Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 20. szerda - 95. szám - A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:
1316 Tisztelt Ház! Ez nem más, mint államosítás. Brenner Koloman képviselőtársam említette, hogy a World Science Forum Budapesten van, ami szerintem egy tök nagy dolog. Nagyon sajnálatos, hogy bár a köztársasági elnök nyitotta meg, a kormány nem képviselteti magát; nyilvánvalóan nem kívánnak szembenézni azzal, hogy miközben máshol fontosnak tartják ezt és virágzik a tudomány, addig i tthon lábbal tiporják, és bizony nem tudtak volna mit mondani a saját kollégáknak. Erre az értelmiség- és tudományellenességre nagyon nehéz mit mondani, ezért sem támogatja az MSZP ezt a törvényjavaslatot. ELNÖK: Köszönöm szépen, Kunhalmi Ágnes ké pviselő asszony. Most megadom a szót Arató Gergely képviselő úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen. Amikor az ember először látja ezt a törvényjavaslatot - és államtitkár úr is errő l beszélt , akkor azt gondolná, hogy annyira nincs más dolguk az Innovációs és Technikai Minisztériumban (Schanda Tamás: Technológiai!) , Technológiai Minisztériumban, bocsánat, hogy már csak egyetlen problémájuk maradt: hogy rendbe hozzák a definíciókat a nyári, fölötte viharosra sikerült törvénykezés után. Pósán képviselő úr ezt a dinamikusan előre haladó vonat képével érzékeltette, hogy újabb és újabb állomásokra érkezik. (Dr. Pósán László közbeszólása.) (22.40) De azt mondta... Hát, vonatról nem beszé lt, az az én képzeletem volt, csak mondta, hogy megyünk továbbtovább: újabb állomások. Na, hát azért itt… Szóval, hogy itt mégiscsak nem arról van szó, hogy itt egy ilyen tervezett folyamat van, ahol haladunk állomásról állomásra, sokkal inkább arról, hog y sikerült egy olyan gyenge minőségű jogszabályt előállítani nyáron a nagy rohanásban, hogy sok minden nem volt benne tisztességesen elvégezve, és azt gondolta a minisztérium, hogy jönnek a hosszú téli esték, ráérnek, akkor kireszelgetik ezeket, meg kijaví tják. Ugye, ez mindig egy ilyen fontos minisztériumi pótcselekvés, hogy a definíciókat javítgatják a törvényben. Ezt hihetnénk, hogy erről van szó, de hát persze nem. Ezért még nem jött volna ide államtitkár úr, hogy egy kellemes estét töltsön velünk, és n em vették volna igénybe az Országgyűlés egyébként is meglehetősen leterhelt képviselőit. Sokkal inkább arról van szó, hogy sajnos, vagy nem sajnos, azt hiszem, sajnos, mert ha már létrehozták ezt a szörnyszülöttet, létrehozták azt az új szervezetet - amit ugye harmadik szereplőként be akarnak építeni ebbe az intézményrendszerbe, teljesen fölöslegesen egyébként, ma ugye már beszéltünk a háromkerekű motorkerékpárokról, hát végül is lehet azt úgy képzelni, hogyha valami egyébként jól működött az innovációs hiv atallal és az MTAval , akkor még beraknak egy harmadik kereket is. De úgy látom, hogy nem találták el funkcionálisan, hogy hova is kell ezt a kereket rakni, szóval egy sor dolgot nem sikerült létrehozni és működtetni úgy, ahogy ezt elképzelték vagy ezt e lgondolták. Említették már képviselőtársaim, és én is szeretném megemlíteni, hogy jól láthatóan az az egyik fő problémájuk, hogy miniszter úr a maga végrehajtó emberét nem bírta beültetni megfelelően erős pozícióba, mert elkövették azt a hibát, hogy pályáz atot írtak elő a titkárság főtitkára vagy valami hasonló szürreális nevet viselő pozícióhoz. Ugye, ez az a pozíció, akié az érdemi hatalom, mert értjük azt, hogy elnök úrnak nem az a dolga, hogy tudománypolitikai részletekkel vesződjön. Neki az az elsődleg es feladata, hogy lelkes legyen a miniszterelnök KözelKeletpolitikájáért, bármi is éppen az, és ezt kiválóan teljesíti. Tehát Szigeti úrnak kéne itt működtetni ezt az egyébként meglehetősen nagy szervezetet, csak éppen semmilyen felhatalmazása nincs hozz á. Ezért került elénk ez a törvénytervezet. De azért mégiscsak fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ha most ebben a törvényben hoznak egy olyan, egyébként abszurd szabályt, hogy amíg nem sikerül kiírni egy pályázatot - nem tudom, mi ennek az akadálya, tehá t nehezen tudom elképzelni, hogy mi okozza ezt a nehézséget, hogy kiírjanak egy pályázatot, pláne, ha már tudják, hogy ki fogja