Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 4. szerda - 162. szám - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló törv... - ELNÖK: - IZER NORBERT pénzügyminisztériumi államtitkár:
1272 ennek szolgáltatói megközelítése, vagy önmagában a hivatal szolgáltatásainak erősítése, azt gondolom, nem mindegy, hogy ez hogyan történik. Különösen akkor, hogyha egy olyan helyzetben van az ország, hogy önök arra kényszerülnek a hatóságon, mármint az adóhatóságon keresztül, hogy a világ legmagasabb általános forgalmi adójának rendszerét látva, vezetve vagy azt használva üldözzék azokat, akik egyébként, mondhatnám azt, hogy egyre nehezebb helyzetbe kerülő vállalkozások, hogy ne csaljanak adót. Éppen ezért azt gondolom, hogy arra fel kell hívni a figyelmet, hogy ha már kialakítják azt a rendszert, hogy lényegében minden vállalkozás teljesen átláthatóvá válik, hiszen az elektronikus számlázás rendszerének bevezetése, sőt a könyvelésnek a biztosítása kapcsán, ahogy haladnak ebben előre, egyre inkább ezek a szolgáltatások jelennek meg. De szeretném még egyszer felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon akkor, amikor ilyen gazdasági válság tombol, és igazából a vállalkozások nem kapnak segítséget az államtól, a költségvetéstől, és az embereket el kell bocsátaniuk, ezért ők rendkívül nehéz helyzetben vannak, és ezt azoknál az ellenőrzéseknél figyelembe kell venni, amelyeket önök végeznek. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ismételten kérdem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki a vitában felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az együttes általános vitát lezárom. Megkérdezem Izer Norbert államtitkár urat, kíván-e élni a válaszadás lehetőségével. (Jelzésre:) Igen. 30 perc az időkerete, államtitkár úr. Parancsoljon! (14.40) IZER NORBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sok pozitív, értékes gondolatot hallottunk a vitában, ezért is szeretnék reagálni. Adóterületen jellemzőbb a negatív kritika az ellenzék padsoraiból, most végre egy olyan vitán vagyunk túl, amin legalább a fele pozitív volt az észrevételeknek. Ezeket szeretném is megköszönni, és reagálni azokra, amelyek szerintem félreértésen alapulnak, vagy esetleg negatív kritika. Ezeket szeretném egy kicsit kibontani. Kezdjük akkor Potocskáné észrevételeivel! Azt gondolom, itt is az egyik leghangsúlyosabb elem nem pont a NAV-törvénnyel és a jogállási törvénnyel volt kapcsolatos, hanem a fenntartható gazdaságfehérítésért felelős bizottsággal és ennek farvizén a kata szabályrendszerével. Nagyon fontos látni, hogy ha ez a bizottság megalakul, akkor ez egy elemző, értékelő, javaslattevő bizottság lesz, tehát nyilván nem lesz hatásköre ellenőrzéseket lefolytatni, és nem fogja tudni a NAV feladatait átvenni, ellenben javaslatokat tehet arra, hogy az adóhatóság milyen területeken vizsgálódjon, milyen fókuszterületeket vegyen előtérbe. Ez a bizottság egyébként ezeket a javaslatokat meg is fogja tenni, és ez a fő célja, hogy azonosítsa azokat a területeket, ahol a gazdaságfehérítésnek további tere van. Azt gondolom, hogy ahogy elhangzottak azok a javaslatok a munkabér kifehérítése, így a feketefoglalkoztatás, az áfa kapcsán, tehát amiket most hallottunk javaslatokat, ezeket a bizottság nyilván fel fogja majd tudni venni a napirendjére, és ezeket fogja tudni elemezni, és adott esetben javaslatokat tud ennek kapcsán megtenni. Ezúton is köszönöm ezeket a felvetéseket. Visszatérve a kata kérdésére, szeretném megerősíteni képviselő asszonynak, hogy a kormány nem tervezi a módosítását ennek a szabályrendszernek. Ennek a - majdnem azt mondom - másfél éves egyeztetésnek és szakmával való párbeszédnek az eredménye mondatja velem ezt, tehát nem az az arrogancia, hogy a kormány soha nem hallja meg az adózók vagy az ellenzéki képviselők szavait, hanem egy nagyon részletes elemzés van e mögött. Másfél éve beszélgetünk az adózókkal a kata kapcsán látható visszaélések visszaszorítási lehetőségeiről. Vagy két tucat javaslatot kaptunk a szervezetektől, a szakma képviselőitől, adótanácsadóktól, könyvelőktől, kamaráktól, és mindegyiket végigelemeztük, hogy melyik az a megoldás, amely a visszaéléseket tudja csökkenteni, de cserébe a katásoknak a lehető legkevesebb terhet okozza. Azt kell mondjam, hogy ez a javaslat, amit a kamara tett le az asztalra, és amit a parlament elfogadott tavasszal, egy olyan javaslat, hogy a katásokat közvetlenül semmilyen módon nem érinti, kizárólag a megbízó oldalára rak egy terhet. Nyilván látjuk, hogy az árakba ezt be fogják tudni építeni bizonyos esetben ezek a megbízók. Viszont azt fontos látni, hogy a 400 ezernél több katásból számításaink szerint 340 ezret még így sem, tehát semmilyen módon