Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK:
483 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, előbbutóbb rá kell térnünk arra a gyakorlatra, hogy ilyenkor nem hagyjuk azt, ho gy egy államtitkár ilyen módon oktasson ki bennünket, de addig is, amíg ebben mi közös nevezőre jutunk, én egy újabb témát fogok önnek most fölvetni… (Dr. Rétvári Bence: Erőszakkal fenyeget! - Dr. Orbán Balázs közbeszól. - Németh Szilárd István: Mi ez az a gresszivitás?... - Az elnök csenget.) Persze, de majd előbbutóbb a képviselők is előkerülnek, most egyelőre örülök annak, hogy kormányülésen tudunk részt venni. Szeretném önöket emlékeztetni arra, és tegnap felhívtam a figyelmet arra, hogy a Fidesz pártké nt gyakorlatilag nem funkcionál, és annak parlamenti frakciója sem képes megállítani azokat a törvénytelenségeket, amelyekre tegnap felhívtam a figyelmet. Önök, akik egyébként most itt hiányoznak a padsorokból, közvetlen kiszolgálók, lásd ezeket az államti tkárokat is, akik védik ilyen módon a mundér becsületét, ők azok, akik felelősek azért, hogy gyakorlatilag ma Magyarországon mindent büntetlenül meg lehet tenni. És ez akkor is nagy baj, ha önök abban a hitben élnek, hogy egyébként nagyon jól csinálnak min dent, és ez Magyarország érdekében van, de a helyzet az, hogy ez egyáltalán nem így van. Nézzünk egy konkrét példát! 2017. október 25e óta a Kúria által meghozott jogerős döntés van arról, hogy a taopénzeknek, illetve a közpénzeknek átlátható nak kell lenni, és azokat be kell tudni mutatni. A Transparency Internationalnek a kezdeményezése nyomán az MLSZ annyit megtett, hogy egyébként a felajánlások, az adományok hozzáférhetővé váltak. Ezért most egyébként, mondjuk úgy, nyugodtan hívjuk fel a fi gyelmet arra, hogy a „tao” keresőcím alatt megláthatják, hogy kinek mennyi adományt ajánlanak fel a különböző cégek. De önök egy dologról megfeledkeznek: akkor, amikor ez a közpénzfelajánlási verseny zajlik, ennek egyik fő nyertese a felcsúti alapítvány, a hol nem titkolható módon, kifejezetten a miniszterelnök kedvére érkezik ez a támogatás. Nyugodtan felvethetünk korrupciós szálakat is, hiszen gyakorlatilag azon közbeszerzési eljárások után, amelyek lezajlottak, megjelennek itt ezek a felajánlások. És ami az igazi kihívás és az igazi probléma ebben a körben, az az, hogy önök ennek a pénznek a felhasználásáról konkrétan ennél az alapítványnál és a többinél is kifejezetten akadályozzák a hozzáférést. Így történik ebben a konkrét ügyben is, amiben én szólok, h ogy a Demokratikus Koalíció perelte több mint két éve ezeket az adatokat, önöknek, illetve egész pontosan az alapítványnak minden egyes szerződésről, minden egyes számláról másolatot kellett volna kiállítani, majd egyébként az önök képviselői támogatásával működő minisztérium embere azt mondja, hogy ők újabb vizsgálatokat folytatnak le, álvizsgálatot csinálnak, és egyébként nem hajlandók bírósági végrehajtó számára sem kiadni ezeket a dokumentumokat. Önök a kormány vezetésével és támogatásával eltüntetik az okat a papírokat, amelyek egyébként a közpénzek átláthatóságát ilyen módon megteremtenék, illetve eltitkolják ezeket a papírokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az, amely egyébként ezt a munkát itt konkrétan végzi. Kétszer 180 napos olyan vizsgálatról fog majd itt talán beszélni az államtitkár úr, amikor újabb és újabb ötletekkel állnak elő, hogy miért nem adják ki, de egyébként, államtitkár úr, legyen őszinte legalább egy percig: akkor, amikor pontosan megtudták, hogy 2017. október 25e előtt ez a bír ósági döntés megszületik, előtte egy nappal bekérték az összes dokumentumot, és ma az alapítvány azt állítja, hogy neki semmilyen másolata nincs, ma mindent önök rejtegetnek. Ezt a rejtegetést, gondolom, hogy be kell fejezni. Személyesen is voltam a minisz tériumban, és az önök odarendelt sajtótitkára volt az, aki azt mondta arra, hogy miért nem adják ki ezeket a papírokat, hogy „csak”. Ilyen egyszerű választ adott. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt országgyűlési Képviselők! Ne rejtegessék tovább és ne dugjá k el ezeket a papírokat! Nemcsak Felcsútnak, hanem az összes egyesületnek be kell számolni arról, hogy hogyan használták fel ezt a pénzt, és akiknek kevés jutott, azoknak is ezt meg kell tenni, de a felcsútiaknak mindenképpen. Köszönöm szépen. (Taps az ell enzék soraiban.) ELNÖK: