Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 4. szerda - 162. szám - Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapról - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): - ELNÖK: - DR. KOZMA ÁKOS, az alapvető jogok biztosa:
1233 együttműködés ebből a szempontból is fontos, és így én is át tudom adni a nemzetközi partnereinknek az általam személyesen megtapasztalt eredményeket. Varga képviselő úr, az MSZP-frakció nevében a gyermekek kérdéséről beszélt. Erre egy mondatot szeretnék mondani: védeni kell a gyermekek emberi méltóságát, ez egy alap. Ebből nem engedhetünk, nem is fogunk engedni, és amíg én töltöm be ezt a pozíciót, addig ez nem lesz kérdés. Tehát ebben teljes mértékben egyetértünk. Vannak dolgok, amiben nincs engedmény, nincs kérdés. Én már a biztosi jelölésem kapcsán, bizottsági meghallgatásom kapcsán is az első és legfontosabb kérdésként a gyermekek jogainak védelmét említettem. (11.20) Én azt gondolom, hogy a 2019. esztendőben ez a kérdés hangsúlyosan szerepelt a működésünkben, és annyit elárulhatok az idei esztendőről, hogy ez folytatódik. Ha megnézik a honlapunkra folyamatosan feltett jelentéseket, sok gyermekjogi jelentéssel találkoznak, sok, gyermeket érintő, a gyermekek jogait érintő vizsgálatunk van folyamatban. Nyilván ezekben a kérdésekben megalapozott és alapos vizsgálat után szeretnénk csak véleményt formálni, de ezek a kérdések nálam a napirenden elsőként szerepelnek. Két konkrét kérdést is tett fel képviselő úr, a dobai pszichiátria ügyében, ahogy mondta, folyamatban van még a vizsgálat, ez egy bonyolult, nehéz megítélésű dolog. Illetve a Liszt Ferenc Repülőtér kapcsán a légtérzaj tekintetében is folyamatosan figyelemmel kísérjük az itt tett, biztoshelyettes úr által tett megállapításainkat, ha bármilyen fejlemény e tekintetben a jövőben előáll, arra mi figyelni fogunk, és ha kell, akkor a szükséges lépéseket meg fogjuk tenni. Sebián-Petrovszki képviselő úr, a DK részéről: hát, először is, ha szabad egy ilyen személyes megjegyzést, biztatom képviselő urat, hogy egyszer legyen ombudsman, és próbálja ki. Nem egy egyszerű történet, de örülök neki, hogy ilyen elképzelései is vannak. Nekem is volt egy elképzelésem arról, hogy ez milyen, és most pedig látom, hogy a helyzet azért nem egyszerű, de mindenesetre sok lehetőség és széles paletta áll az ombudsman rendelkezésére, hogy amit tapasztal és amit az alapjogvédelem kapcsán lát, azokban lépni is tudjon. Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy Magyarországon Európában is az egyik legszélesebb hatáskörrel rendelkező alapjogi biztosi intézmény működik, amire, azt gondolom, hogy mindannyian, különösen a képviselő hölgyek és urak, a tisztelt Országgyűlés, de jómagam is büszke vagyok. És azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget ki kell használnunk, és az összes, számunkra biztosított hatáskört gyakorolni kell, és ezáltal a minél szélesebb palettát, ami rendelkezésünkre áll, fel kell használni az alapjogvédelem tekintetében. Képviselő úr is említett általános felvetéseket, minél hamarabb szülessenek válaszok. Igen, én is ezen dolgozom. Ez nem egy egyszerű kérdés. Azért azt el kell mondanom, hogy minden hozzánk intézett kérdés egy - hogy is mondjam? - alapos, vagy mondhatom azt is, hogy nagyon alapos alapjogi vizsgálatot igényel. Tehát azért itt olyan komplex kérdések kerülnek elénk, amelyekre nem lehet egyik napról a másikra megalapozott választ adni, de igyekszünk a rendelkezésünkre álló humán erőforrás figyelembevételével is mihamarabb érdemi válaszokat adni a hozzánk benyújtott kérdésekre. A civilek véleménye. Én azt gondolom, hogy fektetünk megfelelő hangsúlyt arra, hogy a civilek véleményét is, a civil szervezetek véleményét is meghallgassuk. Én minden esetben, ha hozzám bármilyen civil szervezet írásban vagy akár az ügyfélszolgálatunkon szóbeli bejelentéssel él, én minden esetben ezeket megvizsgálom. Soha olyan eset nem fordult és nem is fordulhat elő, hogy ezekre előbb vagy utóbb érdemi választ ne adjunk. Úgyhogy ebben képviselő úr felvetésével teljes mértékben egyetértek. Alapjogi vizsgálat zajlik a transzneműek kapcsán - felvetett kérdésére válaszolva képviselő úrnak, alapjogi vizsgálat zajlik ebben az ügyben is, úgyhogy tekintettel arra, hogy ez nem a 2019. évre vonatkozik, én erről többet nem szeretnék mondani. Általános éllel azt meg tudom jegyezni, hogy minden hozzánk kerülő ügy a lehető legrövidebb időn belül érdemi válasszal fog visszamenni a hozzánk panasszal fordulóhoz. Bősz Anett képviselő asszony felvetéseire: először is azt kell mondjam, amit már az előbb is említettem. Köszönöm szépen, amit mondott. Abban én is bízom, hogy rövidebb beszámoló,