Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 10. kedd - 111. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
589 hallgató van a világ minden részéről, akik a magyar felsőoktatásban szeretnék elmélyíteni a tudásukat. Tisztelt Képviselő Úr! Ön említette az esélyteremtés kérdését. Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban két kérdésre hívjam fel a figyelmét. Egyrészt arra, hogy a magyar felsőoktatás rendszerében az ösztöndíjak emelésére régen látott módon kerülhetett az elmúlt időszakban sor, ezáltal is segítve egyébként, hogy mindenkinek valós lehetősége legyen arra, hogy felsőoktatási tanulmányokat folytasson. Ezért emeltük meg az ösztöndíjakat kimagasló mértékben. És erről szól egyébként a diákhitel támogatási rendszere is, ami részben megélhetésre, részben pedig akár a tandíjra is fordítható, amennyiben valaki önköltséges képzésre nyert csak felvételt, hiszen egyre több és több hallgató számára tudjuk az ingyenes, államilag támogatott képzést is biztosítani. Már csak azért is mondom ezt, mert pont a magyar fiatalok érdekében csökkentettük több képzésben a pontszámokat, annak érdekében, hogy ők is államilag támogatott képzésben tudjanak részt venni a mostani felvételi időszaktól kezdve. Utolsó mondatként engedje meg, képviselő úr, hogy felhívjam arra a figyelmet, hogy az elmúlt években két-két és félszeresére emelkedett a roma fiatalok aránya a magyar felsőoktatásban, köszönhetően a roma szakkollégiumok elkötelezett munkájának is. Azt gondolom, hogy erre az eredményre mindannyian büszkék lehetünk. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Schanda államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr, LMP: „Székely Szabadság Napja” címmel. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Március 10-e van, s tudjuk azt, hogy 1854-ben ezen a napon Marosvásárhelyen végezték ki a székely vértanúkat. 2012 óta ezen a napon ünnepeljük a székely szabadság napját, ezen a napon megemlékezünk a vértanúkról, és ezen a napon beszélünk arról a nagyon-nagyon fontos törekvésről, ami egy jogos törekvése a Székelyföldnek az önrendelkezés és a területi autonómia kivívása érdekében. Szomorú, hiszen ezen a napon én magam is Marosvásárhelyen szoktam megemlékezni ezen a jó pár éve most már hagyományos tömegrendezvényen és felvonuláson, ami rendkívül felemelő esemény, és sajnálatos, hogy éppen idén, a gyalázatos és tragikus trianoni békediktátum 100. évfordulóján az aktuális fejlemények miatt erre a rendezvényre nem kerülhet sor. Ezért is fontos az, hogy beszéljünk erről a kérdésről napirend előtt, és fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy Budapesten viszont ma öt órakor a Hősök terén lesz egy megemlékezés, és nagyon fontos, hogy ott minél többen kifejezzük az ügy melletti kiállásunkat. Nagyon fontos a megemlékezés mellett, hogy kimondjuk, hogy ebben a kérdésben feladatunk van, egy olyan feladatunk, ami egy közös nemzeti feladat, egy közös nemzeti ügy. Amint már említettem, ez a székely autonómia és egyáltalán a magyar közösségek önrendelkezésének a biztosítása. Egyértelmű mindannyiunk számára, hogy az egyik legnagyobb kihívás, ami a magyar nemzetet érinti egyébként az anyaországban és a teljes Kárpát-medencében, az a szülőföldön maradás lehetőségének biztosítása. Ez nagyon komoly kihívás az anyaországban, és nagyon sok leszakadó vidéki térség van, ahol főleg a gazdasági problémák miatt felerősödött az elvándorlás, de különösen óriási kihívást jelent ez a határon túli térségekben, egyébként, mondjuk, a Székelyföldön is, ahol nem csak gazdasági problémákkal kell megküzdeni. Ezért is van nekünk feladatunk abban, hogy mind a hazai politikában, mind európai szinten felhívjuk a figyelmet erre a problémára. Rendkívül fontos, hogy megmutassuk és megtanítsuk a szomszédos országoknak és Európának is, hogy az nem elfogadható, hogy az európai uniós csatlakozás után sok-sok évvel még egyes politikusok magyarok elleni gyűlöletkeltéssel, a magyarok jogainak a csorbításával kívánnak politikai tőkét kovácsolni.