Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 6. hétfő - 116. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
1099 Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ha szeretnének tenni a járvány ellen, akkor arra kérem önöket, hogy győzzék meg a pártelnöküket, a főpolgármestert, hogy nagyobb gondossággal járjon el ezekben az ügyekben, közös érdekünk, hogy ő is felvállalja a felelősséget, és hatékony legyen a védekezésben. Ez már nem az a helyzet, amikor elegendő lesz a kormányra mutogatni, vállalják fel a felelősséget! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr, az LMP részéről. Parancsoljon, frakcióvezető úr! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Dömötör Csaba Államtitkár Úr! Én nagyon remélem, hogy az ellenzéki képviselőknek nem kell megköszönniük a lehetőséget, hogy felszólalhatnak a magyar Országgyűlésben (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), egy kicsit erősnek éreztem a mondatait. Ugyanakkor utalt Dömötör Csaba államtitkár úr az egészségügyi dolgozók egyszeri juttatására, amit kormányintézkedésként láthattunk a múlt héten. Az elmúlt hétvégén, azt hiszem, Gulyás miniszter úr tájékoztatásaként megtudhattuk azt, hogy az eddigi igazolt fertőzötteknek több mint 10 százaléka az egészségügyi dolgozók közül került ki. Ez is aláhúzza azt, hogy milyen áldozatvállalást igényel a jelenlegi helyzet az egészségügyi dolgozók részéről, és azt is, hogy nemcsak természetes, hogy megköszönjük nekik mindennap minden lehetséges fórumon a munkát, amit a magyar emberek egészségének a megőrzéséért végeznek - és egyébként megköszönjük ezt mindenkinek, akik a frontvonalban dolgoznak -, de ezen túlmenően a megbecsülés az, aminek most előtérbe kell kerülnie. Mi fontosnak és pozitív lépésnek tartjuk ezt az egyszeri 500 ezer forintos juttatást, de mi azt gondoljuk, hogy ez kevés, ez nem elegendő, és szükség van minimum az idei évben egy 50 százalékos béremelésre is. És ennek egyébként, amilyen intézkedéseket tervez a kormány, és láthatjuk a költségvetés összeállítását, bőven meglenne az idei évben a költségvetési fedezete, úgyhogy nagyon-nagyon kérem a kormány tagjait, hogy intézkedjenek ez ügyben, hogy a valódi megbecsülést megkaphassák az első vonalban dolgozó és küzdő egészségügyi dolgozók. A hétvégén a miniszterelnök úr, illetve itt most napirend előtt a miniszter úr is elmondta, hogy a védekezés hatalmas költségei és magának a járványnak a most még beláthatatlan mértékű káros hatásának a viseléséből és ennek a kezeléséből mindenkinek közösen ki kell vennie a részét. Ezzel maximálisan egyetértünk, de a következő időszakban, a következő hetekben majd meglátjuk azt, hogy ezt a kormány egy szlogenként használja, vagy komolyan is gondolják-e, mindenesetre mi megpróbálunk konstruktívan hozzáállni ehhez a jelenlegi helyzethez, ezért több javaslatunk is lesz. Figyeljük majd a részleteit a miniszterelnök úr mai bejelentésének, ugyanakkor azt aggodalommal látjuk, hogy nem beszélt a miniszterelnök úr azokról, akik már elvesztették vagy a következő hetekben elveszítik a jövedelmüket, elveszítik a munkájukat, tehát a munkanélküli helyzetbe kerültek ellátásáról, támogatásáról egyelőre semmit nem tudtunk meg. Azt mindenképpen fontosnak tartjuk elmondani, hogy rendkívül rossz iránynak tartjuk a közszolgáltatásokat érintően bármiféle megszorításnak a bevezetését, hiszen láthatjuk, hogy a közszférában már nagyon-nagyon sokan vesztették el a munkahelyüket, nagyon sok embert rúgtak ki. És különösen veszélyesnek tartjuk, hogy a védekezés első számú bástyáinak számító önkormányzatokat is ilyen megszorításokkal sújtják, amelyeket láthatunk az elmúlt időszakban. Nos, a javaslatok szintjén mi szeretnénk ezt a kölcsönös teherviselést egy kicsit kiegészíteni, ezért több konkrét javaslatunk is lesz. Az első javaslatunk a kiemelten magas vagyonokat terhelő nemzeti szolidaritási adó bevezetése lesz majd, amelynek a részleteit bemutatjuk. Mi az 500 millió forintot meghaladó vagyonok esetében, illetve egy másik sáv mértékéig, az 1 milliárdot meghaladó vagyonok esetében szeretnénk bevezetni majd egy ilyen szolidaritási adót. Hasonlóképpen azokra a bevételekre, amelyek szintén csillagászati bevételek, amelyek különböző osztalékokhoz kapcsolódnak, ezekre is különadó bevezetését tartjuk szükségesnek meghatározott szint és