Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
651 látjuk, hogy ezért az évi tízmilliárd nagyságrendű összegért, amennyibe kerül a tev ékenység, mégiscsak mi az, amit kap az idézőjeles vagy képzeletbeli fogyasztó. Azt is láthatnánk, és a portfólió szélesítése tekintetében erre szerettem volna kitérni, hogy a tanácsadói tevékenység, ami egyre inkább dominál, egész egyszerűen nem helyettesí theti az ellenőrzést magát, hiszen pont a szélesebb körű ellenőrzések tapasztalatai alapján lehetne olyan tanácsokat adni, amelyek megalapozottak. Erről még Nyikos László, korábbi kiváló képviselőtársam idejéből ered a vita közöttünk, és nem csinálok titko t abból sem, hogy amikor felkészülök egy ilyen vitára, nyilvánvaló módon először Nyikos László véleményét kérem ki, hiszen sokkal jobban ért ehhez a területhez, mint akár én, akár véleményem szerint képviselőtársaink többsége. Ugyanakkor ezeket az elvi vit ákat nem sikerült lezárnunk az utóbbi években, tehát mindaddig kényszerülök újra- és újranyitni mindezeket, ameddig nem jutunk el odáig, hogy nyugvópontra kerüljenek. Egy további óriási fájdalmam az állami vagyon számbavételének megerősítését célzó felveté s. Konkrétumok olvashatók a dokumentumban e tekintetben, de nem értem, hogy az ÁSZ felelősen hogyan tehet kijelentéseket az állami vagyon, a nemzeti vagyon tekintetében akár ilyen, akár olyan irányban, hiszen továbbra sincs meg a 2010ben megígért nemzeti vagyonleltár. Idézőjelben: elnök úr és én sem tudhatjuk, hogy mit tesz ki az a családi ezüst, aminek a mibenlétéről, esetleges gyarapodásáról most tárgyalunk. Tehát egy nemzeti vagyonleltár híján ilyen kijelentéseket tenni álláspontom szerint legalábbis el hamarkodott. Továbbá nem esett jól az anyag vizsgálata közben elnök úrék részéről a hasonló címek, mint amit most olvasok, ellenőrzési, elemzési tapasztalatok cím alatt: a jól irányított állam működésének elősegítése céljából tesz az ÁSZ elnöke megnyilvánu lásokat. Ezek a prekoncepciók, miszerint ez az állam már jól irányított, de azért még segítsük elő így vagy úgy a működését, az én szememet bántották. Tehát azt az elfogulatlanságot, aminek a látszatára is nagyon kell adni egy ilyen helyzetben, én nem véle m felfedezni ebben a mondatban, és azt látom, hogy ha ez egy jól irányított állam lenne, lehetne, akkor a devizahiteles kataklizmához hasonló rendszerhibák nem fordulhatnának elő, akkor egy lakhatási kataklizma és válság, ami jelen pillanatban tízezreket ű z el az országból, nem fordulhatna elő. Egy jól irányított állam számtalan ismérvét nem mutatja fel a mostani Magyarország, így kérem elnök urat, hogy a hasonló megállapításokkal bánjon óvatosan, hiszen nem az én személyes komfortzónám védelme érdekében, d e ez valóban az elfogulatlanságot erőteljesen csorbítja. Azt is láthatjuk, a korábbi időszakban is említettem már mindezt, az előző vitában, ha visszaemlékeznek rá, hogy az ÁSZ jelentésében nem igazán tudja megkülönböztetni a lényeges hibát a lényegtelentő l. Ritter Imre, most már képviselőtársam esete rántja le a leplet erről, amikor a korábbi ellenőrzés kapcsán az ő esetükben merült fel, hogy jelentéktelen ügyek kerülnek az ÁSZ terítékére és aztán jelentésekbe is, például egy nulla forint értéken nyilvánta rtott függönykarnis, elnök úr, és néhány sörpad, illetve sörasztal vagyonmegőrzésével kapcsolatban tesznek megállapításokat. Én értem az alaposság igényét és annak a szándékát, ezt támogatom is, de azért bohózattá ne váljon mindez. Egy nagyon komoly intézm ény az, amit ön vezet, és úgy gondolom, hogy a sörpadok, illetve a nulla forint értéken nyilvántartott karnisok nem tartozhatnak abba a körbe, amelyek egy komoly jelentésben elénk kerülhetnének. Azt is láthatjuk, hogy van itt egy további hungarikum, ez az éves költségvetési beszámoló megbízható, valós összképének vizsgálata. A személyes véleményem az, egyébként a szakma jó része osztja mindezt, hogy zárszámadás megléte nélkül még csak tervezni sem szabadna a következő költségvetést. Gondoljunk csak arra, ho gy ha most ősszel állnánk neki a következő évi költségvetés vitájának, mondjuk, up to date inflációs adataink lennének, és ezek alapján tudnánk tervezni akár szociális transzfereket, akár a teljes szociális ellátórendszer különböző változásait, apró módosí tásait. (9.50) Mindezt nem tudjuk megtenni, hiszen zárszámadás megléte nélkül álláspontom szerint túl korán következett be a következő költségvetés tervezése, ugyanakkor az ÁSZ megállapításai a tekintetben,