Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 4. szerda - 162. szám - Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapról - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:

1224 polgármester jogsértését megállapító indokolása, amely szerint „a gyermek ne válhasson a politika eszközévé” érv érvényesítése érdekében mindent meg kell tenni az óvodák, iskolák politikai semlegességének fennmaradása érdekében. Sajnálatos módon nem minden bíróság látta ennyire erőteljesnek az alapvető jogok biztosának érvelését, a választási bizottsági szinten pedig a gyermekekkel szembeni, kampányidőszakban elkövetett jogsértések több esetben süket fülekre találnak annak ellenére, hogy nagyon világos, hogy rendszerszintű problémával állunk szemben. Az előttünk fekvő beszámoló, bár utal a biztos úr által kiadott, gyermekjogokkal kapcsolatos felhívásra, azonban annak utóéletéről kevesebb információt ad. Ezen a ponton felhívnám a figyelmet arra, hogy a 2018-as kampányidőszakban még a Nemzeti Választási Bizottság is több esetben hasonló ügyben hozott elmarasztaló döntést, még a miniszterelnököt is elmarasztalta, olyan döntése is volt az NVB-nek. (10.30) Éppen ezért lenne üdvözlendő, ha biztos úr tájékoztatást adna arról, hogy tervezik-e a gyermekek kampányidőszakban való részvételét a jövőben monitorozni, amennyiben igen, milyen eszközökkel. Fontos volna tudni azt is, hogy javasolt-e biztos úr jogszabályi változtatásokat a gyermekek választásikampány-időszakban való védelme érdekében, illetve azt, hogy tervezi-e Alkotmánybírósághoz fordulni amiatt, mert a gyermekek jogai nincsenek kellőképpen biztosítva a választásikampány-időszakban. Az MSZP a gyermekek kampányidőszakban való védelmét az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is támogatni fogja. Picit eltávolodva a kampányidőszaktól, érdemes felhívni a figyelmet egy másik jelenségre is: biztos úr többször hivatkozik az országgyűlési képviselők által küldött írásbeli kérdésekre adott válaszában arra, hogy az adott, általunk előadott ügyek kapcsán a biztos úrhoz nem érkezett konkrét panasz. Sok esetben biztos úr arról tájékoztatott minket, hogy a beadványunk okán folytat-e vizsgálatot, azonban a nem a konkrét esetben érintett személytől érkezett panasz mint hivatkozási alap, több esetben is meghatározóvá vált. Érdemes lenne álláspontunk szerint megfontolni, hogy a benyújtott képviselői kérdéseket a biztos úr közérdekű panaszként, közérdekű beadványként kezelje, és azokat ezek alapján vizsgálja ki. Felhívom tisztelt biztos úr figyelmét, hogy a Legfőbb Ügyészségnek kialakult gyakorlata van a parlamenti irományok saját ügymenetükben való átvezetésére, sok esetben feljelentésként értékelve beadványunkat, amelyben legalább így nyomozás indul, még ha annak a vége nem is mindig egyértelmű. A következő ügy, amit szeretnék megemlíteni, és a beadványaink kezelésének külön aktualitását adja, hogy tavaly év végén jeleztük biztos úr számára a dobai pszichiátria helyzetét, hogy onnan beteg embereket küldenek el, egyes beszámolók szerint többeket hajléktalanszállóra irányítottak, és félő, hogy az intézmény bezárására készülnek. (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.) Akkor biztos úr jelezte, hogy folynak vizsgálatok az ügy kapcsán, azok eredménye azonban nem ismert. A napokban pedig kiderült, hogy a dobai pszichiátria megszűnt; a helyi lakosok beszámolója szerint a kórházból minden beteget elküldtek, a dolgozókat pedig áthelyezték, átvezényelték. Éppen ezért kritikusan fontos volna, hogy biztos úr az ilyen ügyekkel érdemben foglalkozzon, azokról az Országgyűlést megfelelő módon tájékoztassa. Még egy konkrét ügyet említenék, egy szintén aktuális problémát, amelyik hosszú idő óta aktuális sajnos, ez pedig a légtérzajjal és a Liszt Ferenc Repülőtér légi forgalmával kapcsolatos. Biztos úr, illetve a helyettesei felhívták a figyelmet a légtérzaj káros hatásaira, több esetben alapvető emberi jogokat sértő és egészséget veszélyeztető voltára. A problémával az MSZP is részletesen foglalkozott. Javaslatot is nyújtottunk be, amely a szabályokat megsértő légi járművek kemény szankcionálását célozta. Biztos úr felhívta a figyelmet az előttünk fekvő beszámolójában, hogy a kormány által ezen a téren bevezetett intézkedések nem elégségesek, a bírság mértéke nem jelent elégséges visszatartó erőt. A probléma aktualitását adja, hogy a kormány egy új törvényjavaslata alapján a jövőben nem kellene egyeztetnie a kormánynak a települési önkormányzatokkal a zajkorlátozások megsértése miatti bírság kiszabásának részletes szabályairól. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a jövőben nem kell meghallgatni azokat az önkormányzatokat, amelyek azokat a személyeket képviselik, akik a zajterhelés káros következményeit elszenvedik. Biztos úr bizonyára egyetért velem abban, hogy a helyi szervek ilyen formájú kizárása a döntéshozatalból semmiképpen sem szolgálja az ott lakók érdekeit.

Next

/
Thumbnails
Contents