Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 20. szerda - 131. szám - Az ülésnap megnyitása - A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2881 A fő problémám önökkel nem is az, ami itt kibontakozik előttünk, hanem az önök viselkedésmintái azok, amik igazán ijesztőek. Főleg az idősebb kormánypárti képviselőkre igaz, hogy fiatalkorukban - és ezt nekem nem áll módomban vitatni - küzdöttek valami ellen. Igyekeztek talán lebontani egy rendszert, bár magam nem tartozom a rendszerváltás hívői közé, inkább módszerváltásként tudom aposztrofálni azt az időszakot. De az biztos, hogy sok fiatal demokrata őszintén igyekezett bontani a rendszert, ahogy képességeiből vagy bátorságából tellett. Harminc év elteltével azonban azt látom önökön - és ez nem államtitkár úrnak szól, meg nem egyes képviselőtársaimnak, akik fiatalabbak, hanem nyilván az önök vezérkarának, akik kiadják a parancsokat -, azt látom rajtuk, hogy ugyanazokat a viselkedésmintákat kezdték használni politikai ellenfelekkel szemben, amelyeket velük szemben alkalmaztak megboldogult ifjúkorukban. Egészen ijesztő az, hogy fiatal demokratákból öreg bolsevikok lettek, és az a leginkább ijesztő, hogy eddig csak a politikai ellenfelekkel szemben használták ezt az alja - nem akarok csúnya jelzőket használni, de - pokrócszagú retorikát. Most viszont kiléptek ebből a mederből, és már nemcsak a politikai ellenfelekkel, hanem önkormányzatokkal, egyszerű magyar állampolgárokkal szemben ugyanezt alkalmazzák, azt a vegytiszta bolsevik retorikát, amely ellen én egész életemben küzdöttem. Az a dermesztő mindebben, hogy egy hamis kiválasztottságtudattól fűtve, ideológiát gyártva ehhez, egy saját álvalóságot kreálva önök el is hiszik nagyon sokszor azt, amit mondanak, hogy egy világ-összeesküvés ellen küzdenek. Én meg azt kérem, gondolkodjanak el azon: nem önök az összeesküvés résztvevői adott esetben, és nem lehet az, hogy a gazdasági holdudvar mentén hamis ideológiák tömegét gyártják le, és álvalóságokat táplálnak? Nem lehet az, hogy a Fidesz-KDNP ezen viselkedésmintája egy fake news gyár része? Nem lehet az, hogy amikor a józan ésszel tökéletesen szembemenve ilyen orbitális marhaságokat terveznek csinálni, mint ezzel a törvényjavaslattal, akkor nemcsak a magyar demokráciát bontják le, de lehet, hogy a magyar jövőt is felzabálják? Csak az a kérésem, hogy gondolják ezt végig! Amiről itt beszélünk, több mint 700 milliárd forint, ennek a sorsáról. Jellemző az, hogy nem tud egyértelműen fogalmazni Magyarország Kormánya, államtitkárai, politikusai a tekintetben, hogy a fővárost és a megyei jogú városokat érintő módon, nagyjából az összeg 70 százaléka érinti ezeket a közületeket, mégis mik a tervek. Azt mondják, hogy mentesülnek a megyei jogú városok önök szerint ezen elvonás alól, mi pedig azt látjuk a lefektetett javaslatban, hogy ennek nyoma sincs, ez a mentesség nem került rá a papírra. Két forgatókönyvünk van. Az egyik, amit egyébként nem akarok feltételezni, hogy az önök kodifikátorai hitvány munkát végeztek. Én mindenkinek a munkáját tisztelem, és ezt mindenféle cinizmus nélkül mondom, nyilvánvaló, hogy önöknél is jól felkészült jogászok, szakértők szerepelnek, akik igyekeznek jó munkát végezni. Csak arra tudok gondolni, hogy a szándék ez volt, bár igyekeznek megtéveszteni ellenzéket, közvéleményt, és ami a legcsúnyább, a saját szavazóikat is, viszont a rögvalóság, a magyar rögvalóság szembejön, hogy a papíron nem az van, amiről önök beszélni tetszenek. Valóban, a leginkább irritáló számomra a nemzeti köntös: nemzeti kormányként emlegetni azt a szervilis, szolgalelkű, térdre ereszkedő kormányzatot, amely példátlan módon szolgáltatja ki hazánkat multinacionális érdekeknek, és egészen példátlan módon, az egész régióban példátlan módon nemcsak hogy nem adóztatja a nálunk rekordprofitot termelő multi közületeket, hanem minden kívánságukat, minden lobbierejük vadhajtását szolgalelkűen teljesíti. Úgy látom, hogy ez a javaslat, amely előttünk fekszik, a gödi laboratóriumi kísérletből kifolyólag kicsit nagyobb léptékű, nagyobb összegeket megmozgatni kívánó javaslattá vált. Még egyszer mondom: a mellett, hogy a választók akaratát is igyekszik megerőszakolni és meghaladni, a fejük fölött átnyúlni bizonyos fejlesztési források elköltéséről való döntések tekintetében, még védhető lenne a történet, ha valóban állna mögötte egy egységes területfejlesztési koncepció, tehát ha államtitkár úr felállt volna a parlamentben azt mondva, hogy képviselőtársaim, tarthatatlan, hogy az Európai Unió legszegényebb régiói közül négy Magyarországon található. Ez ugyanis nem pártpolitikai kérdés, minden magyar állampolgár érdeke meghaladni ezt a borzalmat, mert nem lehet dübörgő gazdaságról beszélni Európa legszegényebb térségei közepette. Amikor Magyarországon