Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:
1784 Országgyűlésben vitassuk meg. Addig ne! Mi ezt nem fogjuk elfogadni, és nem fogjuk megszavazni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK: Köszönjük alelnök úrnak a felszólalását. Most megadom a szót Arató Gergelynek, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igazán nagy gaztetteket sötétben szoktak elkövetni, és úgy látom, hogy önök ehhez tartják magukat, éjszaka nyújtották be a törvényjavaslatot, éjszaka küldték ki egyeztetésre, és újra elintézték azt (Nacsa Lőrinc: Nem!), hogy a parlamenti rendszerbe is úgy kerüljön be, hogy egy várhatóan nagyon hosszú törvény után az éjszaka folyamán tárgyalhassuk. De emlékszik, államtitkár úr, ugyanígy voltunk a színháztörvénnyel is. Mondhatnám azt, hogy ennyire becsülik önök a kultúrát, hogy mindig ez kerül a napirend végére, de persze nem így van, persze nem így van! Önök nagyon jól tudják, hogy ezek politikailag vállalhatatlan, elfogadhatatlan és felháborító javaslatok, és azért rakják éjszakára, hogy hátha akkor kevesebb figyelmet kapnak. De ez önmagában is botrányos, egy parlamenti demokráciában egy szektort ilyen súlyúan, ilyen módon átalakító javaslatot bizony komoly, megbecsült helyen úgy tárgyalnak, hogy a közvélemény ezt nyomon tudja követni. De hát szégyenletes az egész törvényjavaslat, én se dicsekednék vele az önök helyében, én sem merném a napvilágra vinni, teljesen világos ugyanis, hogy miről van szó. Tisztelt Államtitkár Úr! Hát, én sem gondoltam, hogy vissza fogom sírni még egyszer L. Simon államtitkár urat, de mai nap ez megtörtént. Mert ő legalább próbált érvelni, próbált legalább valamilyen szakmai érvféléket mondani! Amit ön itt elővezetett expozéként, hát, azt kell mondanom, hogy lenyűgöző volt a maga módján, de nem tartalmában és nem is politikai érveiben. Klebelsbergre hivatkozni, aki egyébként az állami finanszírozású közkultúra kiépítésével tett többek között nagyon sokat ezért az országért, akkor, amikor önök szétverik éppen az állami közkultúrát, az egészen elképesztő. Arról beszélni, hogy a múltat eltörölni egy olyan kormány államtitkáraként, ami tönkretette a magyar műemlékvédelem és örökségvédelem rendszerét, az megint csak elképesztő. És tényleg ne haragudjon, államtitkár úr, de az, amit itt előadott az önök elképesztő egyeztetési hajlandóságáról, arról, hogy milyen nagyszerű egyeztetések voltak, és hogy ön milyen hasznos dolgokat hallott ott, hát, szeretném elmondani, hogy én azért reménykedem benne, hogy van még abban a minisztériumban néhány ember, aki megértette, hogy miről beszéltek a szakszervezetek. Kérje meg őket, hogy mondják el önnek! Nem azzal volt bajuk, hogy közalkalmazottak a kultúra dolgozói, azzal volt bajuk, hogy tíz éve nem emelték a bérüket. Azzal volt bajuk, hogy ma a közkultúra dolgozóinak egy jelentős része minimálbéren keres, kivéve azokat, akiket kiszerveztek közmunkásnak. Ugye, ezt a botrányt ne is hozzuk most ide, vagy ne is emlegessük föl! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondja, hogy most a jogszabályt majd a valósághoz igazítják. De ez a valóság ma a kultúrában, a kulturális bérek tekintetében, az a nyomorúság, az az, hogy elképesztően alacsonyak a bérek, hogy már a közszféra béreihez képest is elmaradnak a közkultúra és általában a kulturális terület bérei. Én úgy látom, hogy az önök kultúrpolitikája a maga módján nagyon skizofrén. Van benne egy ilyen klasszikus ókonzervatív elem, ön is részeltetett bennünket benne, amelyik szerint csak az a kultúra értékes, amelyikkel önök egyetértenek, csak az a nemzeti kultúra, a többi, ami önöknek nem tetszik, az nem nemzeti kultúra. És egyébként, amiből azt remélik, hogy propagandahaszon van, hogy fegyverként használható a politikai harcban, a kultúrának azt a részét próbálják szoros ellenőrzés alá vonni, közvetlenül irányítani.
