Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 23. hétfő - 113. szám - Korózs Lajos (MSZP) - a miniszterelnöknek - „Minden rendben van a koronavírus elleni védekezés kapcsán?” címmel - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP): - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
843 magánszemélyek ellen vezetett végrehajtási eljárások, az előbb említett végrehajtási cselekmények felfüggesztését 2020. december 31-éig annak érdekében, hogy a teljesen kivéreztetett és bizonytalan állapotban lévő munkavállalók és vállalkozások ne szenvedjenek óriási pluszkiadásterheket a végrehajtói túlkapások miatt is. Ezt csak és kizárólag kormányzati eszközökkel lehet megoldani. Kérdezem a tisztelt miniszter urat, hogy ezekkel a felvetésekkel egyetértenek-e. ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg a miniszter urat is. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ innovációért és technológiáért felelős miniszter: Ugye, egy sor ebbe a kategóriába tartozó intézkedést meghoztunk már egyébként, ezt meg kell vizsgálnunk, megnézzük, hogy ezzel mit lehet tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Korózs Lajos (MSZP) - a miniszterelnöknek - „Minden rendben van a koronavírus elleni védekezés kapcsán?” címmel ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Minden rendben van a koronavírus elleni védekezés kapcsán?” címmel. A miniszterelnök úr távolléte miatt válaszadásra Palkovics László miniszter urat jogosította fel. Kérdezem Korózs képviselő urat, elfogadja-e… KORÓZS LAJOS (MSZP): Igen. ELNÖK: Elfogadja. Korózs Lajos képviselő urat illeti a szó. KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Én többször úgy fogalmaztam, hogy pánikra nincs ok, de aggodalomra igen. Aggodalomra elsősorban azért, és én magam is akkor kezdtem aggódni, amikor néhány kormányzati tisztségviselő egyszerű influenzajárványhoz hasonlította a koronavírus-járványt, másodszor pedig akkor kezdtem aggódni, amikor kezembe akadt az a tudományos publikáció, amelyben a kínai és az amerikai matematikusok modellezték a vírusnak a terjedését. Emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy még januárban azt mutatták a matematikai modellek, hogy hétnaponként duplázódik a fertőzötteknek a száma, ma Európában körülbelül négy nap, amikor megduplázódik a fertőzötteknek a száma. A harmadik dolog, ami miatt én aggódtam, az, hogy a miniszterelnök úr azt mondta, hogy a holnapi naptól kezdve fognak egyéni védőfelszerelést kapni azok, akik a frontvonalban vannak, akik intenzív osztályokon dolgoznak. Tehát minden egyes megszólalásom, ami az elmúlt hetekben volt, helyénvaló volt, mert nem voltak védőfelszerelések kint a kórházakban és a krízisközpontokban. Én azt gondolom, hogy a küzdelem a járvány ellen csak akkor lehetséges, ha azt le tudjuk határolni, ez az egyik dolog, a másik pedig, amikor megtörjük a továbbfertőzési láncolatot. Ezt, azt hiszem, a szakemberek már többször elmondták. Innentől kezdve tesztekre, tesztekre és tesztekre van szükség ahhoz, hogy ezt le tudjuk határolni. A dél-koreaiak megmutatták: azonosítás, tesztelés és nyomon követés. Éppen ebből adódóan kérdezem a miniszter urat, először: miért nem kap minden egészségügyi dolgozó védőfelszerelést? Másodikként kérdezem: miért nem közölnek területi