncepciót konkretizálják úgy, hogy egy ellenzéki képviselő is meg tudja szavazni. Addig ugyanis egy jóindulatú igent nem lehet olyan lelkiismerettel rátenni erre a csomagra, ami után az egyszeri ellenzéki képviselő nyugodtan alhatna. Köszönöm a lehetőséget. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy rendes felszólalásra jelentkezik-e még valaki. (Nincs ilyen jelzés.) Nem. Akkor lezárjuk a blokkot, és Varju László képviselő úr kért szót kettő percre. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy gondolatkörre szeretnék még ráerősíteni, és ez pedig az, amit mindannyian tudunk, hogy Magyarországon gazdasági válság van. Ebben a helyzetben az adóhatóság ehhez való kapcsolódása, figyelme, mondhatnám: nagyon erős hatósági fellépése, avagy

Next

/
Thumbnails
Contents