Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
1640 Végezetül pedig a végrehajtások tekintetében azt tudom ígérni a képviselő úrnak, hogy ennek a kérdésnek utánanézünk, ezt megvizsgáljuk, és annak eredményéről személyesen fogom tájékoztatni a képviselő urat. (Z. Kárpát Dániel: Legyen úgy! - Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Nacsa Lőrinc képviselő úr, KDNP-képviselőcsoport: „Aktuális kérdésekről” címmel. Képviselő úr, öné a szó. NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy ország gazdasági erejét, felkészültségét jól mutatja az is, hogy hogyan reagál, és hogyan vészeli át a válságokat. Hogy egy válság milyen mértékben sújtja az országot, és hogyan tud abból kilábalni, bizonyítványt állít ki a válságot megelőző évek gazdálkodásáról is. De nézzük azt, hogy hogy történt ez korábban! A 2008-as gazdasági válság egy olyan korszakban érte Magyarországot, amikor a válság előtti években Gyurcsány Ferenc, a mai ellenzék vezére - így igaz, jobbikos képviselőtársak (Moraj a Jobbik soraiban.) - és elvbarátai mire alapozták az országot: magas adókra; folyamatos megszorításokra; szegény, devizahitelekbe hajszolt családokra; végletekig eladósított önkormányzatokra, kórházakra, iskolákra; IMF-hitelekre; munkanélküli-segélyekre; Európa legmagasabb rezsiköltségeire; elszabaduló inflációra és kezelhetetlen mértékű államadósságra alapozta az országot. Elcsalták a költségvetési számokat, hazudtak reggel, éjjel meg este, és a megszorításaik célpontjai is mindig a magyar családok és kisvállalkozások voltak, miközben kiszolgálták szenvtelenül a külföldi multik érdekeit. Gyurcsányék alatt az állami vagyon egy jelentős része magánvagyonná vált, ezáltal nőtt az ország kitettsége is, a nagy osztogatás közepette még saját cégének is jutott az olcsóbb áramból. 2002-től kezdve 2010-ig a gazdasági növekedés lelassult, az infláció, különösen a nyugdíjasok és az alacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegeket érintő infláció egyre gyorsult, a munkanélküliség az egekbe növekedett. A Gyurcsány-féle felelőtlen kormányzás miatt szükségessé vált pénzügyi kiigazítás a társadalom szinte minden rétegét közvetlenül is érintette, de a társadalmi károk később jelentkező közvetett gazdasági hatása idővel még ennél is súlyosabb lett. Emlékezhetünk arra, tisztelt képviselőtársaink, hogy Szlovákia gazdasági növekedése 2007 negyedik negyedévében 36-szorosa volt a magyarénak. Folyamatosan nőtt az államadósság, egyre-másra vették fel a hiteleket, a magyar embereknek mégsem jutott belőle semmi. Volt olyan válság előtti év - 2006-ról beszélünk -, amikor a magyar költségvetés hiánya európai, sőt világrekordnak számított, a deficit egyedül a háború sújtotta Libanonban volt magasabb a világon. Magyarország és a magyar társadalom Gyurcsány és Bajnai alatt elvesztette versenyképességét. Ilyen állapotban érte akkor a válság Magyarországot. A Gyurcsány-, Bajnai-kormányok a válságot további megszorításokkal és segélyekkel próbálták kezelni, amellyel azonban csak tovább mélyítették a válságot. Tisztelt képviselőtársaim, ezért nem szeretnénk erre az útra lépni. Egy évtized elteltével a jelenlegi ellenzék - a kisnyilasoktól a diplomás kommunistákig - Gyurcsány Ferenc vezetésével ma is egytől egyig ugyanazt a megbukott baloldali, megszorításokra és segélyekre épülő, válságkezelőnek nevezett, de valójában válságmélyítő politikát akar lenyomni a magyar emberek torkán, mint 2008-2009-ben. A 2008-as válság során a baloldali liberális kormányok első dolga volt, hogy megszorításokat kényszerítsenek a nyugdíjasokra és a magyar családokra. Elvették a 13. havi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési kedvezményt, két évre csökkentették a gyest, és kivezették a kamattámogatott hiteleket. Megemelték az áfát, a jövedéki adót, a vállalkozások társasági adóját és a személyi jövedelemadót is. Megadóztatták a családi pótlékot és más szociális támogatásokat is. Csökkentették az önkormányzati támogatásokat, és befagyasztották a közszféra béreit.