Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 6. szerda - 126. szám - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2018. évi beszámolója , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK:
2288 amely, úgy gondolom, hogy bekövetkezett, illetőleg a fenntartását. Az Országos Bírósági Hivatal túlhatalmát én személyesen nem érzékelem. A lehetőségek az igazgatásban rendelkezésünkre állnak, amelyeket az adott jogszabályi környezetben én is alkalmazni kívánok és fogok, természetesen mindenkor a véleményező testületek szavára odafigyelve. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményező testületek gondolatait és álláspontját, de azt is meg kell említenünk e körben, hogy ahogyan a neve is mutatja, ahogy a képviselői felszólalásban elhangzott, véleményező testületekről van szó, és a hangsúlyt mindenkor meg kell tartanunk. A véleményezés nem jelent választást. Tisztelt Képviselő Urak! - már képviselő asszony nincs itt. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Én ennyit szerettem volna. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vejkey bizottsági elnök úr jelezte, hogy szeretne válaszolni a vitában elhangzottakra. Parancsoljon, öné a szó. DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni azt, hogy az Országos Bírósági Hivatal az alkotmányos feladatait a 2018. évben is teljesítette. Ezt tények bizonyítják. Az OBH-OBT-nexus álláspontom szerint egyoldalúan lett bemutatva az ellenzéki vezérszónokok részéről, ezért az alábbi tényeket tartom szükségesnek elmondani. Az OBT legitimációja kérdésessé vált, így maga az ombudsman fordult ezzel a kérdéssel az Abhez, az Alkotmánybírósághoz, hogy egy vizsgálatot folytasson le. Ezen rendkívül speciális helyzetben maga az OBT indított egy jogfosztási eljárást Handó Tünde OBH-elnökkel szemben. Az OBT olyan tagjai is megszavazták a jogfosztási eljárás kezdeményezését, akik köztudomású tényként perben, haragban voltak elnök asszonnyal, tehát nekik nem szavazni kellett volna, hanem sokkal inkább egy elfogultsági kifogást bejelenteni. Én nagyon örülök, hogy - ahogy elnök úr mondta - az OBH-OBT közötti nexus rendeződni látszik. Az Amnesty Internationalnek a bírói függetlenséggel kapcsolatos anyagával kapcsolatban is hangzott el, ha jól emlékszem, éppen Varga László képviselőtársam által egy vélemény. Azt kell mondanom megint csak tényként, hogy 14 bírót hallgatott meg az Amnesty International, ezek között kettő csak volt bíró volt, tehát nem több százat. Így ezt a szakvéleményt nem lehet semmiképpen álláspontom szerint a bírák szignifikáns véleményének tekinteni. Ha jól emlékszem, ugyancsak Varga László képviselőtársam volt az, aki az ügyelosztások rendjével kapcsolatban vetett fel kérdést. Itt azt tudom mondani képviselőtársamnak, hogy nyitott kapukat dönget. A 2019. évi CXXVII. törvény elfogadása által a Bszi. 10. §-át módosítottuk, és ennek alapján én úgy gondolom, hogy ez a kérdés teljes mértékben rendeződött. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.) (12.40) ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a következő törvényjavaslat tárgyalását megkezdenénk, öt perc technikai szünetet rendelek el. (Szünet: 12.40 - 12.45 Elnök: dr. Hiller István Jegyzők: Földi László és dr. Lukács László György)