Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 3. kedd - 161. szám - A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL (LMP):

1139 egyértelműen előnyben részesítette a kormány a munkaadókat, és sajnos azt látjuk, hogy a munkavállalók védelme teljesen háttérbe szorult. Pontosan emlékszünk azokra a törvényekre, amelyek esetenként egészen kiszolgáltatott helyzetbe hozták a munkavállalókat. Csakhogy most van egy világjárvány, annak is a kellős közepén vagyunk; a gazdasági fellendülésnek vége, a magyar csoda is eddig tartott természetesen. A valós gondok és problémák megjelenésekor a kormány a legtöbb területen hárít, és a felelősséget próbálja áttolni hol az önkormányzatokra, hol magukra a magyar állampolgárokra. Bizonyos területeken azonban kénytelen cselekedni, és hála a jóistennek, ez ennek a cselekvésnek a nulladik lépése, még csak első lépésnek sem nevezném, hiszen ahogy államtitkár úr is elmondta, ez egy kerettörvény, és gyakorlatilag a részletekről az égegyadta világon nem tudunk semmit. Az elmúlt hónapokban a kommunikáció szintjén az állam elbagatellizálta a vírus foglalkoztatásra gyakorolt hatását. Orbán Viktor még április elején magabiztosan kijelentette: annyi munkahelyet fogunk teremteni, amennyit a vírus elpusztít. Szeptemberben pedig, szintén elégedetten, azt nyilatkozta, hogy ezt a vállalást sikerült teljesíteni. Kérem tisztelt miniszterelnök urat, hogy olvasson KSH-adatokat, mert azok megmutatják, hogy az öt főnél többet foglalkoztató cégeknél augusztusban 60 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint januárban, ráadásul szeptemberben további 32 ezerrel csökkent a hazai foglalkoztatottak száma augusztushoz képest. És Müller Cecília véleménye szerint, és azt gondolom, hogy ebben őneki igaza van, a járvány még csak felszállóágban van. Azt is hozzá kell tennem, hogy nem vizsgálta senki az öt főnél kevesebbet foglalkoztató cégek, kisvállalkozások helyzetét, amik sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, sokkal kevésbé tűrik ezeket a gazdasági válságból eredő következményeket, úgyhogy azt gondolom, egyértelmű, hogy a foglalkoztatás terén rendkívül nagy problémák vannak hazánkban. A törvényjavaslatról összességében azt gondolom, azt mindenféleképpen el kell mondani, hogy a benyújtása üdvös, hogy a kormány végre észrevette, hogy ebben az országban vannak munkavállalók; észrevette, hogy vannak gondok, és a foglalkoztatást segíteni kell. Sajnos azt kell hozzátennem, hogy későn, és a törvény tartalma alapján rendkívül kis hatásfokkal gondolja ezeket a problémákat orvosolni a kormány; illetve hozzá kell tenni, mint ahogy nem veszi komolyan a magyar parlamentarizmust, így majd csak a kormányrendeletek szövegéből fog kiderülni, hogy mit is ér ez a törvény. A kormány kiemelt célja a jogszerű foglalkoztatás elősegítése, a gazdaság további fehérítése, jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ennek megfelelően a foglalkoztatók végre kötelesek lesznek a jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra a mindenkori minimálbér mértékére bejelenteni a NAV-nál. Azt gondolom, hogy ez egyszerre egy óriási lépés, hogy végre valaki ezt észrevette, másrészt pedig azt kell mondanom, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy ez rendkívül kevés. Képzeljük csak el azt az élethelyzetet, amikor a cég a maga gazdasági erőfölényével visszaélve gyakorlatilag fekete- vagy szürkemunkára kényszeríti a munkavállalót, majd jön a munkaügyi ellenőrzés, és egy hónapra a minimálbér összegére teszi kötelezővé a bejelentést. Igen, ez előrelépés, mert eddig ez sem volt, ugyanakkor lássuk be... Tételezzük föl, ez egy elképzelt eset, hogy egy ilyen munkáltató, mondjuk, nyolc éven keresztül foglalkoztatott szürkén vagy feketén munkavállalót. Ennek a munkavállalónak a nyugdíjjáruléka, az egészségbiztosítása nyolc éven keresztül elveszett, és ezt sajnos ez a törvény ebben a formájában, amennyit most látunk belőle, egyáltalán nem kezeli. Örülünk, hogy a kormány végre belátja, hogy a feketemunka még mindig nagy probléma Magyarországon. Fantasztikus, hogy rendezni kívánják végre a munkából élők jogviszonyát. Örül ennek az intézkedésnek majd sok munkavállaló, akiket eddig sok éven át megalázó módon kihasználtak, és feketén foglalkoztattak. A kérdés csak az, hogy miért várt ezzel eddig a kormány. Az LMP számos alkalommal nyújtott be módosító javaslatokat a költségvetések tárgyalásakor a felügyelet erősítésére. Ezeket önök, kivétel nélkül, minden alkalommal elutasították, és ennek az okát, azt gondolom, hogy önöknek kell majd egyszer indokolniuk. A törvényjavaslat másik fő célja az adminisztrációs terhek csökkentése, a támogatási igények benyújtásának egyszerűsítése, valamint a munkához jutás, a munkahelykeresés és -megtartás, továbbá a megfelelő képzettségű munkához jutás elősegítése. Azt gondolom, hogy nem kell ehhez

Next

/
Thumbnails
Contents