Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 2. hétfő - 109. szám - Bana Tibor (Jobbik) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Meddig tűri a kormány a Volánnál uralkodó állapotokat?” címmel - ELNÖK: - BANA TIBOR (Jobbik):
424 SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány nagyszabású, az ország minden részére kiterjedő fejlesztési programot hajt végre Magyarország közlekedési hálózatainak folyamatos bővítése és korszerűsítése érdekében. Az útprogram keretében mintegy 3200 milliárd forint értékben zajlik közúti fejlesztés előkészítése és kivitelezése egyaránt, és a forrásmennyiség nagyobbik felét a magyar költségvetésből finanszírozzuk, köszönhetően a magyar gazdaság, a magyar emberek teljesítményének is. A program fő feladatai közé tartozik, hogy biztosítsa valamennyi megyei jogú város magas szolgáltatási szintű úthálózattal való elérhetőségét, a gyorsforgalmi utak országhatárokig történő elvezetését és bekapcsolását a nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba. Célunk továbbá az is, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos útszakasz. (13.10) Ahogyan ön is kiválóan megfogalmazta, fontos a településeket elkerülő utak fejlesztése is, melyek segítségével biztonságosabbá és gyorsabbá tehetjük a közlekedést, így pedig még élhetőbbé és vonzóbbá válhatnak az érintett települések, a szeretett Veszprém is. Tisztelt Képviselő Úr! A 8. számú főutat érintő veszprémi közútfejlesztési beruházások is szerepelnek az útprogram tervezett beruházásai között. „A 8. számú főút és a 82. számú összekötésének további előkészítési, valamint megvalósítási feladatai a veszprémi déli elkerülő nélkül” című projektre vonatkozó engedélyezési és kiviteli tervek készítése tavaly decemberben megkezdődött, és hamarosan várható a jogerős építési engedély megszerzése is. „A 8. számú főút Veszprém déli elkerülő út I. ütem megvalósítása” című projekt kiviteli szerződését pedig az elmúlt hetekben írták alá. Köszönöm megtisztelő érdeklődését és megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) Bana Tibor (Jobbik) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Meddig tűri a kormány a Volánnál uralkodó állapotokat?” címmel ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Bana Tibor, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az innovációért és technológiáért felelős miniszter úrnak: „Meddig tűri a kormány a Volánnál uralkodó állapotokat?” címmel. A kérdés megválaszolásával a miniszter úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert bízta meg, aki felkérte válaszadásra Fónagy János államtitkár urat. Bana Tibor képviselő urat illeti a szó. BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban olyan problémákra hívták fel a figyelmemet, amelyek megoldása nem tűr halasztást. A Volánbusz Zrt.-nél áldatlan állapotok uralkodnak, amelyek már az utasok és a dolgozók életét veszélyeztetik nap mint nap. Végkimerülésig hajszolt, alulfizetett buszsofőrök, életveszélyes járművek, folyamatos átvezénylések - így jellemezhetjük a Volánt napjainkban. A témában tartott sajtótájékoztatóm óta számtalan megkeresés érkezett hozzám, több Volándolgozó konkrét számokkal támasztotta alá, hogy nem példa nélküli a heti 60 vagy akár 70 feletti munkaóra. Az eleve szabálytalan vezénylések egy részét még csalásra kényszerítéssel is fokozza a Volánbusz, hogy adott napon ismét munkába álljanak a sofőrök, ezért sok esetben elvárják tőlük a menetlevelek meghamisítását is, ha nem teszik meg, szankcionálják a renitens buszsofőrt.