Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 4. szerda - 162. szám - Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapról - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (DK):

1227 megvizsgálja, és amit Varga László képviselőtársam előbb mondott, esetleg netalántán magától vizsgálódik bizonyos ügyekben, és ha ezt jogszabály nem teszi lehetővé, akkor kezdeményez ilyen jogszabály-módosítást. Mondok konkrét példákat is. Az elmúlt hónapokban - annyira elmúlt hónapokban, hogy már lassan fél éve - a parlament fideszes többsége elfogadta azt a bizonyos 33-as cikkelyt, a transzneműek név- és nemváltoztatásának kérdését, amelyben tudom, hogy számos panaszos fordult egyébként önökhöz, országgyűlési képviselőként én is, Arató Gergely képviselőtársam is, meg biztos mások is, és aláírásgyűjtés is volt abban az ügyben, tehát effektíve állampolgárok tömegei is megkeresték önöket. Én a mai napig nem tudok a Szél Bernadettnek írt írásbeli kérdéses válaszán túl arról, hogy a hivatal bármit ebben mondott volna, bármilyen kommunikációja lett volna. Ilyenkor az szokott lenni a válasz, hogy zajlik a vizsgálat, ezért nem tudjuk megelőlegezni annak eredményét, amit én a beszédem elején kifejtettem, hogy itt az időbeliséggel van problémám. De én azt gondolnám, hogy amikor ilyen helyzet van, én el tudnám azt képzelni, hogy igenis az ombudsman mint az állampolgárok ügyvédje, igenis megszólal ebben a dologban, legalábbis csillapítandó, ha úgy tetszik - és legyünk fairek -, mind a két oldalon felhergelődő megszólalókat. Én látnék egy ilyen szerepet az ombudsman tisztségében, bevallom. Ehhez kapcsolódik a másik hasonló ügy, hogy mondjak egy másik példát. Itt most már két hónapja zajlik egy hangulatkeltés, a „Meseország mindenkié” történettel indult, de tulajdonképpen kitágult ez, és az hagyján, hogy az LMBTQ-közösség tagjai kapcsán elhangzottak bizonyos politikusi és egyéb megnyilatkozások, az egy dolog, de itt olyan alapjogsértések feltételezhetők, mint amikor egy polgármester betiltja a könyv használatát például az óvodákban. Én nem jogászként, de azért el tudnám mondani, hogy ez a tanulás, tanítás Alaptörvényben is foglalt alapjogát szerintem sérti, de legalábbis a vizsgálat tárgyát jelenthetné az, hogy sérti-e, vagy sem. Egy szó, mint száz, a harmadik része ennek a kérdéskörnek, amire azt mondom, hogy más mederbe terelném az ilyen típusú jelentéseket, illetve az ombudsman működését, az ez, hogy jobban reagál a mindennapokban felmerülő és vitát generáló és természetesen valamelyik társadalmi csoportnak alapjogait sértő helyzetekre. Én ezt el tudnám képzelni. Zárszóként hadd mondjam el, hogy mindezek mellett és azok mellett a kritikák mellett, amelyeket az előbb felsoroltam, még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez egy nagyon alapos, nagyon részletes jelentés, és az ombudsmani hivatal és természetesen a munkatársai láthatóan sok energiát fordítanak arra, hogy ezeket az ügyeket körbejárják, és azok a jelentések, illetve állásfoglalások, amelyek elkészülnek, tényleg szakmailag megalapozottak legyenek. Ezt nagyon köszönjük önöknek. Ezért remélem, hogy a megjegyzéseimmel még jobbá tudjuk ezt tenni, és jövőre ilyenkor még jobb jelentésről beszélhetünk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a DK soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most van lehetőség kettőperces felszólalásokra. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A további felszólalások következnek. Elsőnek Bősz Anett képviselő asszonynak adok szót, a DK képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ombudsman Úr! Engedjék meg, hogy megköszönjem a beszámolót, és úgy a magam, mint a Magyar Liberális Párt nevében néhány gondolatot megosszak önökkel. Tisztelem és helyeslem, hogy a biztos úr az elődjének való köszönetnyilvánítással kezdte a felszólalását, hiszen ahogy itt már ellenzéki kollégáktól hallhattuk, tavaly szeptember közepe óta tölti be ezt a hivatalt. (10.50) Úgy gondolom egyébként, hogy dr. Székely Lászlótól a tavalyi beszámoló alkalmával nagyon szépen búcsúzott az Országgyűlés. És nemcsak liberálisként, de felelősen gondolkodó polgárként azt kell mondanom, hogy ez a hivatal, illetve az ön pozíciója, tisztelt biztos úr, egy egyébként sérülésmentesen működő jogállamban és demokráciában is kivételes fontossággal bír, ott is, ahol nem általános az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elvének sérülése, valamint nem annyira

Next

/
Thumbnails
Contents