Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 7. csütörtök - 127. szám - Az ülésnap megnyitása - Egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről:
2351 förtelmes! Egyszerűen nem találok szavakat! Nem akartam csúnyán beszélni. Gyakorlatilag az történik, hogy a bankok érdeke mindenekfelett. Az EBRD-paktumnak köszönhetően nem sikerült megmenteni vagy segítséget nyújtani a devizahitel-károsultak százezreinek, és most úgy látszik, hogy ennek a paktumnak az eredményeképpen gyakorlatilag a bankoknak nem kell kivenniük a részüket a közös teherviselésből, a közös védekezésből. Igen, tudom, el fogja mondani az 55 milliárd forintos mondatát, csakhogy ezt öt év alatt a bankrendszer a 700 milliárdos nyereségéből, az évi 700 milliárdos nyereségéből röhögve fogja visszakapni a kormányzattól. (10.10) Ezenkívül egyébként a bankrendszer, ahogy az elhangzott, más módon is nyertese a válságnak - mert a bankrendszernek az önök álláspontja, az önök filozófiája szerint mindig nyertesnek kell lennie -, úgy is nyertessé válik, hogy az önök gazdasági mentőcsomagja a hitelezésre épít. A hitelezésre épít: a cégek, a bankok, a magánszemélyek vegyenek föl hiteleket, így saját magukat mentsék meg - ez a klasszikus helyzet, amikor fogd meg a saját kezed, és húzd ki magad a hullámzó tengerből -, és ennek megint csak ki lesz a nyertese? A bankrendszer! Mi lenne akkor - csak játsszunk el egy pillanatra a gondolattal -, ha a kormány egy pillanatra megállna, egy pillanatra becsukná a szemét, és amikor kinyitja, akkor azt mondaná, hogy végül is én Magyarország Kormányaként az itt élő honfitársainknak a képviseletével vagyok megbízva? Nem a bankrendszerével! Az itt élő magyar állampolgárok képviseletével! Ezt szeretnénk viszontlátni. Mert ami most itt megy, az valami egészen förtelmes. Kérem tisztelettel, azzal, hogy önök ebbe az irányba próbálják meg eltolni a védekezést, olyan súlyosan csapnak arcon minden bajban lévő családot, ami egészen elfogadhatatlan és szégyenteljes. És akkor még nem beszéltem a sportcélú kedvezmények igénybevételéről az ideiglenes bankadóból, mert azonkívül, hogy a bankok ezt vissza fogják majd kapni a következő öt évben, ezt egyébként még le is írhatják, amennyiben hajlandóak a felcsúti futballcsapatot, a Ferencvárosi Torna Clubot vagy bármelyik futballklubot támogatni. Mert erről van szó. Erről van szó, hogy az egyébként, mondjuk úgy, nem túladóztatott élsportolóink - és itt elsősorban a futballistákra gondolok - kapjanak még egy kis támogatást, egy kis segítséget infrastrukturális és egyéb szempontokból is. De tisztelt képviselő urak, tisztelt államtitkár úr, ezt az országot nem a futballisták működtetik. Ezt az országot nem a futballisták tették naggyá. Úgyhogy szeretném felhívni tiszteletteljesen a figyelmüket arra, hogy önöknek nem a bankokat, nem a futballistákat kellene képviselni, hanem az itt élő embereket. És amíg önök a futballistáinkat és a bankrendszert kívánják kizárólag - és a kizárólagon is hangsúly van - kiszolgálni, addig valószínűleg nem lesz egyetértés kormány és ellenzék között az ilyen típusú gazdasági mentőcsomagot támogató törvényjavaslatok kapcsán. Összességében azt szeretném elmondani, hogy ez a törvénycsomag nem nyújt elfogadható mértékű segítséget a munkavállalóknak, nem nyújt elfogadható mértékű elérhető kedvezményeket a kis- és középvállalkozásoknak, hiszen fejlesztési tartalékot valószínűleg mikrovállalkozások nem fognak tudni képezni, még így sem. Viszont nyertesei ennek a törvényjavaslatnak a bankok, nyertesei ennek a törvényjavaslatnak a miniszterelnök úr kedves sportját űző sportolóink, a futballisták. Bevallom töredelmesen, hogy én szégyellem magam önök helyett. Én szégyellem magam, hogy egy olyan parlamentnek vagyok a tagja, amely fontosabbnak tartja a bankrendszer kistafírungozását a nemzet képviseleténél. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Burány Sándor képviselő úr, a Párbeszéd képviselője következik. Parancsoljon! BURÁNY SÁNDOR, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai napon többek között egy olyan törvényjavaslatról tárgyalunk, ami - legalábbis címében - a koronavírus-járvány hatásainak