Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 20. hétfő - 120. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
1618 kifizette a rezsit, de egyáltalán nem biztos, hogy bevétel híján ezt két hét vagy két hónap múlva meg tudja tenni. Nem üzen semmit ez a kormányzat azoknak az idős embereknek, akik bár ápolásra szorulnak, most a kórházból mégis hazaküldik őket elképesztő, tulajdonképpen fűnyíróelv mentén megvalósított és mindenféle érdemi vizsgálatot mellőző rendszerhibák okán. Nem üzen semmit a Fidesz-KDNP azon családtagoknak sem, akiknek most gondoskodniuk kell a saját rokonaikról, de közben dolgozni kéne járni, a gyereket a távoktatásban segíteni kéne tanulni, és számtalan egyéb olyan feladat nehezedik most jellemzően magyar hölgyek, de biztos, hogy férfiemberek vállára is, amely a korábbi években tapasztalhatatlan volt, és talán most egy kezelhetetlen helyzetet is előállíthat. Nem szól semmit a kormány azon krónikus betegséggel élő honfitársaink, jelesül például a cukorbetegek számára, akiknek most a mindennapi, a normális életminőség megőrzéséhez szükséges eszközökhöz való hozzáférés, a különböző egészségügyi kiegészítő anyagok, szerek megvásárlása az utánpótlási akadozás, nehézségek miatt egész egyszerűen megoldhatatlan feladatot okozhat. És azt is látjuk, hogy a közművelődésben dolgozók, a köz építésén dolgozók státuszának az elvétele, az abban való babrálás egy ilyen válsággóc közepén egész egyszerűen embertelen. Azt látjuk, hogy egy valódi nemzeti érzelmű kormányzat nem lehetne, nem lenne képes ilyen sok társadalmi csoportot magára hagyni, mert ez egész egyszerűen nemzetromboló, nemzetpusztító, és most látható, kristálytisztán látható, bár én szemüveges vagyok, de én is kristálytisztán látom azt, hogy mely pontokon fog pusztítani ez az örvénysorozat. És ahelyett, hogy csillapítaná a hatásokat ez a kormány, még tovább gerjeszti ezeket az örvényeket például azzal, hogy a mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások tulajdonosai, vezetői négyötöde esetében semmilyen üzenettel nem bír, még egy ócska kis adó- vagy járulékkedvezménnyel sem. Vannak bizonyos kiválasztott iparágak, ahol igen, itt legalább a járulékkedvezményt értékeljük, bár ettől még nem lesz bevétel, ettől még a korábbi bevétel nem pótolható, de azt látjuk, hogy rendszerszinten százezrek, milliók maradnak ki a szociális háló bármifajta védelmi mechanizmusából, ez pedig egy tisztességes nemzetben gondolkodó hazafi számára mindörökké elfogadhatatlan marad. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.) (19.00) ELNÖK: Köszönöm szépen. Varga-Damm Andrea képviselő asszony, a Jobbik képviselője: „Hova tűnt dr. Horváth Ildikó?” címmel teszi föl kérdésként napirend utáni felszólalását. Parancsoljon! DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Horváth Ildikó professzor az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára. Úgy látszik, azért kell bemutatnom így a parlament nyilvánossága előtt is újra őt, mert ő gyakorlatilag 2020. március 17. óta eltűnt a közvélemény elől. Az Orbán-rendszer abnormális kormányzati szerkezetében tulajdonképpen dr. Horváth Ildikó az egészségügyi miniszter. 2020. március 11-e óta Magyarországon veszélyhelyzet van a koronavírusjárvány miatt. Tehát mindenki azt gondolná, hogy bár tény, hogy a jogszabályok a tiszti főorvosnak rendkívül sok feladatot adnak egy járvány kellős közepén - mik a feladatai, milyen módon kell ezt a járványt leküzdeni -, de ha tetszik, ha nem, az egészségügyért felelős kormányzati tagnak ott kell állnia e mellett a járványügyért felelős tisztiorvos mellett. 2020. március 11-én a Honvédelmi és rendészeti bizottságba még eljött dr. Horváth Ildikó professzor asszony, hogy a kezdeti helyzetéről a koronavírus-járványnak, illetőleg a szükséges intézkedésekről a bizottság tagjait tájékoztassa, de azóta tulajdonképpen egy sajtótájékoztatón kívül, ami március 17-én volt, eltűnt a közvélemény elől. Aztán persze jó pár napja már nagyon sokan hiányolták, hogy vajon hová tűnt ő, amikor is két nappal ezelőtt mégiscsak hallatott magáról, méghozzá elég szégyenteljes módszerrel, ez pedig az volt, hogy a Kórházszövetségnek levelet írt arról, hogy milyen alapon mertek kiállni Cserháti Péter mellett, akit a Rehabilitációs Intézet főigazgatói székéből Kásler Miklós elbocsátott. Nohát, egy