Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 20. szerda - 95. szám - Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1143 ügyelosztási rendben foglaltaknak megfelelően mind a járásbíróság székhelyén, mind a törvénykezési helyen folytathatja egyes, a törvényben meghatározott esetek kivételével. Tisztelt Ház! A módosítások jelentős része terminológiaitechnikai jellegű, a céljuk az ágazati törvények és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény koherenciájának megteremtése; így például a „bírósági felülvizsgálat” terminológia helyett a „közigazgatási perben megtámadható” kifejezé s használata és ezzel a felülvizsgálat kettős értelmezésének megszüntetése, miáltal a közigazgatási perjogban a felülvizsgálat fogalma a továbbiakban kizárólag a bírósági hatáskörbe tartozó rendkívüli perolvasatot jelenti majd. Kiemelendő nóvum, hogy a mód osítást követően az adatok zárt kezelésére kérelemre vagy pedig hivatalból is sor kerülhet abban az esetben, ha ugyanazon történeti tényállás alapján a jogerősen vagy véglegesen lezárt, illetve párhuzamosan zajló más bírósági vagy hatósági eljárásban az üg yfél vagy az eljárás egyéb résztvevője a természetes személyazonosító adatainak és lakcímének zártan kezelését rendeli el. Tisztelt Országgyűlés! Összességében tehát elmondható, hogy igen jelentős változásokat tartalmazó módosító javaslatról van szó, amely mindezek mellett számos jogtechnikai kérdést is rendez. Az elhangzottak alapján a Fidesz képviselőcsoportja támogatja a javaslatot. Kérem képviselőtársaimat, tegyék szintén ugyanezt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Molnár Gyula közbeszólására:) De jó volt hallani, hogy közben beszéltek, és semmit nem lehetett érteni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr, ha valami problémája van, ügyrendi javaslat formájában azt megteheti. (Dr. Kovács Zoltán: Azt mo ndta, hogy támogatja.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka VargaDamm Andrea képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. DR. VARGADAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan fideszes képviselőtársam azt mondta, hogy miniszter asszony igen részletesen adta elő ezt a 249 szakaszból és irdatlan mennyiségű mellékletből álló törvényjavaslatot, a 19 perc, amint láttam, nem iga zán elég a részletes ismertetésére egy ilyen jogszabálycsomagnak, viszont el lehet mondani erről a törvényjavaslatcsomagról, hogy ez a kilenc éve tartó jogszabálycunami a törvényalkotásban annak a leképeződése. Ugyanis ebben a jogszabályban nemcsak arról van szó, hogy újabb intézményrendszerváltoztatást eszközöl a közigazgatási eljárásokban és azok felülvizsgálatában, hanem tele van a 249 szakasz között - legalább a fele, ha nem több - olyan koherenciazavarok kiküszöbölésével, olyan jogintézmények megneve zésének egységesítésével és rengeteg olyan jogszabályi javaslattal, ami semmi másra nem utal, mint arra, hogy az elmúlt kilenc évben átgondolatlanul, ötletszerűen, teljes mértékben zűrzavart keltve a joggyakorlók számára, a jogszabályok tengerében ez a ren dszer valamelyes tisztítása, amit ez a jogszabálycsomag megpróbál rendezni. Annyit azért hadd mondjak el, hogy 2019. november 12e nulla óra körül, 34 másik törvényjavaslattal nyújtotta be a kormány ezt a törvénycsomagot is, amely 78 jogszabályt módosít 24 9 paragrafusban és a soksok mellékletben, ami, azt gondolom, hogy azért elfogadhatatlan, mert még szakértőkkel is lehetetlen úgy felkészülni, hogy részleteiben minden egyes változtatandó jogszabály vizsgálata mellett lehessen alapos, megalapozott állásfog lalást tenni. (9.30)