Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - Egyes egészségügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről:
571 ami ott elhangzott, egyetértek azzal, ezzel, tehát én csak ilyen címszavakat mondanék az egyes, kettes, hármas pontról. Néhány dolgot azonban szeretnék magam is kiemelni és megerősíten i. Nagyonnagyon régen gondolkoztam azon, hogy vannak egészen elképesztően egyszerű dolgok az életben, és valamiért mégsem csinálódnak meg, most bocsánat, hogy ilyen buta szót használok én is. Amikor az ember ilyen gyakorló vezető, mondjuk, egy kisebb egys égben egy önkormányzatnál, mindig csodálkoztam azon, hogy hogy van az, hogy van a háziorvos, van a járóbetegszakellátás, van a kórház, ott vagyunk együtt, egymástól néha pár száz méterre, és ugyanazokat a dolgokat párhuzamosan csináljuk, költjük a pénzt, egymással nem kommunikáló rendszereket üzemeltetünk és tartunk fenn. Ilyenkor mindig elgondolkoztam azon, és próbáltam magam vezetőként ebben az egyébként nagyon egyszerű ügyben áttörést elérni, és azt láttam, hogy ez egy nagyon monolitikus és zárt szakma, nagyon büszke, nyilván nagyon védi a saját maga belső viszonyait, ezért gyakorlatilag teljesen erőtlen voltam ezekben az ügyekben. Óriási áttörés volt, ha mondjuk, néha legalább a háziorvost felhívja, a járóbetegszakellátás tudta használni. Még egyszer m ondom, mind a kettő fenntartója ugyanaz volt. Tehát sajátos és vicces módon pont ugyanonnan kapták a támogatást és a pénzt. Nos, ezért is azt gondolom, hogy ez egy óriási lépés, ami felé ezzel az EESZTvel mentünk. Azt gondolom, hogy ennek mindenfajta fino mítása, ahogy jobbikos kollégám mondta, szerintem helyes, fontos és jó. Én magam is egy dolgot szeretnék megerősíteni, az adatvédelem kérdését. Borzasztóan kényesek vagyunk erre. Nyilván nagyonnagyon fél mindenki. Október 1jén volt egy hackertámadás az O rszágos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézetnél, érzékeny adatok kikerültek. Nyilván pontosan tudjuk, hogy a XXI. század erről szól, hogy azok, akik a bűnelkövetők, akik nem a jó célt szolgálják, egy picit mindig egy lépéssel előbbre vannak, m int azok, akik megpróbálják ezt megakadályozni, de mégis amit lehet, mindenképpen tegyük meg. Egy dolgot a kollégáim észleltek, és szeretném erre felhívni államtitkár asszony figyelmét. Azt mondják az én kollégáim, hogy a ritka betegségek esetében ez a sza bályozás az infotörvény 5. § (2) bekezdésével ellentmondásba kerülhet. Tehát ez túlságosan általános megfogalmazást tartalmaz erre az eshetőségre. Talán érdemes bizonyos szempontból akár pontosítani ebben a törvényben a szöveget, akár pedig valamilyen módo n az infotörvényre való utalással ezt a részt kiegészíteni. Magam is szeretnék kitérni arra, amit szintén kényes témának gondolok, a közfinanszírozásból a magánfinanszírozásba való ilyen típusú átjárás lehetőségét. Ha megengednek ennyi politikai mondatot i tt késő este, akkor ez bizonyos szempontból (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból: Késő este van?) annak a beismerése, hogy a közfinanszírozott rendszeren keresztül bizonyos dolgokat már nem tudnak vagy talán nem is akarnak ellátni. Tehát megteremtik a nnak a lehetőségét, hogy adott esetben a magánszférába áttereljék a betegek egy részét. Én ettől mindig félnék kormánypárti politikusként, ha ilyen módon a közszférából egy ilyen legális csatornát teremtünk a magánszféra ezen területére. Ez mindig felvet a dott esetben olyan kérdéseket, amelyek kényesek és kínosak lehetnek. De még egyszer mondom, értem ennek a logikáját, értem ennek a technológiai részét, nyilván bizonyos szempontból támogatjuk is. Summa summarum, azt szeretném önöknek mondani, hogy csatlako zva az előttem szóló bölcs mondatokhoz, amelyeket képviselőtársaim mondtak - és a kevésbé bölcs mondatokhoz is, de zömmel bölcs mondatok voltak természetesen , én is arról biztosítom a Házat, hogy hacsak valamit közben nem tesznek még bele a törvénybe, ak kor mi is úgy készülünk, hogy támogatni fogjuk ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK: Köszönöm, Molnár Gyula képviselő úr. Most megadom a szót Hohn Krisztina képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről :