Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK):
482 csak rögzítem a tényt, nem is szeretném minősíteni, azt azonban elmondanám, hogy szerintem az Országgyűlés meg a napirend előtti felszólalások műfaja nem erről kellene hogy szóljon. Egyébként, amit elmondott addig a pil lanatig, amikortól kezdve kibújt a szög a zsákból, az pedig semmi másnak nem tekinthető, mint egyfajta szelektív történetmesélésnek, ugyanis egypár részletet azért képviselő úr kihagyott, ami erősen árnyalja a képet. Ugyanis a történet valahol 20022010 kö zött kezdődik, amikor is kialakult egy olyan rendszer… Sajnos, a dolgok egymásból következnek, ezért néha muszáj korábbi ügyeket is felhozni, és korábbi ügyekből érthetjük meg a jelen problémáit. Tehát 20022010 között egy olyan rendszer alakult ki, amelyb en az állam nem biztosított finanszírozást az önkormányzatoknak, viszont a felelősséget meg a feladatokat odaterhelte. Ebből aztán az következett, hogy az önkormányzatok eladósodtak, egyébként a jobboldali önkormányzatok is meg a baloldali önkormányzatok i s, a baloldali önkormányzatok jobban, de mindenkire kiterjedt ez a dolog. Amikor 2010ben a FideszKDNP által támogatott kormány került hatalomra, akkor az történt, hogy áttekintettük ezt a rendszert, és újraszabtuk ezt a rendszert. Feladatfinanszírozást v ezettünk be, amikor azt mondtuk, hogy amilyen feladatokat a törvény kétharmadban az önkormányzatoknak meghatároz, az ahhoz szükséges finanszírozást vagy az államtól, vagy átengedett bevételek révén az önkormányzat közvetlenül megkapja, és egyébként pedig a z adósságállománytól megszabadítjuk a települési önkormányzatokat. (9.10) Így majdnem 1400 milliárd forintnyi adósságállománytól szabadítottuk meg az önkormányzatokat. Ezt követően pedig, amiről ön szintén nem beszélt, és azért ez mégiscsak az elmúlt kil enc év eredményeinek tekinthető, egy korábban soha nem látott fejlesztési programot indítottunk. Ez a megyei jogú városok esetében, tehát Pécs esetében is így történt, „Modern városok” programnak nevezzük, amiben az az egyedi, hogy a miniszterelnök és a te lepülés vezetői közvetlenül leültek és közvetlenül megállapodtak, és amit a településvezetők akkor elénk tártak, azokat a fejlesztéseket mi a kormány részéről támogatjuk. Én azért vagyok kénytelen, képviselő úr, országos dolgokról beszélni, mert ez egy ors zágos fórum. Tehát én csak azt szeretném, hogy a kormány pozíciója ebben micsoda? A kormány pozíciója az, hogy megszabadította az önkormányzatot az adósságállománytól, hogy fejlesztési forrásokat biztosított nagyjából 100 milliárd forint nagyságrendben Péc s városa számára is, és azokat, amiket a kormány ezekben a megállapodásokban megígért, tartotta is. Mi, ugye, azt mondjuk, hogy ahogy a pécsiek, budapestiek, szombathelyiek, tatabányaiak, tataiak, ahogy a magyarok döntöttek az önkormányzati választáson, az ezt a megállapodást nem befolyásolja; az a megállapodás ugyanúgy a most megválasztott településvezetők számára is áll. Képessé kell őket tenni arra, hogy a város érdekében és a városfejlesztésért tudjanak tevékenykedni. Nekem az a bajom, hogy ebből az egé sz történetből az látszik, mintha itt az lenne a politikai trükk, hogy önök ígérgettek a választási kampányban, de már akkor is tudták - és most pedig megpróbálják eltitkolni azt, hogy ezt akkor tudták , hogy nem fogják tudni teljesíteni az ígéreteiket. A felügyelőbizottsági tagságokról szólt az ön felszólalása, illetve arról, hogy hogyan lehet kihátrálni a magyar választópolgároknak megtett ígéretekből - és ez mindenhol így van. És mi azt gondoljuk, hogy ez elfogadhatatlan, és a kormány a településeken la kó választópolgárok, a magyarok mellé fog mindig állni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! „Meddig falaz még a minisztérium a Felcsúti Fociakadémi ának?” címmel a DK képviselőcsoportjából Varju László képviselő úr kért szót. Parancsoljon, öné a szó. VARJU LÁSZLÓ (DK) :