Országgyűlési Napló - 2020. évi rendkívüli nyári ülésszak
2020. július 2. csütörtök - 145. szám - Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN (DK):
373 Gyurcsány Ferenc jóvoltából, miután nyugdíjasok halálával viccelődött Vágó István; ez a nem vicc, pontosan, képviselő asszony. Vágó István DK-s politikus most valamelyik budapesti cég igazgatóságában ül. (Schmuck Erzsébet: Én LMP vagyok!) Én a DK-nak beszélek, tisztelt képviselő asszony, nem minden önnek szól! Nagyon fontos, hogy ezek után ön még azt mondja, most sem szavazza meg a 13. havi nyugdíjat, teljesen világossá tette, hogy ha most hatalmon lennének, akkor most még egy havit elvennének a nyugdíjasoktól, sőt már ki sem fizetnék a nyugdíjakat. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony, MSZP. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nacsa képviselő úrnak mondanám, hogy nem azt mondtuk, hogy nem szavazzuk meg a 13. havi nyugdíjat, hanem itt egy módosításról beszéltünk, hogy különböző ellenzéki pártok módosító javaslatokat nyújtottak be a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez. Mátrai Márta képviselőtársamnak mondom, hogy tudjuk, hogy nem szociális alapú a nyugdíj megállapítása, tudjuk. Csak arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy arról, hogy valaki Magyarországon nagyon alacsony nyugdíjat kap, nem biztos, hogy ő tehet; nagyon sok tízezren. De azért beszéljünk arról, hogy most már a rendszerváltás után lehet, hogy valaki 30 évet úgy fog dolgozni, hogy minimálbérre volt folyamatosan bejelentve, és nem ő tehet róla, hogy minimálbérre van bejelentve, és mennyire nyomorult lesz majd a nyugdíja, amikor odakerül, hogy nyugdíjassá válik, nem az ő problémája. Sajnos, nem volt lehetősége, hogy olyan állásban legyen, hogy majd a milliós nyugdíjak kategóriájába kerüljön majd, mikor nyugdíjassá válik. Mi erre szerettük volna felhívni a figyelmet. És van a mindenkori kormányzatnak dolga azokkal, akik mondjuk, végigdolgozták az életüket, és utána úgymond nyomorognak a saját nyugdíjukból. Hadd mondjam önöknek, mert azért ez a KSH adata, hogy ma Magyarországon, ha megfigyeljük, az elmúlt években a szegénységi mutató a nyugdíjasok és a munkavállalók, a dolgozó emberek körében nőtt a legjobban. A nyugdíjasok és a dolgozó emberek csoportja! Valami nem jó akkor, valami nem működik. Ezért mondtuk azt, hogy ha már önök vissza akarják vezetni a 13. havi nyugdíjat, akkor tettünk egy kísérletet arra, mivel egy ilyen válság kellős közepében vagyunk, és legjobban amúgy a magyar családokon kívül a nyugdíjasok, és itt felhívnám arra a figyelmet, hogy az özvegyek azok, akik legjobban szenvednek most ettől a kialakult helyzettől, nekik tudjunk segíteni abban, hogy ne 2021-ben, hanem már 2020 nyarán kaphassák meg egy összegben ezt a fajta juttatást. És engedjék meg, most megint nagyon demagóg leszek, tegnap is elmondtam, két nappal ezelőtt, ha jól emlékszem, 30-án este 194 milliárd forintot szórt szét megint a kormány, 10 milliárd forintot megint sportra, elmondtam tegnap is, hogy 404 millió forintot sikerült akkor este egészségügyre, egészségügy-finanszírozásra… Szóval, azt látjuk, hogy az elmúlt időszakban naponta 700 millió forintot szórtak ki sporttámogatásra, és közben azon vitatkozunk, hogy meg tudjuk-e azokat a nyugdíjasokat segíteni, akik mondjuk, megalázóan kevés nyugdíjból élnek vagy tengődnek Magyarországon. Én azt gondolom, hogy akkor arról vitatkozunk, hogy milyen fontos értékek vannak a számunkra, hogy most azokat a nyugdíjasokat segítsük, akik nagyon nehéz körülmények között élnek, vagy továbbra is szórjunk ki naponta 700 millió forintot támogatásként a sportra Magyarországon. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő hozzászóló Varga Zoltán képviselő úr, DK. VARGA ZOLTÁN (DK):