Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 2. csütörtök - 145. szám - Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
372 Hát, azt önök vették el, miről beszélünk?! És elveszik még a háromnegyedét, meg a felét ezeknek a következő évi nyugdíjaknak is, ezt kell látni. Hát, ezt vették el! És ha már önök itt arról beszélnek, hogy mennyire tisztelik ezt a korosztályt, egyszerűen nem hajlandók megadni a férfiak számára sem azt a lehetőséget, hogy 40 év munkaviszony után ők is el tudjanak menni nyugdíjba. Éppen hétfőn, a mostani hét hétfőjén szavazták le önök -valamennyi fideszes és KDNP-s politikus - azt a módosítást, amely lehetőséget teremtett volna arra, hogy 40 év munkaviszonnyal a férfiak is nyugdíjba tudjanak vonulni. Az ellenzék ezt is megszavazta. Ha már tiszteletről beszélünk, hogy ki próbálja meg segíteni őket, akkor nézzenek már egy kicsit önmagukba, és nézzék azokat a hibákat, amiket önök elkövettek az elmúlt tíz esztendőben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, KDNP. NACSA LŐRINC (KDNP): Képviselő úr, jobb lett volna, ha hagyja csak Balczó képviselő urat ebben a témában érvényesülni… (Balczó Zoltán: Neki is igaza van…) Képviselő úrnak mindig olyan jó az emlékezete a korábbi szavazásokról, dolgokról: ön hogy szavazott a „Nők 40” program bevezetéséről, és a Jobbik-frakció hogy szavazott… (Dr. Gyüre Csaba: Mi támogattuk…) Elutasították... (Dr. Gyüre Csaba: Támogattuk…) Elutasították, nem támogatták a „Nők 40” programot. Nem támogatták a „Nők 40” bevezetését, nem támogatták. (14.30) Most úgy kéri rajtunk számon a „Férfiak 40” támogatását, hogy önök nem támogatták a „Nők 40”et. Ez az igazság, tisztelt képviselő úr! (Balczó Zoltán közbeszól.) Nagyon kiváló példát mondott a Balatonról, Varga képviselő úr elkezdett itt a Balatonról példálózni. Ha ennél az analógiánál maradunk, akkor jól értem, hogy önök azt csinálták, hogy a Balatonban a fuldokló emberhez, akinél ott volt a mentőöv, odamentek, kitépték a kezéből, majd Kóka János helikopterén elviharzottak onnan? Jól értem, hogy ez történt akkor az ön analógiája szerint? Ha ön erről beszél, akkor önök pontosan ezt csinálták. Önök, miután két évet élt ez a rendszer… Képviselő úr, önök hogy vezették be a 13. havi nyugdíjat? Hetente és két részletben kapták meg azt is a nyugdíjasok, nem egyben, ahogy mi ígérjük, hanem januárban, aztán májusban. Még azt is megfelezték, azt az összeget is megfelezték, amit be szerettek volna vezetni. Majd aztán, amikor ez 2006-ban és 2007-ben élt ez a rendszer, utána 2008-ban Gyurcsány Ferenc benyújtotta a parlamentnek, hogy ő mégse szeretné, vegyük el a nyugdíjasoktól. Tehát azt a bizonyos mentőövet, amiről ön beszél, Gyurcsány Ferenc kitépte a nyugdíjasok kezéből. És ugye, képviselő úr, emlékszik arra, hogy önök duplájára emelték az áram árát? Az önök kormányzása alatt az áram ára duplájára emelkedett, miközben Gyurcsány Ferenc a saját cégének olcsóbb áramot biztosított. Aközben sanyargatták a nyugdíjasokat duplájára emelt rezsiköltségekkel, miközben Gyurcsány Ferenc, az akkor hivatalban lévő miniszterelnök a saját cégének olcsóbb áramot biztosított a Magyar Villamos Műveken keresztül. Képviselő úr, hogy gondolja azt, hogy ön ebben a témában bármilyen kritikát is megfogalmaz itt a parlamentben, amikor duplájára emelt áramárral a miniszterelnök a saját cégének olcsóbb áramot juttatott?! Miközben egyébként több mint 10 százalékot vesztettek a nyugdíjak a vásárlóértékükből 2005-2010 között. Tehát igazából nemcsak a 13. havi nyugdíjat vették el, hanem még egyhavi nyugdíjat elvettek, mert a 10 százalék csökkentés több is mint egy hónap. Tehát önök két és fél havi nyugdíjat vettek el a nyugdíjasoktól, mert 10 százalékkal rontották a vásárlóértékét, és elvettek egyhavi nyugdíjat, két és fél havi nyugdíjat vettek el a magyar nyugdíjasoktól. Ezek után szerintem egy baloldali képviselőnek, aki ott… Miután egyébként a párttársa, Vágó István viccelődött a nyugdíjasok halálával márciusban, miután az ön párttársa viccelődött a nyugdíjasok halálával (Schmuck Erzsébet: Nem viccelődött, ez nem vicc!), nem, szerintem sem vicc, pontosan ezért kőkemény, azóta is ott ül a zsíros igazgatósági állásban Karácsony Gergely és