Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - Egyes egészségügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
570 Most már nem tudjuk azt mondani, hogy nem tudtuk, hogy miről van szó, hogy nem láttuk a végeredményt, hogy nem láttunk bizonyos kórt örténeti papírokat. Itt tartom nagyon fontosnak a magánszolgáltatások adatszolgáltatásának összekapcsolását, hiszen eddig láthattunk sokszor olyan anomáliákat a rendszerben, hogy voltak sötét foltok egyegy beteg történetében, mivel a magánszolgáltatók nem szolgáltatták ezeket az adatokat, ezért talán nem volt teljes képünk arról, hogy hogyan és miként történt. Nagyon fontosnak tartom, hogy 2012. november 1jéig visszamenőleg lesznek feltöltve az adatok az eseménykatalógusba. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyógyszerészek is hozzáférnek ezekhez az adatokhoz, és fel tudják állítani a pontos eseményleírást, magukban tudják modellezni, hogy mi is történt. Ez azért is fontos, mert sokszor talán az állampolgárok - és ebben talán nekünk is van felelősségünk, a sze mléletformálásban - egy gyógyszertárban egy gyógyszerészt talán csak bolti eladónak néznek, és ez egyáltalán nincs így. Ezért is fontos, hogy egy ilyen jellegű kapcsolat létrejöjjön a beteg és a gyógyszerész között vagy a felhasználó - én felhasználói olda lról tudom ezt megerősíteni - és a gyógyszerész között, nagyon fontos, hogy létrejöjjön egy ilyenfajta kapcsolat is, és így az adatok is láthatóvá váljanak. Amit képviselőtársam már említett, itt nyilvánvalóan nagyon fontosak az adatvédelmi garanciák. Erre mindig külön figyelmet kell fordítani, és azt gondolom, itt erről szó van, és ez egy helyes dolog, hiszen itt olyan szenzitív adatokról van szó, amelyeket a legnagyobb körültekintéssel és a legnagyobb biztonsággal kell majd kezelni az elkövetkezendő idősz akban. Nagyon fontos cél a naprakészség, hiszen akkor van értelme egy ilyen rendszernek és ennek a továbbfejlesztésnek, ha az EESZT naprakészen tartása elsődleges feladata a működtetőknek és nyilvánvalóan az adatszolgáltatóknak is. Nagyon fontos elem, hogy meglegyen az a kommunikáció az Államkincstár és az EESZTrendszer között, hogy amennyiben, mondjuk, egy tajszám érvénytelenné válik például elhalálozás miatt, akkor azonnal rögzítve legyen, és tudjanak lépni, például ne akadályozzák az egészségügyet olyan érvénytelenné vált beutalók, receptek és egyéb történetek, amelyekkel megint csak lassítjuk a rendszert. Azt gondolom, ez egy nagyon jó irány. Az elmúlt időszakban, pont nem olyan régen tapasztalhattam meg, hogy az ügyfélkapus azonosítómmal hozzáfértem a vérvételi leletemhez - azt gondoltam, hogy na, végre!, talán ez jutott eszembe ilyen szlenges fogalmazással, ezt egy nagyon jó iránynak tartom , meg akár a recepttörténethez is. Azt gondolom, hogy ezen az úton tovább kell haladni amellett, hogy figyelmet kell fordítania a szemléletformálásra is. Ebben az egészségügyi kormányzatnak és nekünk, politikusoknak is van felelősségünk, hogy azt az állampolgári felelősséget, az állampolgári tudatosságot erősítsük a magyar emberekben ebben a témakörben is, megmutatv a nekik, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, de ez milyen felelősséggel is jár, mint akik igénybe veszik ennek a rendszernek a szolgáltatását. Azt gondolom, jó szívvel lehet támogatni ezt a törvényjavaslatot. Azt kívánom magunknak, azt kívánom ne mcsak a parlamenti döntéshozóknak, hanem a magyar embereknek is, hogy minél több ilyen javaslat kerüljön majd ide elénk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm, Nacsa Lőrinc képviselő úr. Megadom a szót Molnár Gyula ké pviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én sem fogok visszaélni azzal a helyzettel, hogy egészs égügyi témát tárgyalunk a parlamentben, és hosszasan mesélhetnék arról, hogy mennyi mindent lenne még érdemes szabályozni, mennyi minden olyan kérdés van az egészségügyben, amely azonnali és sürgős megoldásért kiált. Én is példásan rövid leszek, és könnyű helyzetben vagyok, hiszen szinte azt mondhatnám, hogy egyetértek azzal,