Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
3875 Azért azt is érdemes tudni, az, hogy jövőre a Külügyminisztérium, illetve a Külgazdasági Minisztérium segítségével megtarthatták a munkahelyeket, ezek olyan gazdaságfejlesztési programok, amelyek, bízom benne, hogy a következő időszakban is biztos alapot fognak adni az itt lévő vállalkozások számára a Külügyminisztérium vagy adott esetben az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a támogatásával. Pontosan a kötött segélyhitelezésnek is van egy fontos része, amit általában tőlünk távolabb eső országokban teszünk meg. Ez mondjuk, egy európai uniós követelmény, a nemzetközi fejlesztési csomagokban való részvétel, de erre 12 milliárd forintot tervez a tárca, ami azt is jelenti, hogy azokban az országokban, ahol különböző programokkal megjelennek, nemcsak a magyar vállalkozások számára adnak lehetőséget a térnyerésre, hanem alapvetően segítik, hogy Magyarország jó hírnevét is tudják öregbíteni ezeken a kötött segélyezési programokon keresztül. Végezetül még egy fontos dolgot érdemes megemlíteni a következő évi költségvetésről: Magyarország jövőre két jelentős elnöki pozíciót is be fog tölteni. Májusban vesszük az Európa Tanács elnökségét, majd júliusban a visegrádi négyekét, az előbbit fél, az utóbbit pedig egy évre. Mindkettő a protokolláris feladatokon jelentősen túlmutat, ami nemcsak hazánk láthatóságának növelését teszi lehetővé, de a magyar prioritások, nemzeti és nemzetpolitikai érdekek megjelenítését is, ezért mindkettő a jövő év egyik kiemelt feladatának tekinthető, és ez jelentkezik is a költségvetésben. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak azt mutathatják, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium felkészült a koronavírus-járvány utáni világ kihívásaira, és a jövő évi költségvetés alapján minden adott ahhoz, hogy sikerrel megbirkózzon az ott felmerülő feladatokkal. Köszönöm szépen a figyelmet. (19.00) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő felszólaló az MSZP képviselőcsoportjából Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony. Megköszönöm együttműködésüket, és az elnöklést átadom Lezsák Sándor alelnök úrnak. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Én az egészségügyi fejezethez szeretnék hozzászólni. Reménykedtem, hogy Horváth Ildikó államtitkár asszony itt marad, de hát biztos el kellett mennie. A költségvetés szerkezetében jelentős változások következtek be, és ez az egészségügyi kötetet is érinti. Ez a változás kétirányú. Egyrészt egyes, eddig külön sort képző tételek eltűntek, például a személyi juttatások után fizetendő járulékok, azonban a személyi juttatások sorban ezzel közel azonos mértékű növekedések történtek, így okkal feltételezhető, hogy ez a két sor összevonásra került. Hasonló összevonások történtek a dologi és egyéb kiadások vonatkozásában is, de hasonló összevonások az egész kötetben jelentkezhetnek, ami a költségvetés részleteinek megismerését jelentősen nehezíti. A másik jelentős strukturális változás az Egészségbiztosítási Alapban keresendő, amelyet Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alapra neveztek át. Ez egyrészt megtévesztő, másrészt aggodalomra okot adó ez a változás. Megtévesztő egyrészt azért, mert úgy tűnhet, mintha a védekezési alapra rendkívül sokat fordítana a kormány, hiszen az alapra összesen alig kicsivel több mint 29 000 milliárd forintot költ a kormány, azonban ebből mindössze 30 milliárd forint működési kiadással és 141 milliárd forint működési bevétellel számol a Járvány Elleni Védekezési Alap. A maradék az Egészségbiztosítási Alapban eddig is szereplő kiadások, igaz, a központi tartalék a fejezeten belül elkülönített címen szerepel. Ebből a szempontból megtévesztő az elnevezés.