Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - RIZ GÁBOR (Fidesz):
3883 tudunk a két nagy kiemelt nemzeti park egyébként fontos szolgáltatásaihoz, látnivalóihoz, attrakcióihoz, akkor részesei tudunk lenni ennek a nagy körforgásnak mi is. Mi a teendő, mit tudunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tenni? Először is számba vesszük mindazt, ami kincsünk, ami számunkra is kedves, ami látvány, élmény, az a vendég számára is azzá válik, válhat, ha már nem vált azzá. Hiszen vannak olyan világörökségi helyszíneink, mint az Aggteleki-karszt és a tokajhegyaljai történelmi borvidék, amelyek nemzetközi szinten is védettek, kiemeltek. És vannak olyan klasszikus turizmusterületek, mint a fürdő- és gyógyturizmus. Ilyen Sárospatak, Miskolc, Mezőkövesd Zsóry fürdője, vagy ha Bogácsot említem, akkor a gyógyulni vágyó emberek megtalálják ki-ki a maga gyógyvizét. Az aktív turizmus szereplői is megtalálják mindazt, ami számukra vonzó lehet, a vizet, a csodálatos környezetet, a jó levegőt, amely mint mondtam, az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Parkok mellett számtalan olyan lehetőséget kínál, mint a Bódva-völgy, a Sajó-völgy, amely különös szépségével, látnivalójával megragadja az idetérő kerékpárosokat, bakancsos turistákat, és olyan újszerű szolgáltatások is helyet kapnak, mint a Bodrog vagy a tiszai kishajós szállás-, pihenési lehetőségek, túralehetőségek, amelyek tovább segítik megismerni a mi egyébként gyönyörű környékünket. (19.40) Nagyon lényeges számunkra, hogy olyan települések is, mint Szendrő - amely olyan földvárral rendelkezik, amit sokan nem ismernek, és az egyik olyan épített várunk volt, amely végvárként éppen a Felvidéket védte, és az 1300-as évektől már emlegetett védőhely volt -, most újra visszakapják a maguk szerepét, helyét a történelmi távlatokban úgy, mint a mai turizmusban. Ehhez igyekeznek olyan attrakciókat teremteni, amelyekhez kormányzati segítséget kaptunk s kapunk a jövőben is, mint a Rakaca-víztározó, amely az Északmagyarországi Regionális Vízművek tulajdonában vagy kezelésében áll. Nemzeti kincsünk, hiszen ivóvízbázisunkat gazdagítja, és olyan turisztikai attrakciókkal gazdagszik a jövőben, amelyeknek a terveit a közelmúltban készítette el, éppen állami támogatás segítségével, az ÉRV vezetése, illetve azok a szolgáltatók, kapcsolódó vállalkozók, akik mindebben érdekeltek és érintettek. Nagyon fontos számunkra az a konferencia- és emellett az élményturizmus - ilyenek is, mint a szerencsi csokifesztivál, vagy a miskolci operafesztivál, a kocsonyafesztivál, Tokaj vagy Kazincbarcika a kolorfesztiváljával -, amely egy-egy napra, de néha több napra is meg tudja ragadni az odatérő vendéget, aki ott alszik, megpihen, körülnéz. Ugye, a turizmus egyik fontos velejáró szándéka, hogy nem az egynapos, egyéjszakás vendég felé törekszünk, hanem a többnapos pihenőturizmust szeretnénk erősíteni, aminek egyik velejárója, hogy csomagban kínáljuk a magunk turisztikai lehetőségeit az oda betérőknek. Most ez jellemezte a kormány elmúlt időszakbeli munkáját, a Turisztikai Ügynökség munkáját is, hogy nem egyedi attrakciókat és egyedi szolgáltatásokat igyekeztek támogatni, hanem mindazokat a térségeket, amelyek a kiemelt desztináció mellett mindinkább csomagban kínálják a maguk különféle szolgáltatását a természeti és kulturális látnivalók vagy attrakciók mellé. A gasztronómiai, borturizmus mindig része volt a megyének, hiszen Tokaj-Hegyalja, Miskolc ennek bízvást adott otthont. De olyan komplex élményközpontok is kialakultak, mint Sátoraljaújhely kalandparkja, vagy Tokaj borhoz kapcsolódó valamennyi olyan attrakciója, amely odavonzza az embereket. A költségvetés, amely a 2020-as magyarországi célokat szeretné megvalósítani, lehetőséget biztosít arra, hogy ez a szektor tovább erősödjön. Hogyan fogunk tudni erősödni ezen a területen? Úgy tudunk erősödni ezen a területen, ha egyrészt figyelembe vesszük, hogy a kormányzat nemcsak egy jogcímen segíti Magyarország költségvetésében a turisztikai lehetőségek kibontását, kibontakoztatását, hanem egyrészt az ügynökségen keresztül közvetlenül, amellett a települési önkormányzatokon, illetve azokon a civil szervezeteken, szolgáltatókon keresztül, akik beruháznak, fejlesztenek, attrakciót készítenek elő. Ezeknek a különféle jogcímen történő támogatását is más-más