Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - SZABÓ SZABOLCS (független):
1421 SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt rátérnék arra, amit összeírtam magamnak a törvényjavaslat kapcsán, én is belekapaszkodnék egy félmondatba vagy egy gondolatmenetbe inkább, amit rektor úr mondott még az expozéjában. Szó szerint azt mondta, „ha hiányzik az oktatók lelkesedése”, ez volt a szó szerinti idézet, és utána nagyjából az volt a tartalmi része, hogy majd akkor az milyen jó lesz, ha most a versenyképesség fokozása érdekében konkrét feltételrendszereket írunk elő, és majd ehhez igazítva pontosan mindenki fogja tudni, hogy mit kell neki tenni. Én amióta egyetemi oktató vagyok, de szerintem ezt a kollégák alá tudják támasztani, pontosan tudtuk mindig, hogy milyen feltételeket várnak el tőlünk, vagy miket várnak el tőlünk, azok valamiért mindig szigorodtak, és ennek ellenére éreztük úgy magunkat, és érzik mai napig is sokan és egyre többen úgy, hogy hát bizony hiányzik belőlük a lelkesedés. És ennek a fő okai inkább ott keresendők, amit Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr mondott, de rektor úr is pontosan tudja, hogy milyenek a fizetések. Hát, azért egy tanársegéd, adjunktus, docens fizetése finoman szólva is a béka feneke alatt van, a kis emelés ellenére is, ami az elmúlt években több lépcsőben megvalósult. És ez még csak az egyik, de ugye, azt pontosan tudjuk, hogy nagyon sokan vannak, akik egyébként minden feltételt már teljesítettek, és ennek ellenére nem lépnek elő az akadémiai ranglistán; egyszerűen azért, mert mondjuk, nincs az egyetemnek pénze arra, hogy adjunktusból docenst csináljon, és mondjuk, három éve ott van egyébként nemzetközileg elismert kutatóként, habilitált adjunktusként. És akkor két lehetősége van: vagy otthagyja az egyetemet, vagy másodállást meg még egy harmadikat is vállal. Ugye, itt kell szerintem elsősorban a lelkesedés hiányát keresni és nem a szerkezeti átalakításban. De ez csak egy ilyen kis megjegyzés volt, ha már rektor úr a magas labdát feladta. De akkor térjünk rá erre a konkrét törvénymódosításra! Ez egy olyan előterjesztés, a kollégák már több irányból elemezték ezt a törvénymódosítást, ami nagyon sok olyan elemet tartalmaz, amit egyébként az ellenzék meg a szakma nagyon régóta mond. Reagál ezekre, hol jól, hol kevésbé jól, de legalább úgy érzi az ember, hogy valamilyen irányba elindulunk, és akkor foglalkozunk azokkal a problémákkal, amik régóta felmerülnek. És persze vannak benne olyan elemek, amelyek elfogadhatatlanok ebben a formában. Én nagyjából ezeket venném végig. Egyrészt valóban vannak technikai jellegű módosítások, ezt a kollégák már részletesebben elmondták, ugye, a szakképzési törvény módosítását vezetik át, és akkor így már az egyetemek szakképző iskola fenntartói is lehetnek, ugye, a hallgatói szerződések szabályait módosítják. Mondjuk, én azt kevésbé értem, hogy a törvénymódosítás szövegében az szerepel, idézem: „a képzési programhoz nem kapcsolódóan a felsőoktatási intézmény alaptevékenysége körében felsőoktatási intézményben vagy a felsőoktatási intézmény részvételével működő gazdálkodó szervezetben lehet majd még hallgatói szerződéseket kötni”. Az indokolásban meg az szerepel, hogy a tanulmányi hivatalban lehet majd ezek után dolgozni. Ez a kettő nem illeszkedik. Ott van az igazság, amit Pósán László mondott, hogy a gazdasági társaságokban lehet majd foglalkoztatni - rossz az indokolás igazából, az volt rossz ebben az előterjesztésben. Én bizonyos értelemben technikai jellegűnek, de előremutató technikai jellegű módosításnak tartom az orvosok PhD-képzésének átalakítását, a hallgatói jogviszony rendszerének a módosítgatását, az anyaintézményben kötelezően előírt kreditszámra vonatkozó szabályok átírását és voltaképpen a nemzetközi együttműködésben megvalósuló képzések szabályozását is. Ezek mind technikai, de jó irányba mutató technikai jellegű szabályozások. Ezzel az égadta világon semmi problémám nincs, ezt önmagában tudnám támogatni. A következő blokk a pedagógus- vagy tanárképzés. Ez egy tipikusan olyan elem, amit az ellenzék meg a szakma nagyon régóta mond. Ugye, mi mindig onnan szoktuk ezt közelíteni, hogy tanárhiány van, és nagyon kevés a tanárszakos hallgató a felsőoktatásban, nincs utánpótlás. Ugye, több választ próbált már meg adni erre a kormány az elmúlt években, különösebb hatás nélkül. Tehát nem váltották be az érdeklődés terén azt a robbanásszerű hatást, amit ezektől vártak vagy várhattunk volna, és azt gondolom, hogy ezek a most benyújtott módosítások sem fogják ezt megvalósítani.