Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
652 hogy a költségvetési beszámoló megbízható, összk épe valóse, kérdéseket vetnek fel. Az egyik, hogy milyen típusú ellenőrzésnek veti alá az ÁSZ mindezt, ez nem derül ki a dokumentumból. Másrészt pedig az egész Európai Unióban sehol nem találtunk ilyen kikötésrendszert, mint amire egyébként nem az ÁSZ kén yszeríti önmagát, hanem ahova a törvényalkotó telepítette ennek a fontos ellenőrzési feladatnak az ellátását. Valószínűsítem, hogy a Kincstár ezt nem tudja ellátni, és azt is látom, hogy eközben az ellenőrzés frontján olyan hiányosságok mutatkoznak, amelye kkel kapcsolatban szintén nem tudják a kételyeinket eloszlatni. Hiszen 2019ben sem mond semmit, és ’18ban sem többek között 3200 - még egyszer mondom: 3200 - helyi önkormányzat zárszámadásának a megoldatlan auditálásáról. Ez egy elképesztően tetemes szám , és egyszerűen hiányzik a rendszerből. Tehát amikor FideszKDNPs képviselőtársam, vezérszónok úr megemlíti azt, hogy mennyivel szélesebb körben sikerül az ellenőrzéseket foganatosítani, hozzáteszem önnek, elég, ha ezt az ÁSZ mondja, nem kell, hogy önök f eldicsérjék egymást, mert az a függetlenség látszatát tovább erodálja. Bőven elég, ha ezt az ÁSZ mondja, és majd a képviselők levitatkozzák vele. Nem hiszem, hogy a FideszKDNP védelmére szorulna ez a szervezet. Amikor ön az ellenőrzések szélesítéséről bes zél, nézzen utána, hogy a megoldatlan önkormányzati auditok ezrével állnak rendelkezésre, tehát ezek a zárszámadások nincsenek tisztességes módon úgy auditálva, ahogy azok a teljes kép látását tennék lehetővé. (F Kovács Sándor jelzésére:) Hiába ingatja a f ejét, ez nem történt meg Magyarországon. Ez egyszerű szakmai kérdés, tudja, 1.0s, igen vagy nem. A helyzet az, hogy az önök államtitkára mondhatja nekünk azt, hogy: „ne szakmaizzál, te”, mindezt tegező üzemmódban, de azért ettől mindez még méltatlan marad egy parlamenthez. Tehát ha nem történt meg ez az audit, akkor nincs miről beszélni, akkor nem lehet teljes körű ellenőrzési képről beszélni, vagy legalábbis önmagát égeti szénné az, aki ilyet kijelent a magyar parlamentben. És a helyzet az, hogy igyekezte m kellő visszafogottsággal és szakmailag értékelni az ÁSZ elénk tett papírját, tehát a politikai bunkósbotot illető jelzőket én most igyekeztem mellőzni ebben a felszólalásban. Most kimondottan a fideszes vezérszónokhoz fordulok, hiszen egyrészt elvitte a vitát egy olyan irányba, ami egyáltalán nem tartozik ide, de az általános vita lehetőségei azért igen szélesek, tehát semmi akadálya nincs annak, hogy más témákról is beszéljünk a mai nap folyamán. De összefűzni az ÁSZjelentés vitáját azzal, hogy F Kovács Sándor képviselőtársam szerint itt tejjelmézzel folyó Kánaán található, és a győzelmi jelentés egy előző korszakból, egy nagyon rossz emlékű korszakból ismerős stílusú propagandajelentést tesz, hát, legalábbis érdekes. De beszéljünk arról, amit ön mondot t: gazdasági növekedés, 5 százalék fölötti. Rendben, örüljünk neki együttesen. Hozzáteszem, önök mindig GDPt vizsgálnak, engem pedig a magyar nemzetgazdaság teljesítménye is nagyonnagyon érdekelne. Mi lesz most, képviselőtársam? Németországból, ÉszakEur ópából 67 százalékos mínuszokról szóló jelentések érkeztek, és bizony a leépítéseket jellemzően nem Németországban fogja a német autógyár elkezdeni, Magyarországon fogja elkezdeni, és azokban a „gyarmatzónákban”, ahova kihelyezte a tevékenysége egy részét . És értem én (Bányai Gábor jelzésére:) , és látom, az alelnök úr a fejét is ingatja, és tudom, hogy azzal nyugtatnak bennünket, hogy azért ezen prémium kategóriákban a kereslet nem esik vissza annyira egy válság idején, tehát a 67 százalékos mínuszok átgy űrűzését nem látni óriási szakmai hiba, óriási felkészületlenségről tenne tanúbizonyságot. Tehát el kell hogy mondjam, szerintem a kormány is tudja, hogy baj közeleg, nem véletlen, hogy pénzügyminiszter úr kiváló kommunikációval készíti elő a begyűrűző vál ságról szóló képeket. A gazdasági növekedés tekintetében két problémám van. Az egyik az, hogy jellemzően nem a magyar nemzetgazdaság produkálja ezeket. A magyar cégek, a mikro, kis- és közepes méretű vállalkozások maximum a beszállítói értéklánc egy alacs onyabb fokán találhatók meg ebben a rendszerben, többek között azért, mert önök a stratégiai szerződéseikben, amiket a multicégekkel kötöttek, nem kötötték ki egyébként a magyar bérek lassú növekményét sem, de azt sem, hogy tisztességes beszállítói hányadr a tudjanak szert tenni a magyar társaságok, és emellett a magyar gazdaság kitettsége brutális.