Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 4. szerda - 162. szám - Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapról - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1223 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az ombudsmani hivatal nemzetiségi jogterülete szempontjából a 2019. év a számvetés és az újratervezés időszaka volt. 2019-ben Szalayné Sándor Erzsébet ombudsmanhelyettesi mandátuma lejárt. Az Országgyűlés a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes munkáját elismerve ismételten őt választotta meg ombudsmanhelyettessé. 2019 októberében pedig sor került a nemzetiségi önkormányzatok választására, ami települési, területi és országos képviseleti szint egyidejű megújítását jelentette. Ennek során közel 2200 települési és 62 területi nemzetiségi önkormányzat alakulhatott meg, és mind a 13 elismert magyarországi nemzetiségnek létrejött az országos önkormányzata is. A 2019. év harmadik kiemelkedő szakmai kihívása e vonatkozásban a nemzetiségek jogairól szóló törvény átfogó módosításának előkészítése volt, melyet a hivatal jól abszolvált, 27 technikai és 31 tartalmi javaslattal járult hozzá a jogalkotási munkához. Köszönjük szépen. A fentieken túl az ombudsmanhelyettes 2019-ben 409 egyéni nemzetiségi jogterületet érintő panasz ügyében járt el. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzet közös öröksége sajátos vagyon, melyet óvnunk kell. Bándi Gyula ombudsmanhelyettes 2019. évi munkájával magyar nemzetünk közös örökségének védelmét és az egészséges környezethez, valamint a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését kívánta a professzor úr mindinkább előmozdítani. Köszönjük szépen az ő munkáját is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága mint feladat- és hatáskör szerint illetékes bizottság az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről szóló 2019. évi beszámolót 2020. június 22-ei ülésén megtárgyalta, és azt elfogadásra alkalmasnak találta, így került a tisztelt Ház elé benyújtásra a H/11093. számú határozati javaslat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kereszténydemokraták a fentiekben elmondottak alapján támogatják az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló B/8769. szám alatti beszámoló elfogadását és a beszámoló elfogadásáról szóló H/11093. számú határozati javaslatot is. Kérem, támogassák önök is! Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Varga László képviselő úr, aki a felszólalását az emelvényen mondja el. Megvárjuk, míg a képviselő úr felérkezik az emelvényre. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Biztoshelyettesek! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyettesének 2019. évi tevékenységéről szól, és ahogy a biztos úr is említette, ez az időszak elsősorban Székely László biztosi tevékenységéhez köthető, hiszen Kozma Ákos biztos urat 2019. szeptember 26-ától nevezte ki az Országgyűlés biztosnak. Ugyanakkor a beszámoló kapcsán elmondható, hogy számos olyan kérdés merült fel, illetve került 2019-ben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, amelyről érdemes a jelen beszámoló tárgyalásakor megemlékezni, különösen annak tisztázása érdekében, hogy a biztos úr miként kívánja egyes területeken fenntartani adott esetben a 2019-es jó gyakorlatot. Az egyik ilyen fontos esemény 2019-ben, amit meg kell említenem, a gyermekek kampányidőszakbeli védelme érdekében kiadott ombudsmani állásfoglalás volt. Számtalanszor előfordult egy-egy kampányidőszakban korábban is, hogy egyes jelöltek a kampányban gyermekeket úgymond használtak fel kampányeszközként, ezzel sértve emberi méltóságukat. Ez azzal járt adott esetben, hogy vagy kivezényeltek iskolásokat rendezvényekre, vagy a jelöltek iskolákban és óvodákban osztottak akár gyümölcsöket és egyéb dolgokat, és ezt politikai köntösben tálalták a nyilvánosság előtt. Az ilyen gyakorlatok ellen emeltek szót az alapvető jogok biztosa és helyettesei, amiért mindenképpen köszönetet érdemelnek. A Magyar Szocialista Párt különösen az ombudsmani állásfoglalás kiadása után több beadvánnyal is élt a 2019. évi kampányidőszakokban, amelyek a gyermekek védelme érdekében születtek. Felléptünk az olyan kampánytevékenységek ellen, amelyekben gyermekeket használtak fel. Egyetértettünk ugyanis a biztos úrral abban, hogy a gyermekek emberi méltóságát nem lehet azzal korlátozni, hogy gyakorlatilag kampányeszközként, egyfajta tárgyként használják fel őket. A választási eljárások során a gyermekek tekintetében elkövetett jogsértéseket több esetben is megállapították választási szervek, elsősorban az illetékes bíróságok. Példaértékű a Győri Ítélőtábla Borkai Zsolt akkori fideszes