Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 3. szerda - 134. szám - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai tá... - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
3287 És persze, lehet mondani azt, hogy az önkormányzatok nem jó gazdái ezeknek a védett értékeknek, de azért azt csöndesen szeretném megjegyezni, hogy az önkormányzati finanszírozási rendszer, amiben vagyunk - és tudom, hogy megint jön a válasz, hogy mi átvállaltuk az adósságokat -, de az azután létrehozott önkormányzati finanszírozási rendszer, a feladatfinanszírozáson alapuló, önök által létrehozott feladatfinanszírozási rendszer nem teszi lehetővé, és csak az elmúlt szűk pár hétben és egyébként részben most is előttünk fekvő törvényjavaslatokban az ilyen típusú mozgásterét a fővárosi önkormányzatoknak tovább csökkentik. Én azt gondolom, hogy el kellene gondolkodni azon, hogy vajon azokat a szabályozókat, amiket tényleg nem önök ellenében hozott meg egy-egy önkormányzat, azokat miért kell megkerülni. És azt gondolom, a Heinrich-udvaron túl legalább tíz olyan példát tudnék mondani csak Budapest belső kerületeiből, ahol semmi más célja nem volt ezeknek a megkerülési manővereknek, mint hogy az önök mögött álló cégek, cégcsoportok jól járjanak. Én szégyellném magam az önök helyében, és azt gondolom, hogy ezt önök is nyugodtan megtehetik. Sajnos sejtem, hogy ez nem fog megtörténni, de értelemszerűen ezt a törvényjavaslatot a Lehet Más a Politika képviselőcsoportja nem fogja támogatni. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk, most további képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót L. Simon László képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport. L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Késő van ugyan, de muszáj egypár dologgal foglalkoznunk, mert nem gondoltam, hogy megint ilyen késő éjszaka fogunk kultúráról vitatkozni, de ezt nem hagyhatjuk ki, hogy néhány dolgot ne tegyünk tisztába (Arató Gergely: A házelnöknek tessék szólni! - Csárdi Antal: Nem mi állítottuk össze a napirendet.), különösen Arató és Csárdi képviselőtársaim felszólalását követően. Bár Arató képviselőtársam, azt hiszem, most kifejezetten igyekezett tárgyilagos lenni; Csárdi képviselőtársam, nem is tudom, miről beszélt. A Citadella, csak úgy halkan jegyezzük meg, állami tulajdon; Arató képviselőtársamnak is mondom, hogy 2014-ben került az államhoz vissza, négyévnyi küzdelem után, azt követően, hogy egyébként szépen egy szocialista érdekkörbe tartozó cégnek kijátszották: a kerületi önkormányzat szocialista vezetése olyan trükkökhöz folyamodott, hogy valójában az állam ne tudja ezt az ingatlant visszaszerezni. Ez egy nagyon hosszú küzdelem volt, gondolom, mindenki számára ismert. Pontosan fordított a helyzet, mint amit Csárdi képviselőtársam elmondott: a mi kormányunk volt az, amelyik visszaszerezte a Citadellát, és a mi kormányunk az, amelyik a Citadellát föl akarja újítani. A Citadellában egyébként nem lakik senki, tisztelt Csárdi képviselőtársam, az nem egy lakóház, úgyhogy nem is értem, hogy ön miről beszélt! De menjünk végig néhány fontos dolgon! Először is, Arató képviselőtársam azt mondja a tervtanáccsal kapcsolatban, hogy más szemmel nézik a műemlékes szakemberek az ingatlanokat, mint az építészek. Arató képviselő urat szeretném arról tájékoztatni, hogy a műemlék épületek felújítását is építészmérnökök tervezik meg, és a műemlék épületek felújítását is építőmérnökök vezénylik le, és ugyanolyan kőművesek dolgoznak egy műemlék épület felújításán, mint egy új épület fölépítésén. Itt nincsen érdekellentét, tisztelt képviselőtársaim! Jól képzett, kiváló magyar építészmérnökök azok, akik megtervezik a műemlék épületek felújítását. Éppen az a célunk, hogy ne is legyen érdekellentét, és egyébként egy város esetében szervesen tudjon fejlődni egymás mellett az új épületekből álló városrész, meg a régi épületekből álló városrész. Számtalan példáját tudjuk mondani annak, amikor ez nem így történt, különösen a szocializmus időszakában, amikor olyan kiváló építészek - és a „kiválót” most, a jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy idézőjelben értettem -, olyan kiváló építészek, mint a budai Várban az ICOMOS által még most is érdekes módon védett teherelosztót tervező építész, akinek a szocializmusból a Havanna lakótelepet köszönhettük, vagy a
