Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 21. hétfő - 85. szám - Interpellációk - Nunkovics Tibor (Jobbik) - a pénzügyminiszterhez - „Már szedni áldozatait a rabszolgatörvény!” címmel - ELNÖK: - BODÓ SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár:
44 gondolom mint volt gyári munkás, hog y egyik dolgozó sem akar ilyen feltételek mellett dolgozni ma Magyarországon, nem véletlen, hogy ennyien hagyják el ezt az országot. Nyilvánvaló tehát, hogy Kósa Lajosnak a szánalmas, akkori kommunikációja igazából teljesen ellentétes volt a valósággal, hi szen itt arról szólt az egész, hogy tulajdonképpen a munkaerőhiányt akarják ezzel megoldani, azzal, hogy a munkaidőkeretet növelik, illetve azzal is, hogy mindenféle keleti munkaerőt, főleg ukránokat, és itt nem a kárpátaljai magyarokra gondolok, hanem kon krétan ukrán munkavállalókra gondolok, őket és társaikat hozzák be tömegével ebbe az országba, ahelyett, hogy végre felfognák azt, hogy itt a béremelésre, bérunióra lenne szükség. De persze önök más megoldásokat látnak, hiszen jól látjuk azt, hogy ott vann ak például a Borkai Zsoltok, azok a paprikajancsik, akik itt jachtoznak ebben az országban, míg a mérleg másik oldalán ott vannak azok a becsületes dolgozók, akik már tényleg szó szerint halálra dolgozzák magukat azért, hogy el tudják tartani a családjukat , és tisztességben fel tudják nevelni gyermekeiket. Higgyék el nekem, hogy ezek az emberek nem akarnak sokat. Nem azt szeretnék, hogy úgy gazdagodjanak, mint Mészáros Lőrinc, csupán annyit szeretnének, hogy a becsületes munkájukért olyan tisztességes bért kapjanak, amivel el tudják tartani a családjukat, esetleg tudnak fizetni egy autót vagy tudnak fizetni egy lakást, de ne adj’ isten, még évente egyszer nyaralni is el tudják vinni a családot. Azt hiszem, hogy a XXI. században itt, Magyarországon, Európa kö zepén ez nem kellene hogy egy olyan hú, de nagy álom legyen, mégis a társadalom többsége számára ez elérhetetlen. Kérdezem tehát tisztelt államtitkár urat, hogy mikor hajlandóak végre belátni azt, hogy a gazdaságpolitikájuk és a munkaerőpolitikájuk megbuk ott, és nem a munkaidő növelésére van szükség, meg nem külföldi munkaerőre van szükség, hanem arra van szükség, hogy a magyarokat tisztességesen megfizessék. Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyű lés! Az interpellációra Bodó Sándor államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. BODÓ SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Úgy érzem, hogy egy kicsit méltatlan, ső t nem is kicsit, nagyon, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb törvényéről, a gazdaságot szabályozó törvényről ilyen slendrián elnevezéssel beszél. De tulajdonképpen ezen még akár át is léphetnénk, hiszen ettől jóval nagyobb tévedések is vannak abban, amit ön elmondott. Az egyik nyilvánvalóan arra vonatkozik, hogy ön egy olyan munkatörvénykönyvet képzel el elmondása szerint, ami az összes munkavállaló apró, legkisebb részleteket is tartalmazó foglalkoztatásától kezdődően a legnagyobb cégeken keresztül m indenütt alkalmazható. Hát, tisztelt képviselő úr, hangsúlyozom, a legfontosabb alapok megléte mellett azért higgye el, hogy jelentős különbségek vannak ezeknél a cégeknél, és nagyon lényeges az, és nemzetközi tendencia is egyébként, hogy adjunk teret anna k, hogy a munkaadók és a munkavállalók tudjanak valamilyen szinten megegyezni. Ez egy fontos dolog, de továbbra is fenntartom, hangsúlyozva, hogy az alappillérek rendben vannak. Ennek a megegyezésnek tehát helyet kell adni, és amikor néhány hónappal ezelőt t a munka törvénykönyve kapcsán erre a lehetőségre felhívtuk a figyelmet, nagyjából párttársai is hasonló stílusban reagáltak, mint ahogyan ön most tette. Tehát nézzük meg, hogy mi történt azóta! Nevezetesen az történt, hogy jelentősen megszaporodott azokn ak a cégeknek a száma, ahol kollektív szerződéseket kötöttek, illetve kollektív szerződések kötése előtt állnak. Ez egy lényeges kérdés, hiszen a korábbi években az volt a tapasztalat, hogy egészen minimális változások voltak, évente egykéthárom alkalom volt csak, ahol ilyen szerződések köttettek, most pedig mondhatjuk azt, hogy 20 alkalommal már megtörtént a megállapodás, és 67 esetben pedig ez folyamatban van. Ez mindenképpen azt jelenti olvasatomban, hogy a munkaadók és a munkavállalók komolyan veszik ezt a lehetőséget, és tárgyalnak erről a kérdésről.
