Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 23. hétfő - 113. szám - Dr. Apáti István (független) - a miniszterelnöknek - „Hogyan kívánnak fellépni az emberi nyomorúság vámszedőivel szemben?” címmel - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ innovációért és technológiáért felelős miniszter: - ELNÖK: - DR. APÁTI ISTVÁN (független):
842 vagy Magyarországon is gyártott, termelt, előállított alapvető élelmiszerekre, legfontosabb láz- és fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszerekre, fertőtlenítőszerekre rendeljenek el hatósági árakat, rögzítsünk hatósági árakat. Hiszen az tarthatatlan, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy liter hipóért 1300 forintot, egy kilogramm csirkemellért 2800 forintot, egy kilogramm krumpliért akár 600 forintot is elkérnek ma a magyar üzletekben - ezt meg kell fékezni, ennek pedig csak és kizárólag egyetlen lehetséges módszere van: a hatósági árak azonnali hatállyal történő bevezetése. Hajlandóak-e erre, tisztelt miniszter úr? Erre kérem egyenes és világos válaszát. ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Palkovics László miniszter úrnak. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ innovációért és technológiáért felelős miniszter: Köszönöm szépen, képviselő úr, és köszönöm a támogatásukat. Azt gondolom, hogy arról biztosíthatjuk önöket, hogy ezzel a lehetőséggel a Fidesz élt volna és nem visszaélt volna, de hát ezt majd máskor fogjuk meglátni, a bölcsességét viszont mindenképpen köszönöm. Ami ebben az esetben fontos: igen, valóban úgy látjuk, és én is így gondolom, miután a fogyasztóvédelemért a minisztérium a felelős, illetve a kereskedelempolitikáért is, hogy amikor a koronavírusnak a magyarországi hatása elkezdődött, onnantól kezdve folyamatosan a Fogyasztóvédelmi Hatóság gyakorlatilag minden területet ellenőriz. Gondolom, mindannyian emlékszünk arra, amikor a budapesti Lehel és Fővám téri piacokon hirtelen fölment a csirkehús ára, megjelentek az interneten különböző ügyek, az ellenőrzés után pedig visszakerültek a normál szintjükre. Tehát ezeket folyamatosan végezzük, ezek erőteljesebben fognak most kiterjedni az internetes vásárlásra, hiszen a boltba járás egy kicsit csökkenni fog, viszont az internetes vásárlás növekszik, tehát ott is ezt folyamatosan követjük. Minden esetben, ahol egyébként ilyenre utaló jelet látunk, mindenképpen föl fogunk lépni. Ami az ön javaslatát illeti, a hatósági ár kérdése, ez első hallásra egyébként egy jó ötletnek tűnik, én is rögtön erre jöttem rá, hogy akkor tegyük azt, hogy hatósági árassá teszünk bizonyos termékeket. Végigvizsgáltuk azoknak a termékeknek a körét, amelyek az alapvető szükségletek kielégítésére szükségesek, ebben vannak élelmiszerek, különböző tisztítóeszközök, egyéb mások, viszont amikor ezt elemeztük, akkor a problémát ott láttuk, hogy ha hatósági áron rögzítjük egy olyan szinten ezeknek az árát, akkor viszont nem biztos, miután ebben a pillanatban nem kínálati, hanem keresleti piac van, hogy a megfelelő hatást érjük el. Tehát tipikusan a szájmaszk egy ilyen kérdés, hogy rögzíthetjük az árát, csak amíg az országban nincs nagyjából 200 millió szájmaszk, addig nem fogunk tudni hatósági árat bevezetni. Ezért aztán megvizsgálunk más lehetőségeket is, amelyeknek a hatása elvileg ugyanez kell hogy legyen. Egy példát mondanék: a bankhitelnél nem hatósági árat rögzítettünk a bankhitel kamatára, hanem azt mondtuk, hogy az alapkamat plusz egy megfelelő összeg, ott 5 százalék szerepel, ez lehet maximálisan az elvárt haszon. Tehát ezekben a megoldásokban gondolkodunk. Abban egyébként egyetértünk, hogy valamit ezzel kell kezdeni, csak a piacnak a megfelelő elemzése szükséges hozzá. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Viszonválaszra adom meg a szót a képviselő úrnak. DR. APÁTI ISTVÁN (független): Tisztelt Miniszter Úr! További problémák vannak a végrehajtások kapcsán is, ugyanis nem elegendő az ingó- és ingatlanárverésekkel kapcsolatos kormányzati rendelkezések sora, tekintettel kell lenni a munkabérekre vezetett közvetlen letiltásokra és a különböző inkasszókra is. Hiszen olyan helyzetben vagyunk, hogy az embereknek, a munkavállalóknak, vállalkozásoknak lecsökkent a bevétele, vagy egyenesen megszűnt, a kiadásaik növekednek, vagy egyenesen csak kiadásaik vannak. Éppen ezért javasolja a Mi Hazánk Mozgalom a végrehajtási eljárások, a vállalkozók és a