Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 18. hétfő - 93. szám - A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
909 elad ósodási krízis is beindulhat kedvezőtlen makrokörnyezet és kedvezőtlen begyűrűző folyamatok esetén. Ne legyen ilyen, ne legyen igazam, de ennek a veszélyével sajnos a magyar fogyasztóvédelmi viszonyok között számolnunk kell. Azt is látom ugyanakkor, hogy a kormányzat a lakhatási válság tekintetében nem tett érdemi lépéseket, ez pedig kihat az egyetlen területre, ami, nem azt mondom, hogy engem érdekel, de ami mindennek a kulcsa. Ez az egyetlen terület pedig a demográfiai kérdéskör. Magyarországon, úgy látom , a polgárok hozzáállása most már egy óriási törésvonal mentén két szakaszra osztható. Az egyik oldalon állnak azok, akiket pusztán a gazdasági folyamatok érdeklik, és akár bevándoroltatás, akár szervezett külső erőforrásgyűjtés árán GDPadatokkal, makroad atokkal foglalkoznak. A másikon pedig azok a felelős állampolgárok állnak, akik Magyarországon nem akarják a helyi identitás, a kulturális értékek, egyebek feloldódását engedni akár bevándoroltatás által, akár mondjuk, a kormányzat százezernyire tehető ide gen munkásainak az idetelepítésével. Úgy látom, hogy ez a törésvonal, bár fellelhető, a kormány ugrál egyik oldalról a másikra. Az egyik cselekedetével a törésvonal egyik odalán van, a másikkal a másikon, és nem ad választ a demográfiai kihívásokra. Egész egyszerűen nem ismeri fel Magyarország Kormánya, hogy a magyar emberek nem automaták. Tehát odaöntött, szórt, csorgatott pénzzel nem lehet statisztikai eredményeket elérni, ha ugyanezen honfitársaink számára a mindennapi biztonságérzetet, a jogszabályok és egyáltalán az egész klíma kiszámíthatóságát nem kölcsönzik, harmadsorban pedig a lakhatási válságot nem számolják fel. Ez lett volna a költségvetési vita, zárszámadási vita egyik kulcsterülete is, hogy hogy fordulhat elő, hogy egy ilyen kulcsterületen 230 milliárd fölötti az ígérvény lakhatási támogatási szisztémát illetően, és 193 milliárd forint valósul meg. Tehát magyarázatot igényelne az, hogy ez a szakadék miből keletkezik, és hogy ez a köztes több tíz milliárd forint hova vándorolt el, miért nem szol gálta a magyar emberek, a magyar fiatalok lakhatási céljait, miért tartózkodó Magyarország Kormánya egy bérlakásprogrammal kapcsolatban, miért nem tett a felszámolt LTP állami támogatása helyébe valami, fiataloknak szóló tisztességes és korrekt takarékosko dási megoldást. Mert végighallgatjuk mi nagyon szívesen a győzelmi jelentéseket, de azt látjuk, hogy minden egyes demográfiai mutató tekintetében kudarcot vallott sajnos ez a kormányzat. Bárcsak ne erről kellene beszélnünk! Államtitkár asszony ma a házassá gkötések számának emelkedéséről beszélt, és én ennek örülök. Őszintén támogatom az ilyen irányú államtitkári szándékokat, de ez nem demográfiai mutató. A demográfia egy makacs dolog, egy szakma. Az összes demográfiai mutatóban, élveszületések számában érth ető és várható módon bukott ez a kormányzat, hiszen szakmaiatlan lett volna elvárni azt, államtitkár úr, Magyarország Kormányától, hogy egy mennyiségileg kevés szülőképes korú hölgyet illető bázisból majd robbanásszerűen sokkal több gyermek fog születni. E z nem lett volna szakmai, és korrekt sem lett volna az élveszületések számának robbanását várni ettől vagy bármelyik ezt megelőző, vagy bármelyik későbbi kormánytól. De a termékenységi arányszám egy viszonylag jó mutató, önök is így gondolják, hiszen éveki g hivatkoztak erre. Akkor fejtsük meg azt, hogy ennek az örömteli emelkedése most miért csapott át csökkenésbe! Tehát hogy lehet az, hogy a kedvezményezett társadalmi csoportok, kohorszok egyszerűen nem hozták azt a demográfiai eredményt, amit a kormány el várt tőlük? Ez közös felelősségünk, államtitkár úr, minden képviselőtársammal, aki itt van a teremben, ezt közösen kell megfejtenünk, és akár egy összpárti megoldást kellene rá találni. Harminc év múlva, higgyék el nekem, kizárólag ezt fogják rajtunk számo nkérni. Lehet, hogy földügyekben, nagyon fontos agrárkérdésekben majd lesznek a történelemkönyvekben lábjegyzetek, hogy miről és hogyan döntöttünk, adott esetben hogy indultak el majdnem a külföldi felvásárlások, de ami a leglényegesebb, és ami igazán szám ít, az az, hogy a demográfiai kérdéskörrel mit tudtunk mi kezdeni. (20.00)