Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 28. hétfő - 88. szám - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mikor lesz Magyarországon XXI. századnak megfelelő vasúti személyszállítás?” címmel - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
323 tény, hogy 2010hez képest felére csökkent a munkanélküliség szintje, és a közfoglalkoztatottak száma is folyamatosan csökken, képviselő úr, ezt konkrét számadatok bizonyítják. Van egy kis kavarodás az átlagkeresetek, átlagjövedelem meghatározásánál, de a megyében 2014 óta 47 százalékos, 2010 óta pedig összesen 64 százalékos átlagkeresetnövekedés valósult meg. Ezek természetesen nem vigasztalják azokat, akik az országos átlagtól kevesebbet keresnek, de nyilván azt ön i s tudja, hogy a munkabérek esetében a keresletkínálat mindenképpen egy fontos befolyásoló tényező. Magyarország Kormánya elkötelezett tehát a vidék fejlesztése mellett, és ebből nyilvánvalóan SzabolcsSzatmárBereg megye sem maradhat ki. Egyébként jó néhá ny alkalommal volt lehetőségem az előző időszakban az önök megyéjébe is ellátogatni, és látható fejlesztések vannak. Ezek a beruházások nyilvánvalóan segíteni fogják majd a bérek növekedését, hiszen szakképzett munkaerőből egyébként egyre kevesebb áll rend elkezésre. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.) (12.50) Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mikor lesz Magyarországon XXI. szá zadnak megfelelő vasúti személyszállítás?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az innovációért és technológiáért felelős miniszternek: „Mikor lesz Magyarországon XXI. századnak megfelelő vasúti személyszállítás?” címmel. Képviselő asszony, öné a szó. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyre hangosabban követelik a vasúttal közlekedők és a vasútnál dolgozók, ho gy érezhetően javuljon a MÁV szolgáltatási színvonala. Több tízezer munkába és iskolába járó honfitársunk mindennapjait nehezíti meg a MÁV kiszámíthatatlan és pontatlan működése. Ha késnek a vonatok, akkor a dolgozók elkésnek a munkahelyükről, a tanulók pe dig az iskolából. Ez a mostani helyzet senkinek nem jó. A mára szinte állandósult késések mellett a személyszállító vonatok minősége is sok kívánnivalót hagy maga után. Számos esetben lehet panaszokat hallani a vasúttal közlekedőktől, hogy nincsenek meg a XXI. századi közlekedés feltételei a vasútvonalakon. Hol piszkosak, koszosak az ülőhelyek, hol ágyi poloskák telepednek meg az ülésekben, hol nem működnek a légkondicionáló berendezések, hol még az ablakot sem lehet lehúzni a nyári melegben, hol nem vagy c sak részlegesen működnek az utastájékoztató berendezések, hol a jegyvásárló automaták nem működnek, hol még a jegyvizsgálók sem tudják követni a menetrendváltozásokat. És van olyan, államtitkár úr, hogy mindez egyben jelentkezik. Aki a MÁVnál utazik, vona ton közlekedik, nagyon jól tudja, hogy a nyári időszakban áldatlan állapotok uralkodtak, bármelyik vonalat néztük, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a legtöbb esetben annyira sokan utaznak a vonatokon, az elővárosi vonalakon, hogy lényegében azt mond hatjuk, hogy az utasok mint a heringek úgy vannak a kocsikban. Államtitkár úr, amikor arról beszélünk, hogy XXI. századi állapotokról kellene tanúskodni, akkor hadd védjem most a dolgozókat egy kicsikét. Amikor tájékoztatást kérünk utasként, hogy mi zajlik a MÁVnál, ezek az emberek vannak a legkellemetlenebb helyzetben, nem tudnak tájékoztatást adni, mert a MÁVnál még annyiba sem nézik ezeket a dolgozókat, a jegyvizsgálókat, hogy tájékoztassák