Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 20. hétfő - 120. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik):
1619 koronavírus-járvány közepén az egészségügyért felelős kormányzati tagnak egyetlen megnyilatkozása az, hogy egy kiváló szakember melletti kiállástól felháborodik, és ezt még levélben is leírja… De megkérdezhetnék, ha úgyis a járvány közepén a tiszti főorvosnak lenne a jogszabályok által biztosítottan nagyon sok dolga, lehet, hogy ebben a helyzetben az egészségügyért felelős kormánytag talán másodrangú ember. Hát nem, kérem szépen, mert most elmondom, hogy mi az, amit Horváth Ildikónak kellett meghoznia, még ha egyébként az ő felettese, Kásler Miklós miniszter a minisztérium vezetője, de mint tudjuk, ez a minisztérium egy konglomerátum, amelynek az egyik szakterülete az egészségügy. Például dr. Horváth Ildikónak kellett volna megtagadnia a 60 százalékos ágykiürítést. Ugyanis ez az igény ugyan a tiszti főorvos részéről felmerülhetett, hogy ő ilyen módon tudná a járványt leküzdeni, és a járvány által megbetegedett embereket meggyógyítani, csakhogy az a döntés viszont az egészségügyben, hogy ki az, aki eldöntheti az ágyak felszabadítását, no, ez dr. Horváth Ildikó. És nemhogy nem halljuk a hangját, nemhogy eltűnt, hanem ő, aki a tüdőgyógyászat magyar tudományos akadémiai doktora, ő a tüdőgyógyászat MTA-doktora, azaz annak a betegségnek a legfőbb tudora, amit a koronavírus-járvány a betegek számára elhozott, merthogy tüdőgyulladásban hunynak el azok az emberek, akik a koronavírus-járvány szövődményei miatt megbetegszenek, az ő esetében mit látunk? Az MTA doktora, a tüdőgyógyász, az egészségügyért felelős ember eltűnik a nyilvánosság elől, hallgat, és a hallgatásával hozzájárul sok tízezer ember ellátatlanságához, hiszen az ágyak kiürítése nagyon sok beteg, mozgásképtelen és ellátásra szoruló embert az egészségügyi ellátáshoz való jogától fosztotta meg. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy miért is kellene neki előjönnie. Például azért, mert ugyan folyamatosan azt mondja a kormányzat, hogy a 18/1998. számú népjóléti miniszteri rendelet nem vonatkozik jelen járványra, de azért egy új 44. §-t meg tudtak a veszélyhelyzet idején hozni, amely miről szól? A veszélyhelyzet alatt a népegészségügyi szűrőprogramokat megszünteti a kormány. Na de, kérem szépen, vastagbélrákban, tüdőrákban, mellrákban és méhnyakrákban több tízezer ember hal meg egy évben! Reméljük, hogy a koronavírus-járvány nem okoz ennyi áldozatot! Azt a népegészségügyi szűrőprogramot függeszti fel, amely meg tudná tenni azt, hogy Magyarországon ne haljon meg évente rákban több tízezer ember. És akkor még nem beszéltünk arról, sokan valószínűleg nem tudják, 2020. június 30-áig az összes egészségügyi dolgozót szűrni kellene, hepatitis C-re kellene szűrni. Ezekről a programokról sem hallunk dr. Horváth Ildikótól semmit. Jöjjön végre elő! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Steinmetz Ádám képviselő úr, a Jobbik képviselője: „Elég volt” címmel mondja el napirend utáni felszólalását. Parancsoljon! DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! „Magyarország szívdobbanása ma ez a két szó: elég volt. Elég volt, hogy a beteg embereket, súlyos sérülteket ellátás helyett ide-oda küldözgessék az országban. Elég volt az elszegényedésből, hogy az emberek milliószám nem tudják hó végén kifizetni a számláikat. Elég volt abból, hogy a kormány nem veszi emberszámba az időseket, a betegeket, a diákokat, a rászorulókat. Elég volt a kíméletlenségből, az érzéketlenségből. Elég volt abból, hogy egyre nehezebb megélni, miközben egyre többet dolgoznak az emberek. Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek. Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak, és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. Elég volt abból, hogy egy kiváltságos csoport agyalágyultnak nézi az embereket, és azt vágja a képükbe: nem jár nektek semmi, gondoskodjatok magatokról, és fizessetek többet és