Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
1427 László említette, hogy rossz irányba indult a kormány. A nemzetközi rangsorokban, az egyetemek nemzetközi rangsoraiban a hazai intézmények - szintén végig vissza lehet keresni - kifejezetten jól szerepelnek az ország méretéhez, gazdasági teljesítőképességéhez és így tovább, de egyébként a normatív listákon a sorszámok szempontjából sem kell szégyenkeznünk, és valljuk be azt is némi szerénységgel, de mégiscsak, hogy ráadásul van egy lassú, de folyamatos feljebb lépési tendencia. Azt gondolom, ezt üdvözölni kellene, és ha rossz irányba indultunk volna el, akkor vélhetően nem ezt kellene regisztrálnunk. A béreket illetően én teljesen egyetértek, hogy ott szükséges majd előbb-utóbb lépni. De azt is tegyük hozzá, hogy e tekintetben én szintén fontosnak tartanám azt, ami elindult már jó néhány intézményben, hogy legyenek intézményen belüli minőséget, teljesítményt differenciáltan kezelni képes kritériumok, mert az valószínűleg sehol nem veszi jól ki magát, ha két azonos beosztásban lévő egyetemi kolléga - legyen két docens vagy két adjunktus - közül az egyik teljesítménye ennyi, a másiknak meg háromszor annyi. Egyébként ez az MTMT-ben egészen jól visszakereshető, és látszik, hogy nagyon-nagyon eltérő teljesítmény van az ugyanolyan beosztású egyetemi oktató tényleges munkája mögött, és azt gondolom, hogy ez így nincs rendjén. Egy általános béremelés generálisan kiterjedne mindenkire, és nem veszi figyelembe ezt a szempontot, márpedig, ha ez így marad, akkor az az egyetemek belső motivációját nem fogja elősegíteni. Azt is tegyük még hozzá, ami a bérezést illeti, ez egy strukturális kérdés, ha úgy tetszik, elvi - nem is most fogjuk megoldani, de egyszer ezen is érdemes majd elgondolkodni -, nem azonos a különböző országokban az egyetemeken belül, nevezzük egyszerűen csak úgy, hogy mondjuk, ki lesz professzor és ki nem lesz professzor. A német rendszerben egy tanszék, egy professzor, pont. Magyarországi viszonylatban - nemcsak nálunk, nyilván más országokban is van példa a németre is, meg arra is, ami nálunk van -, nálunk pedig egy teljesítményhez mérten történik mindez, nincs összefüggésben az egyetemi szerkezettel. A német minta pénzügyi értelemben kalkulálható, kiszámítható, tervezhető, a magyar meg a hozzánk hasonló helyzetben lévő országoknál meg értelemszerűen ebben mindig van egy olyan típusú bizonytalanság, hogy adott évre, a következő évre és így tovább, hogy mint, merre tervezhetnek ilyesmit, a mindenkori költségvetés mit enged és mit nem enged. Tehát ebből a szempontból igaza van Brenner Kolomannak, hogy engedi a költségvetés, vagy nem engedi, az valóban egy kulcskérdés, de a kérdés inkább az, hogy ebből a szempontból sok esetben mennyire gondolkodnak felelősségteljesen az intézmények is, mennyire nem. Ebből a szempontból megint csak azt kell mondani, hogy ez egy olyan mezőre vivő gondolkodás, amit nem most kell megvitatnunk, de természetesen fontos, és valahol jó, ha ott van a fejünkben, hogy amikor ilyenekről beszélgetünk, akkor előbb vagy utóbb azért lehet, hogy e tekintetben is át kell mennünk egy más gondolkodási területre. Nem tudom még pontosan, hogy ez aktuális-e, indokolt-e most vagy nem, de az adott törvénynek nem része, csak jó, ha tudunk róla. Szeretném megjegyezni, hogy Gurmai Zita rosszul használta, az egyetemeknek nincsen vagyona, az egyetemek az állami vagyon felett rendelkeznek most egyfajta vagyonkezelői jogosítvánnyal. Tehát ez egy fontos különbség, úgyhogy amit Gurmai Zita mondott abból a szempontból, hogy most ki hogy, merre akar privatizálni, ez úgy, ahogy van, sületlenség, úgyhogy szerintem ezzel sok mindent nem kell kezdeni. Azt pedig, ezt meg Arató képviselő úr mondta, hogy privatizáció, éppen ezen logika mentén is vissza kell utasítani. Szabó Szabolcs képviselő úr nagyon helyesen mondta, hogy ezek nem szó szerint magánegyetemek, hanem állami vagyonkezelési alapítványok. Más konstrukció, de véletlenül sem privatizáció, tehát jó, ha a fogalmakat azért helyesen használjuk. És természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy mindezek a változások nagymértékben kapcsolódnak ahhoz a folyamathoz, ami már most van, ezt pedig úgy hívják, hogy az egyetemek hogy és mint kapcsolódnak a gazdasági szférához, az iparhoz, szolgáltatásokhoz és így tovább. A leggyorsabban a Corvinusnál történt ez meg, ez látszik, de van jó néhány olyan intézmény, amelyik állami, és állami is marad. Ott is megvannak ezek a kapcsolatok, csak jóval nehezebb, adminisztratív és jogi szempontból sokkal körülményesebb, sokkal több nehézséggel járó dolog, de működik, és
