Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 19. kedd - 130. szám - A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
2696 emberek nem tudhatják meg, hogy 125 ezer új munkahely létrehozására elegendő forrást mire kíván elégetni a magyar kormány. Megkérdeztem képviselőtársaimat, tudják-e, hogy milyen műszaki tartalomra mondanak igent, és ennek fényében, hogy nyilvánvalóan nem tudják, képesek-e igen gombot nyomni egy ezermilliárdos projekt kapcsán. Felhívtam a figyelmet arra, hogy példátlanul drága ez a projekt, hiszen egy kilométer fejlesztése - ez is már elhangzott a vitában - 5 milliárd forintba kerül. Ez egészen elképesztő, ez minden idők legdrágább magyar vasúti fejlesztése. Ha összevetjük más hasonló, korábbi beruházásokkal, ennek a töredékéért valósultak meg fejlesztések. Arra is felhívtam a figyelmet - ez is elhangzott már a vitában, az előterjesztő, a Törvényalkotási bizottság kormánypárti tagjától is hallhattuk -, hogy a pireuszi kikötő elérését célozza ez a projekt. De a másik kikötőben, az észak-olaszországi Trieszt kikötőben is elindított a kormány egy kikötőfejlesztést és Szijjártó miniszter úr akkor azt mondta nagyon világosan, hogy az északolaszországi Triesztben megvalósuló magyar kikötő minden hazai cég valamennyi szállítási igényét ki fogja elégíteni. Ez tökéletes ellentmondásban van ezzel az egész projekttel. Tehát Szijjártó miniszter úr maga ismerte el, hogy egy észak-olaszországi magyar kikötő mint szállítási lehetőség elegendő lesz a magyar cégek számára. Egyébként arra is felhívtam a figyelmet a levélben, hogy a kormány szoros szövetségesének számító olasz politikusok is elmondták, hogy a balkáni szállítási útvonalba már nem releváns fektetni, nem értelmezhető, hiszen a kínaiak is óriási fejlesztéseket indítottak el a trieszti kikötő tekintetében. (12.20) Arra is felhívtam a kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy ha meg is valósul - itt a hazai szakasz fejlesztéséről beszélünk - a teljes felújítás Belgrádig, akkor is utána a délre vezető szakasz jelentős része nem alkalmas erre a szállítási feladatra, és nem látjuk semmilyen módon azokat a terveket, garanciákat, hogy egyáltalán majd Pireuszig ez a szállítási útvonal értelmezhető lesz, függetlenül attól, hogy megvalósul-e Budapest és Belgrád között ez a fejlesztés. Az, hogy a Belgrád-Szkopje-Szaloniki vonalon felfüggesztették a személyszállítást, az teljesen világos, de hát itt Nacsa képviselő úr elismerte azt - ellentétben Fazekas képviselő úrral -, hogy egyáltalán nem a személyszállításról szól; ez a kínai érdekeket kiszolgáló tömegáruk szállításáról szól, úgy, hogy még egyébként erre sincs garancia, hogy ilyen módon a kihasználás meg fog történni. Nos, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezeket önök pontosan tudják. Tudják azt, hogy itt egy-két óra múlva milyen súlya lesz az önök döntésének, 1000 milliárd forint sorsáról fognak dönteni, s nem győzöm hangsúlyozni, hogy az önök kormányának a számítása alapján ebből az 1000 milliárd forintból, pontosabban ennek csak az idei évre szánt 140 milliárdjából 125 ezer új munkahelyet lehetne létrehozni. Ennek a tudatában kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy utasítsák el ezt a projektet, hiszen ez minden elemében ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével az adott időkereten belül. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Megadom a szót Schanda Tamás János államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Izgalmas vitán vagyunk megint túl, és nem csak ma folytattunk erről a törvényjavaslatról vitát, hiszen sok órán keresztül ütköztettük az érveket és ellenérveket. Engedjék meg, hogy itt a vita végeztével megköszönjek minden egyes hozzászólást, azokat is, amelyek támogatták, és azokat is, amelyek nem.