Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 10. kedd - 111. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
590 Azt is meg kell tanítanunk a szomszédos országoknak és az európai politikai elitnek is, hogy az sem elfogadható, hogy magyarlakta térségeket vagy bárhol Európában ilyen jellegű nemzeti régiókat hátrányosan megkülönböztessenek mind a gazdasági folyamatok, mind pedig a fejlesztéspolitika tekintetében. Azt is meg kell tanítanunk, meg kell mutatnunk Európának, hogy azok a rendkívül fontos jelszavak, az európai sokszínűség, az európai kulturális értékek és hagyományok megőrzése, mit sem érnek, ha csak szavak maradnak, és nem tudnak érvényesülni. Ebben a rendkívül fontos küzdelemben egy nagyon fontos és hatékony eszköz lehet a Székely Nemzeti Tanács által elindított, nemzeti régiók fejlesztése érdekében kezdeményezett európai polgári kezdeményezés. Nagyon örömtelinek tartom azt, hogy egy igen széles körű konszenzus alakult ki a magyarországi politikában is e tekintetben. Nem oly rég, néhány héttel ezelőtt egy országgyűlési határozat 158 egyhangú igen szavazattal fejezte ki a támogatását, csak egy frakció maradt ki ebből a nagyon széles nemzeti konszenzusból. De azt is ki kell mondani - és erről beszéljünk őszintén -, hogy nem áll jól ennek az aláírásgyűjtésnek az ügye. Tudjuk azt, hogy ez a fontos európai polgári kezdeményezés akkor lesz sikeres, ha sikerül egy év alatt az Unió hét tagállamában egymillió aláírást összegyűjteni. Már önmagában nagyon komoly eredmény, hogy ez a fajta széles nemzeti konszenzus ki tudott alakulni az ügy kapcsán, és az is örömteli, hogy nemcsak az Országgyűlésben, nemcsak különböző területeken, de nagyon sok önkormányzati ülésen is megfogalmazódtak nagyon széles, tehát nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki képviselők részéről is támogató kijelentések. (9.40) Ugyanakkor most ebben a május 7-ig fennmaradó két hónapban rendkívül fontos és nagyonnagyon komoly feladat mindannyiunk számára, hogy ez a fontos kezdeményezés sikeres is legyen, tehát sikerüljön összegyűjteni azt az 1 millió aláírást, amely szükséges ahhoz, hogy kötelező jelleggel az Európai Bizottság asztalára kerüljön ez a jogalkotási szándék. Ezért én arra kérném képviselőtársaimat is - amellett, hogy nagyon örülök annak, hogy kifejezték a támogatásukat -, hogy mindenki olyan széles körben, amilyen széles körben csak el tudja képzelni, terjessze ennek a támogatásnak a hírét, és tegyen meg mindent, hogy ezek az aláírások a lehető leggyorsabban összegyűljenek. Egyébként mindenképpen örömteli és biztató az a fejlemény, hogy az elmúlt néhány hétben a többszörösére növekedett az online beérkezett aláírások száma, és tudjuk azt, hogy már papíralapon is több százezer aláírás lehet. Jó eséllyel mondhatjuk azt, hogy már meghaladta a felét, tehát meghaladta a félmilliót a rendelkezésre álló aláírások száma, tehát semmiképpen nem reménytelen az a küzdelem, hogy május 7-ig, az aláírásgyűjtési határidőig sikeres legyen a kezdeményezés, és valóban meglegyen az 1 millió aláírás. Innét is kérek mindenkit, hogy aki még nem élt ezzel a lehetőséggel, a nemzetiregiok.eu oldalon szánjon rá egy-két percet, hogy kézjegyével, aláírásával online módon kifejezze a támogatását. Köszönöm szépen. (Taps az LMP, a Jobbik és a DK soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében Orbán Balázs államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak és Képviselő Úr! Először is köszönöm szépen, hogy a székely szabadság napján ezt az ügyet idehozta a magyar Országgyűlés elé. Én is szeretném kifejezni jókívánságainkat a székelyeknek, és üdvözöljük a székely szabadság napját. Ahogyan azt képviselő úr is mondta, 2012 óta ünnepeljük március 10-én a székely összetartozás ügyét. Azt gondolom, hogy ha áttekintjük az elmúlt tíz év nemzetpolitikai eredményeit, akkor van okunk bizakodásra. Az Alaptörvényünk is rögzíti, hogy Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva visel felelősséget a határon kívül élő magyarok sorsáért, és a feladatunk e tekintetben, hogy elősegítsük közösségeik fennmaradását és fejlődését, és támogassuk a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket. Ennek keretében különösképpen a 2002 és 2010