Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 3. szerda - 134. szám - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai tá... - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3279 zöldterületekre kiterjed, meg kell szüntetni, az épített örökséget helyre kell állítani és a zöldterületeket is meg kell újítani. Ezek lennének röviden a törvényjavaslatra vonatkozó rendelkezések, és ha esetleg kérdés merül fel, állok rendelkezésükre. Szeretném kérni önöktől ezúton is a törvényjavaslat támogatását. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka, L. Simon László mondhatja el gondolatait. Parancsoljon! L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon súlyos dilemmával néztünk szembe az elmúlt években, nevezetesen azzal, hogy a magyar műemlékállomány törvényi védettsége valóban kellő garanciát nyújt-e arra, hogy a műemlékeket megfelelő állapotban tartsuk, illetve rávegyük a tulajdonosaikat arra, hogy megfelelő állapotban tartsák őket, avagy akadálya-e bizonyos esetekben a jelenlegi műemléki szabályozás és védelem annak, hogy ténylegesen megújítsuk a műemlékeinket. Ez látszólagosan furcsa kérdés, de mindez abból következik, hogy azzal kell szembenéznünk sajnos az elmúlt három évtizedben, a rendszerváltozás óta eltelt három évtizedben, hogy most már nem okolhatjuk pusztán a szocializmust azért, hogy a magyar műemlékkincs ilyen mértékben lepusztult, amilyen állapotban ma egyébként a vidéki műemlékeket és nem egy fővárosi műemléket láthatunk. Sőt, azt kell mondanunk, hogy bár mérhetetlen barbarizmus volt, ahogyan a vidéki kastélyokba, kúriákba termelőszövetkezeti irodákat, iskolákat, kórházakat, szociális intézményeket és szovjet hadianyagraktárakat kényszerítettek, lásd Gödöllő és folytathatnánk tovább, de mégiscsak legalább ezeknek az épületeknek a karbantartása megtörtént amiatt, hogy benne voltak, benne laktak. Lehetséges, sőt nagyon sok esetben megtapasztalhattuk, hogy a márvány itatókat kidobták az istállókból, gondoljanak csak, mondjuk, a komáromi erődre. Lehetséges, hogy a gyönyörű szép freskókat borították csempével vagy valamilyen olajalapú festékkel, ez mind-mind mérhetetlen pusztítás és barbarizmus volt, de legalább működtek az ingatlanok, legalább kénytelenek voltak a tetőt felújítani, a beázásokat megakadályozni, a törött cserepeket cserélni. Bizony, a rendszerváltozás pillanatában bekövetkezett egy régi vágyunk és óhajunk: a szovjetek kiköltöztek a kastélyokból, hazamentek végre, egy sor intézmény esetében megszűnt a kórház, a szociális ellátó intézmény. Abban reménykedtünk, hogy ezek az épületek régi patinájukat visszaszerezve majd megújulnak, és a közösséget fogják szolgálni. Sok pozitív példáról beszélhetünk, sőt az elmúlt egy évtizedben, mióta mi kormányzunk, a nemzeti kastély- és várprogram keretében is üdvözlendő folyamatok indulhattak meg, és a nemzeti Hauszmann-program is lehetővé teszi azt, hogy a budai Várban is komoly felújítások valósuljanak meg, illetve már valósultak is meg, sőt rekonstrukciós munkálatok is. De összességében a kép riasztó. Mindez hogy jön ide ehhez a törvényjavaslathoz? Úgy, hogy már a korábbi időszakban, még amikor az örökségvédelemért felelős államtitkár én voltam, elkezdtük azt az egyszerűsítő munkát, hogy vizsgáljuk már felül a magyar műemlékállományt, nézzük meg, hogy tényleg indokolt-e minden esetben a védettség, illetve teremtsünk olyan jogszabályi környezetet, amelyben könnyebb lesz ezeknek az ingatlanoknak a felújítása, különösen a tőkehiányos, forráshiánnyal küszködő tulajdonosok esetében. Nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak, mondjuk, a kárpótlási folyamatban valamilyen módon visszaszerzett ingatlanokra igaz, hanem egyházi, önkormányzati tulajdonok esetében is sokszor azt tapasztalhattuk, hogy a forráshiány az, ami megakadályozza az ingatlanok szakszerű felújítását. Van persze egy távlatos probléma. Ne felejtsük el, hogy ha a vidéki kastélyokra és kúriákra nézünk - azért erről beszélek többet, mert ez az egyik legkedvesebb területem és témám -, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy valójában az az egyik legsúlyosabb gond, hogy az a fajta életforma és az a fajta
