Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 7. csütörtök - 127. szám - Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2393 aspektusai” egy mestermű a maga nemében. Egyébként tudnám ajánlani olvasásra itt a kormánypárti padsorokban ülőknek is, mert ha valamit meg kellene fogadni, meg kellene a gyakorlatban valósítani, akkor pontosan azt, amit az államtitkár úr - talán 2013-ban, ha jól emlékszem - felvázolt. Mindegy, én kinyomtattam, az én polcomon ott van, én abszolváltam, használni kellene a kormánypárti padsorokban is. Azt látjuk, hogy ha a XXI. században valami igaz, akkor az az, hogy a megszerzett tudás rettenetesen gyorsan el tud kopni adott esetekben. Egyes felmérések vagy prognózisok szerint a most iskolába kerülő fiataloknak a 60 százaléka olyan szakmában fog dolgozni, ami egyébként még nem is létezik. (Dr. Vinnai Győző: Ez igaz!) És ahhoz, hogy ehhez alkalmazkodni tudjon, bizony a tanulás lenne a kulcs, a tanulás - a lifelong learningről Vinnai Győző képviselőtársam az előbb említést tett - nagyon fontos lenne, ennek a tanulásnak a képessége és a tanulásnak az igénye. Ha bármelyik is hibádzik, akkor, azt hiszem, arról, amiről ez a törvényjavaslat a célja szerint szólna, meddő szócséplés lenne itt beszélni. Ha megnézzük ezeket a hazai adatokat, akkor valóban van egy elmozdulás az elmúlt évtizedben arról a 3 százalékos arányról, hogy ennyien vettek részt a felnőttoktatásban, és lett mostanra ez a szint 6 százalék. Valóban van egy előrelépés, de azért ha, mondjuk, a skandináv szinttel vetjük ezt össze, ami 30 százalékos, akkor, azt hiszem, van még hova továbbfejlődnünk. Az alapfokú végzettséggel rendelkezőknek a körében pedig ez a felnőttoktatási hajlandóság aztán végképp katasztrofális Magyarországon. Ami számokat én ismerek, én is jó néhány tanulmányt átböngésztem a mai vezérszónokimra készülve, 2011-ből olyan adatok vannak, amelyek szerint Finnországban 38 százalékos, OECD-adatok szerint 22 százalékos volt ez a mutató, Magyarországon meg csak 2 százalékos. Tehát pontosan azokban a rétegekben, ahol létfontosságú lenne az, hogy valamiféle új tudásra, új szakmára szert tudjanak tenni, a hajlandóság nagyon alacsony. Reményeink szerint egyébként majd, Isten adja úgy, meg akkor, mondjuk, a kormánypárti padsorokban ülőknek a bölcsessége, és az, hogy ez a törvényjavaslat ne legyen kisiklatva, szóval, Isten adja akkor úgy, hogy itt is valamiféle elmozdulást lehessen elérni. Az okok között, hogy miért szerepel ilyen rosszul Magyarország ezekben a rangsorokban, jó néhányat fel lehet sorolni, például azt, hogy ezek a képzések adott esetben a magyar bérekhez viszonyítva drágák is. Ha azt látjuk, hogy felbukkan majd a tandíjhitelnek a lehetősége, illetve az ösztöndíj is megjelenik, annak csak örülni lehet, ha az ember felelősen gondolkodik. De sok esetben ezek a tanfolyamok rugalmatlanok is voltak; gondolhatunk ezeknek a tartamára, időhosszára. Aztán van még egy olyan dolog, ami az egésznek talán még inkább a kulcsa lehet, ez pedig az, hogy a magyar munkavállaló döbbenetes módon leterhelt. OECD-felméréseket idéznék újfent csak: körülbelül 1800 órát dolgozik egy átlag magyar munkavállaló minden évben, és ha hiszik, ha nem, tisztelt képviselőtársaim, egy dán vagy egy német átlag-munkavállaló nem éri el ugyanebben a vonatkozásban az 1400 órát. Tehát van egy 400 órányi pluszleterheltsége egy átlagos magyar munkavállalónak, amit bizony ő azért kell hogy belerakjon a munkájába, hogy a családját, saját magát el tudja tartani, és ilyen fokozott leterheltség mellett nem biztos, hogy neki kedve van még magát továbbképezni felnőttoktatás keretében. Aztán arról is szó van, hogy a munkaadó sok esetben ezt nem tartotta fontosnak. Mondjuk ki: megtartja egy olyan szinten a dolgozót, ami egyébként hosszú távon neki sem jó. Fel kellene ismerni azt is, hogy itt bizony van egy munkaadói felelősség, mert az, ha hagyja és segíti képezni a dolgozóját, hosszú távon neki is csak újabb és újabb profitot fog hozni. Ha másik aspektusból nézzük meg ennek az alacsony felnőttoktatási részvételi aránynak a hátterét, akkor azt látjuk, hogy a kompetenciafelmérések során, amiben a tizedik osztályos diákjaink is részt vesznek, és ha ezt csak és kizárólag a szakképzésben tanulókra vonatkoztatjuk, azt látni, hogy az ott tanuló tizedik osztályosok 75 százaléka egyes szinten teljesít szövegértésből. Tehát ha valaki ilyen rossz mutatókkal bír, gyakorlatilag funkcionális analfabéta, akkor tényleg nem lehet tőle elvárni, illetve el lehetne várni, csak a gyakorlat azt mutatja, a számokból is ez világlik ki, hogy ő nem tudja magát majd továbbképezni. Ennek egyébként nem tett jót az az óraszámcsökkentés - a
