Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1782 valamennyi, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére irányuló rendelkezése kerüljön ki a kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatból. Álláspontunk szerint a már több mint egy évtizede húzódó illetményrendezés kérdését nem szabad összekötni munkatársaink közalkalmazotti státusának kérdésével. Budapest, 2020. április 13.” Az összes érintett szervezet, a levéltárosoktól, a könyvtárosokon át mindenkiig. Ha viszont ez ennyire egyértelmű, mert nem lehet mondani, hogy az érintett szervezetek félreérthetően fogalmaztak, akkor mégiscsak az előbb feltett kérdést kell valójában megválaszolni, csakhogy nem 2020-ban keresendő a valós magyarázat. Szeretnék idézni egy tanulmányból, amely az önök politikájának egészében meghatározó szerepet játszik, nyilvánosan ritkán, de akkor fontos személyek, fontos összejöveteleken emlegetik, és amely, azt gondolom, valódi magyarázat: „...a jövedelmüket a költségvetési újraelosztáson keresztül kapók igen magas aránya. Ezek a posztszocialista klientúra tagjai. Ezek a társadalomrészek nemcsak a költségvetést terhelik meg nagymértékben, de az újraelosztástól való függésük miatt az újraelosztás színvonalának változásaira és az ezzel kapcsolatos politikai ígéretekre is nagyon érzékenyek.” Az egyik oldalon állnak a polgári nemzeti rendszerváltók, a másik oldalon az előbb idézett posztszocialista klientúra, akik közé az előbbi meghatározás szerint természetesen jelen törvényjavaslat érintett rétegei, szervezetei és tagjai tartoznak. Az a helyzet, tisztelt képviselők és tisztelt államtitkár úr, hogy ez a gondolkodás messze nemcsak a kultúra területét érinti, csak most alkalmasnak látták az időt a járványveszély kellős közepén, amikor érthető okokból a figyelem más területekre összpontosul, legyen az például az élet védelme, a munkahelyek védelme, hogy akkor ezen a területen végrehajtsák azt, amit egyébként ez az ideológus háromnegyed évtizeddel ezelőtt megfogalmazva, miniszterelnök úr 2014-ben Tusnádfürdőn kifejtve akar, aminek a mélyén az a gondolkodás van, hogy hogyan lehet, hogy önök 2002-ben - nem tévedés a dátum - elvesztették a választást. Hogyan lehet megakadályozni, hogy ne történhessék meg még egyszer, hogy szabad és demokratikus választáson az önök táborával szemben állók kapják meg a kormányalakítás lehetőségét és nyerik meg a választást? Ebben igen nagy részben úgy gondolták, hogy ott követték el a hibát, hogy az akkor meghirdetett jóléti rendszerváltás programját, amit egyébként a későbbiekben megvalósítottunk, nem kis mértékben azok támogatásával tudtuk megvalósítani, akik az előbb említett célcsoport, az előbb említett ideológiai tanulmány része. Ezért azt kell mondanom, hogy itt igazából csak felszínesen beszélünk kultúráról. Itt valójában egy előre megfontolt, tudatosan és következetesen végigvitt ideológiai, politikai törekvésnek a lecsapódásáról beszélünk, amelyet egyébként akkor kívánnak megvalósítani, mondom még egyszer, amikor bár azt az érintettek valóban egyértelműen és egyhangúlag visszautasítják, de a közvélemény figyelme érthető okokból nem erre a törvényjavaslatra összpontosul. Itt van az ellenzék felelőssége, az a felelős ellenzékiség, amely egyébként más-más hangnemben, de erre felhívja a figyelmet, akár éjszakai órában kimondja a véleményét, és nem egyszerűen csak azt mondja, hogy a 6. § harmadik sorában változtassuk meg ezt a szót vagy vegyük ki, hanem rámutat, hogy mi ennek a tényleges alapja és célja. Ennek a törvénynek a tényleges alapja és célja ugyanis nem más, mint amit egy másik alkalommal, az akkor miniszteri tisztséget viselő Lázár János 2016. június 5-én a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendezvényén kifejtett, idézem: „Történetesen a következő években mintegy 300 ezer alkalmazottal kellene csökkenteni a közszférában dolgozók létszámát.” Ebből most 20 ezerről beszélünk. Ez az, amit valóban és alaposan át kell gondolni, mert egyébként az önök érvelésében itt valamiféle jobbító szándék, valamiféle versenyképesség-fokozás van, én meg azt mondom, hogy színtiszta politika. Önök ezt nem a kultúrában dolgozók, a közgyűjteményekben dolgozók életkörülményei és munkakörülményei javítása miatt, hanem politikai szavazóbázisuk növelése, illetve az önökkel szemben álló gondolkodók, pártok, személyek politikai bázisának csökkentése okán teszik meg.
