Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 6. hétfő - 116. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1100 meghatározott összeg felett. Tudjuk azt, hogy a múlt évben volt olyan magánszemély, aki a családtagjaival együtt 28 milliárd forint osztalékot vehetett fel. Mi úgy gondoljuk, hogy ha önök valóban komolyan gondolják azt, hogy a teherviselés mindenkire terjedjen ki, akkor, nagyon bízom benne, hogy támogatják majd a javaslatunkat. Nagyon-nagyon fontos, hogy ha alaposan átnézzük az idei évi költségvetést, akkor rengeteg olyan tételt találunk, amellyel meg lehet erősíteni a védekezést és ezt a szolidaritási alapot. Csak néhány példát említve: a Budapest-Belgrád-vasútvonalat több képviselőtársam említette, ezzel kapcsolatban az idei évi költségvetésben több mint 60 milliárd forint szerepel, de tudjuk, hogy az összességében mindennel együtt, kamatokkal együtt egy ezermilliárdos projekt lesz. Én azt gondolom - erről a héten úgyis fogunk itt vitát folytatni -, az egyik első intézkedés az kell legyen a kormány részéről, hogy ezt a projektet leállítja. Hasonlóképpen a Liget-projekt 30 milliárdja, a Paks II. idei évre tervezett 87 milliárdja vagy az MNB rendkívüli befizetése, ami 100 milliárdot tesz ki, vagy a budapesti rendezvénycsarnok 35 milliárdja, a Hungexpo fejlesztésére tervezett 25 milliárd forint is olyan tétel, amelyet, mi úgy gondoljuk, első lépésként kell átcsoportosítani. Hasonlóképpen az EMMI gazdasági társaságok által feladatok támogatására betervezett 18 milliárdot, az MNV Zrt. ingatlanberuházásai kapcsán látunk 14 milliárdot, és hasonlóképpen - majd képviselőtársaim elmondják - a közmédia-propaganda támogatására szánt több tíz milliárd forintot is át lehet csoportosítani. Nagyon fontos a kommunikáció, de a kommunikációnak most tájékoztatásra, a járványügyi helyzettel kapcsolatos feladatokra és információk átadására kell koncentrálnia. Nos, tehát lezárásként, képviselőtársaim, én nagyon bízom benne, hogy őszintén mondják azt, hogy mindenkinek részt kell vennie a tehervállalásból. Mi a magunk részéről továbbra is konstruktívak leszünk, és megtesszük azokat a javaslatokat, amelyek által ezen felesleges beruházások irányából rengeteg milliárdot, rengeteg pénzt át lehet csoportosítani a járvány elleni védekezésre (Az elnök csenget.) és a járvány által okozott gazdasági károk enyhítésére. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Rétvári Bence államtitkár úré a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Nem lehet elégszer elmondanunk itt a parlamentben - hiszen ahogy már sokszor mondtuk, a járványnak az igazán nehéz része még előttünk áll -, hogy minden elismerésünk és megbecsülésünk azoknak a bátor, betegágy mellett dolgozó egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak és ápolóknak, akik egy számukra is még tudományosan kevéssé ismert vírussal, fertőzéssel, járvánnyal szemben veszik fel a harcot, és igyekeznek minél több embertársunknak az egészségét és az életét megmenteni; többek között ezért is döntött úgy a kormány, hogy az egészségügyben dolgozók számára biztosítja ezt az 500 ezer forintos idei többletjuttatást. (13.50) De nem ez az egyetlen intézkedés, ön is tudja, tisztelt képviselő úr, amely az egészségügyi szakdolgozók, az ápolók számára az idei évben nyújtott, hiszen idén januárban már volt egy 14 százalékos emelkedés, amelyet majd ősszel egy további 20 százalékos béremelkedés követ. Ezért összességében ebben a ciklusban, ha nem számítom ezt az egyszeri juttatást, már így is a kormány eddigi döntései 72 százalékos béremelést jelentenek az egészségügyben dolgozó ápolóknak, szakdolgozóknak, és emellett pedig van ez az 500 ezer forintos többletjuttatás. Az is fontos, hogy az ő egészségüket is megőrizzük. Ön is utalt rá, hogy az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyik legkitettebb csoport pont az egészségügyben dolgozók, ha nem az életkori vagy krónikus betegségeket nézem, hiszen Olaszországban is gigantikusan magas volt a megfertőződött egészségügyi dolgozók száma, és 80 orvos vesztette sajnos életét a koronavírus elleni küzdelemben. Spanyolországban is már 30 egészségügyi dolgozó halt meg, és az összes fertőzött több mint 14 százaléka egészségügyi alkalmazott. Írországban minden negyedik beteg orvos vagy