Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 7. csütörtök - 127. szám - Az ülésnap megnyitása - Egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről:
2352 mérsékléséről szól. Ahhoz, hogy megítéljük, hogy ez a törvényjavaslat ennek milyen mértékben felel meg, először is nézzünk szembe ennek a járványnak a tényleges hatásaival. Hosszas könyörgés után, írásbeli választ igénylő ellenzéki kérdések után végre napvilágot láttak a KSH számai arról, hogy hogyan is alakult a munkanélküliség ebben az évben. Nos, az Orbán Viktor által vezérelt államgépezet egy fontos hivatala is kénytelen volt beismerni, hogy az álláskeresők száma brutálisan - brutálisan! - megnövekedett. Bár szakemberek szerint az se kizárt, hogy rövid időn belül vagy akár mostanság, ezekben a napokban már 300 ezer fölött van a munkanélküliek száma, induljunk ki abból, amit a KSH ebből elismer, márpedig a KSH számai azt mondják, hogy több mint 280 ezer munkanélküli van most az országban. Ez egy brutálisan nagy szám, brutálisan nagy növekmény ahhoz képest, ami a járvány előtti időszakot jellemezte. Ez tehát az érem egyik oldala. Az érem másik oldala, hogy ugyanezen hivatal saját bevallása szerint a több mint 280 ezer álláskeresőnek közel fele semmilyen, még egyszer mondom, semmilyen pénzügyi támogatást nem kap. Nem az ellenzék, nem különböző értelmiségi körök elemzései mutatják ki ezt, hanem az állam hivatalos szervének saját számai. Ez tehát a baj jelenleg. Nézzük meg, hogy mi várható a közel- és a távolabbi jövőben! Én ugyan sokkal pesszimistább vagyok, mint a kormány ezen a téren, de legyünk most egy rövid ideig megengedőek, és induljunk ki szintén a kormány szándékaiból és a kormány számaiból, márpedig egy másik nagyon fontos dokumentum látott ezekben a napokban napvilágot, nevezetesen az a konvergenciaprogram, amiben a kormány néhány évre előre Brüsszel számára és egyúttal persze a magyar közvéleményt is tájékoztatva a tendenciákról előre jelzi, hogy a gazdaság fő mutatói a következő években hogyan fognak alakulni. Nos, a kormány saját bevallása szerint is ebben a konvergenciaprogramban az áll, hogy 2020-ban közel 6 százalékos lesz a munkanélküliség - ez a korábbi évekhez képest egy brutális növekmény -, de még 2021-ben is bőven 4 százalék fölött lesz ez a munkanélküliségi ráta. Szerényen megjegyzem, hogy a kormány saját dokumentuma ellentmond a miniszterelnök szavainak, aki azt mondta, hogy három hónapon belül mindenkinek lesz munkája. A konvergenciaprogramban, a kormány hivatalos dokumentumában, amit Brüsszelnek benyújt, nem ez szerepel. Ebből az következik, hogy a kormány vagy Brüsszelnek hazudik, vagy a magyar közvéleménynek. Én magam ellenzéki képviselőként egyébként azt sem zárom ki, hogy mindkettőnek. Tehát összegezve: a kormányhivatalok hivatalos számai szerint brutális, több mint 280 ezer fős a munkanélküliség jelenleg. A kormány saját szándéknyilatkozata szerint a munkanélküliségi adatok 2020 egészét tekintve, de még 2021-ben, jövőre is nagyon rosszak lesznek. Továbbá a jelenlegi álláskeresőknek közel a fele semmilyen, még egyszer mondom, semmilyen szociális vagy egyéb jellegű támogatást nem kap a kormánytól. Mi következik ebből? Az, hogy most nem elsősorban azon kellene vitatkoznunk, hogy különböző adónemek változtatásaival, korábban megígért csökkentésével hogyan tudunk picit enyhíteni a bajon, hanem azon kéne vitatkoznunk, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy ezt a brutális problémát valamilyen módon megoldjuk. A kormány magatartása olyan - és most engedjenek meg egy analógiát -, mintha egy fél országot fenyegető erdőtűz közepette, mondjuk, egy ausztrál típusú erdőtűz közepette azt a megoldást választaná a kormány, hogy hagyja az otthonokat veszni a tűzben, azt ígérve, hogy majd valamikor a jövőben ezeket az otthonokat újjáépíti. Ja, bocsánat, itt is van azért egy kivétel, mert a bankfiókokat azért megmentjük közben, de az emberek otthonait hagyjuk a tűz martalékává válni, majd a parlamentben benyújtunk egy törvényjavaslatot arról, hogy a tűztől távolabb, 50-100 kilométerre hány tűzoltókészüléket kell még kiosztani a családoknak. (10.20) Ezek az intézkedéscsomagok a brutális valósághoz képest elenyészőek. Egy dolog persze kiderül belőle, hogy még ilyen válsághelyzet közepette is a kormánynak kedvesek a bankok, de nem kedvesek a munkavállalók.