Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 6. szerda - 126. szám - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2018. évi beszámolója , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2283 koronavírus-járvány miatt több pályázatot nem bíráltak el, több elnöki tisztség járt le, pályázók voltak, és azért, hogy miután nem tudtak dönteni ebben a helyzetben, meghosszabbították ideiglenes kinevezéssel több bíróságon a régi elnök státusát. Tényleg ne vegye rossz néven, hogy konkrét bíróságokat nem mondok, de ön pillanatok alatt fogja tudni, hogy mely bíróságokról beszélek. Még az is megtörtént, hogy a kandidáló bírák ellen a feljebbvalója, az eddigi vezető fegyelmi eljárást kezdeményezett azért, hogy hátha akkor a pályázatot majd nem kell elbírálni. Azt kérem nagy tisztelettel elnök úrtól, hogy most ebben a helyzetben nagyon-nagyon figyeljen arra, hogy az a fajta szellemiség még csírájában sem maradjon meg, ami pont a kinevezési gyakorlatok anomáliáit generálta és ezt a háborút, hogy úgy mondjam, kialakította az Országos Bírósági Hivatal életében. Köszönöm szépen. (Dr. Gyüre Csaba tapsol.) (12.10) ELNÖK: Köszönöm szépen. Varga László képviselő úr, az MSZP vezérszónoka következik. Parancsoljon! DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd szögezzem le rögtön, hozzászólásom elején, hogy nagyon fontos alapértéknek tekinti frakcióm és én magam is a bírói függetlenséget, a hatalmi ágak elválasztását, és nagyon mélyen hiszek, hiszünk a demokráciában. Pontosan ezért, amikor bármikor is korábban az OBH elnökének tevékenységével kapcsolatban kritikát fogalmaztunk meg, azt ezeknek az alapelveknek a megvalósulása érdekében tettük, és őszinte aggodalommal tettük, hiszen komoly problémákat és közéleti problémákat látunk mi is ennek kapcsán. Ugyanakkor most zavarban vagyok nyilván, ezt elmondták itt más ellenzéki képviselőtársaim is, hogy 2018. évi beszámolót tárgyalunk, amelyet még az előző OBH-elnök nyújtott be, Handó Tünde. Nagyon világos, hogy ez az év már azoknak a vitáknak a jegyében telt, amelyeket többek között az OBT-vel folytatott, és világos volt, hogy ez az állóháború semmiképpen nem szolgálja a bírói függetlenségbe vetett bizalom, közbizalom érvényesülését. Tehát jelen beszámoló tárgyalásánál azért egy ellenzéki képviselő komolyan korlátozva van, hiszen a 2018. év tekintetében nyilvánvalóan elutasítóan tud reagálni a beszámolóra, amelyet még Handó Tünde nyújtott be, de már az új elnöknek, Senyei Györgynek kellett ezt itt előadnia. Az új elnök személyével kapcsolatban szakmai körökben, az OBT-ben, de egyébként a közéletben is azt tapasztalom, hogy rendkívüli bizakodás van. ’19 novembere-decembere arról szólt, hogy nagyon sokan fogalmazták meg abbéli véleményüket, hogy ez a fajta állóháború befejezésre kerül, és egy komoly, szakmai alapokon nyugvó béke köszönthet be a bíráskodás tekintetében és a bírók kapcsán, a hatalmi ág kapcsán Magyarországon, amely nagyon régen kívánt dolog mindannyiunk számára. Előttem szóltak már itt az OBT-konfliktusról, de a MABIE-konfliktusról is. Hadd mondjam itt el, hogy elnök úr megválasztásának idején már odáig jutottak ezek a problémák, hogy a MABIE budapesti elnökének, Fazekas Sándornak egy nyilatkozatában már azt is olvastam, hogy a bírák eljutottak a tűréshatárhoz. Tehát ilyen helyzetben történt ez a személyi változás, ami általunk is üdvözölt személyi változás az OBH élén, hiszen Handó Tündét az Alkotmánybíróság tagjai közé megválasztották. És ez a történés nagymértékben határozza meg tehát ennek a beszámolónak is a vitáját, hiszen ezek az események vezettek álláspontunk szerint a személycseréhez is, és mindez tehát meghatározza a ’18-as évről alkotott véleményünket is. Handó Tünde ugyanis a bírói kar jó része szerint is olyan hatalomkoncentrációval élt az OBH élén, amely ha finoman fogalmazok, akkor rengeteg szakmai és közéleti vitát váltott ki, de egyébként a független és pártatlan törvénykezés alkotmányos követelménye kapcsán is problémákat vethet fel. Emlékezhetünk rá, hogy a beszámolók évenkénti vitájában az ellenzék mindig feltette a kérdéseit érvénytelenné nyilvánított bírói vezetői pályázatokról, fegyelmi eljárás alá vont bírókról, és mindez a helyzet csúcsosodott az OBT-vel való konfliktusokig, odáig, hogy az OBH elnöke kvázi illegitimnek