Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 4. szerda - 162. szám - Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapról - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): - ELNÖK: - DR. KOZMA ÁKOS, az alapvető jogok biztosa:

1234 boldogabb ország. Igyekezni fogok esetleg a 2020-as beszámolót rövidebbre fogni, és akkor ebből talán arra következtethetünk, hogy mindenki jobban érzi magát. (Bősz Anett ingatja a fejét.) Bár ebben az esztendőben ezt valószínűleg nehezen fogjuk tudni elmondani, de egyetértek azzal, amit képviselő asszony felvetett, hogy a mi beszámolónk tulajdonképpen egy országjelentés. Ez igaz, bár azért sokszor szoktam elmondani, hogy mi tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint az autószerelő, akihez a rossz autókat viszik. Tehát ha az ember körülnéz, akkor én csak azt látom, hogy a panaszok milyen ívet rajzolnak, úgyhogy ebből a szempontból az országjelentés egy picit sántít, mert hozzánk csak azok fordulnak, akiknek valamilyen panaszuk, problémájuk van, a közigazgatás, illetve a tágabb értelemben vett állami működés szempontjából valamilyen felvetnivalójuk van. Úgyhogy ebből a szempontból ez nem teljesen igaz. Azt gondolom, hogy - képviselő asszonnyal egyetértve - vannak olyan fundamentumok, amikből nyilván nem lehet engedni. Ez nem is kérdés. Felvetette képviselő asszony a „civil” szónak, a civil hangnak a még erőteljesebb megjelenését vagy megjelentetését a biztosi működés során. Én csak tájékoztatni szeretném, hogy az alapvető jogok biztosa - mint a nemzeti megelőző mechanizmus - működtet egy civil konzultációs testületet, amiben egyébként az ön által említett társadalmi szervezet is tag. Én igyekszem folyamatosan konzultálni a civil konzultációs testülettel is, és minden tekintetben, például, hogy csak egy példát mondjak: a fogvatartási helyszínek kiválasztása során tőlük szoktam javaslatot kérni, és ezeket meg szoktuk hallgatni, és a helyszínkiválasztás kapcsán is igyekszem figyelembe venni a javaslataikat. A biztos választása tekintetében egy mondatot hadd mondjak! Nem ismeretlen ez az intézmény számunkra a tavaly októberben, általam is és elődöm által is jelölt biztoshelyettes asszony választása kapcsán. A törvényben benne van, hogy meg kell hallgatni a civilek, tehát a nemzetiségi önkormányzatoknak, az országos nemzetiségi önkormányzatoknak is a véleményét, tehát nem idegen ez a rendszer. A három választott tisztségviselő közül az egyik helyettesemnél ez a rendszer már működik. Ritter képviselő úrnak külön köszönöm az elismerő szavait, azt gondolom, hogy - és az elején már beszéltem a szószóló asszony által tett hozzászólás kapcsán is - számomra egy külön öröm, és ezt őszintén mondom, amikor a magyarországi nemzetiségeket képviselő bizottság ülésén tudok részt venni. Azt gondolom, hogy ez egy komoly erőt ad mindannyiunknak, az az összefogás, az a közös irányba mutatás, amely a közös hazánk érdekében végzett munkát segíti elő. Számomra mindig fontos volt és a jövőben is az lesz az a támogatás, amit az önöktől megfogalmazott mondatokban érzek. Köszönöm elnök úrnak, köszönöm képviselő úrnak a pozitív tartalmú hozzászólását. Gyüre képviselő úrnak a végén feltett kérdései közül talán már néhányat említettem. Ezekre a konkrét kérdésekre annyit tudok összességében mondani, hogy a Bándi biztoshelyettes, professzor úr által felvetett környezeti felelősség kérdésében természetesen, mint ahogy minden kérdésben, egy folyamatos utánkövetést folytat a hivatal. Tehát ezeket a témákat, amiket mi megfogalmazunk akármilyen formában is, azokat folyamatosan figyelemmel kísérjük. Ezért is egyébként sok a hivatal által ellátandó feladat, hiszen nemcsak az új panaszokkal foglalkozunk, hanem folyamatosan igyekszünk monitorozni az általunk korábban tett jelentésekre adott válaszokat, az ezáltal megvalósuló új gyakorlatot. Tehát ebben a tekintetben, azt gondolom, hogy - és megköszönöm képviselő úrnak a szavait - folyamatos az utánkövetés. Ami témákban pedig nincs még válaszunk, nincs még érdemi döntésünk, ott azt tudom ígérni, hogy mihamarabb meg fogjuk fogalmazni a jogi álláspontunkat. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer megköszönöm az általános vitában tett szakmai és érdemi hozzászólásokat. És végül engedjenek meg egy zárógondolatot, tisztelt Országgyűlés! Az ombudsmani intézmény a modern jogállam, a modern demokrácia finomhangolása. Nem egy klasszikus hatalmi ág, hanem egy új, egy modern jogállami intézmény, amely feltételezi a jogállamiság magas szinten történő működését. (11.30)

Next

/
Thumbnails
Contents