Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 21. péntek - 77. szám - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár:
555 képviselőtársaim részéről, hogy a családok éve; és nem lehet olyan ember ebben az országban, aki felelősen bármely legkisebb településtől akár az Országgyűlés képviselőin át ne hinne abban, és ne akarná azt, hogy a magyar családok helyzete évről évre javuljon. Ebben nem lehet vita. Ellenben ha megnézzük, hogy hogyan is alakul a 2020as költségvetésben ennek a politikának a lefordított, számszerűsített eszközrendszere, akkor azt látjuk, hogy a gyermekes családok egy főre jutó átlagos jövedelme 2017ben 1 millió 42 ezer forintot tett ki, amely négyötöde, 80,2 százaléka volt az országos átlagnak. A gyermek nélküli családok egy főre jutó jövedelme 1 millió 549 ezer forint volt, az országos átlagot 19,2 százalékkal meghaladó módon. A különbség arra utal, hogy a családtámogatások a kommunikációban erőteljesebbek, mint a költségvetési gyakorlatban. Az eltelt hét évben a gyermekes családok egy főre jutó jövedelme 20,2 százalékkal, a gyermek nélküli családoké pedig 17 százalékkal emelkedett. Azaz a családi adókedvezmény javította ugyan a gyermekes családok jövedelmi pozícióját, de nem volt képes kompenzálni azt a veszteséget, amelyet egyéb családtámogatások, így például a családi pótlé k tudatos elértéktelenítése okozott. Különösen kedvezőtlenül érinti ez a családpolitika az egyszülős családokat, amelyekben a vizsgált hét évben az egy főre jutó jövedelem vásárlóértéke 3,4 százalékkal visszaesett. Megjegyzendő, hogy ebben a jelentős társa dalmi problémában van jelentősége annak, hogy e családok száma 2016ban 155 ezer, 2017ben 174 ezer, míg az érintett gyermekek száma több mint negyedmillió, 254 ezer, illetve 265 ezer volt. E családokban 2017ben az egy főre jutó nettó jövedelem mindössze 829 ezer forintot tett ki, azaz az országos átlagnak kevesebb, mint kétharmadát, 63,8 százalékát. Az adatok szerint a kétszülős, három- és többgyermekes családoknak is csak részben segített a jelentős családi adókedvezmény, többségük legfeljebb részlegesen tudta igénybe venni azt, mivel a bruttó keresetük adó- és járuléktartalma alacsonyabb volt az adókedvezménynél. 2017ben e családokban az egy főre jutó átlagos nettó jövedelem mindössze 855 ezer forint volt, az országos átlagnak nem egészen 65 százaléka. A jövedelmi különbségek folyamatos növekedése egész rétegeket fog kritikus helyzetbe hozni. De sajnos ennél rosszabbat szeretnék mondani. Ha konzerválódik ez a jövedelemkülönbség területileg és jövedelem vonatkozásában Magyarországon, akkor Magyarországon az a siker, amit önök most a gazdaság teljesítőképességében látnak, meg fog torpanni. Nem a külső gazdasági környezettől, hanem azért, mert képtelen lesz a belső fogyasztásra generált gazdaságpolitika támaszt nyújtani, minőségi szakképzést adni, minőségi t udással, minőségi versenyképességgel hazai piacon boldogulni családoknak. Ez a politika annyiban szorul változtatásra, hogy a mellé a gazdasági teljesítőképesség mellé hozzá kell rendelni azt az eltorzult jövedelempolitikát, amit a kormányzat képvisel, hog y a társadalmi egyenlőtlenségnek minimum a mérséklését - de legyünk egy picit úgymond bátrak, ahogy itt az előbb megfogalmaztam, merjünk nagyot álmodni , az egyenlőségét próbáljuk meg elérni. Ez a költségvetés annyiban konzekvens, hogy az elmúlt kilenc év ben a kormány ezen társadalompolitikáján nem volt hajlandó változtatni. Ennek a következményei viszont nem egy költségvetés megváltoztatásával, hanem hosszú távon határozza meg Magyarország egységes kulturális, értékalapú és élhető részét. Végezetül szeret ném mondani, hogy ne csak megszületni legyen érdemes ebben a hazában, hanem olyan politikát kell csinálni, ahol élni is érdemes. Köszönöm szépen. (Dr. Keresztes László Lóránt tapsol.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Ban ai Péter Benő államtitkár úrnak, akit mindig soron kívül illet meg a szólás joga. Parancsoljon, államtitkár úr! BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár :