Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 20. csütörtök - 76. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz):
408 vállaltak munkát. De az állítás az, hogy Magyarországon ezen 11 középkeleteurópai ország között ez az arány nem kiugró, a harmadik legalacsonyabb. Természetesen azon dolgozunk, hogy minél többen itthon találják meg a számításukat. Képviselő asszony úgy fogalmazott, hogy azok között, akik külföldre mennek, az elhatározásuknál nem a gazdasági környezet a meghatározó. Én abban bízom, hogy ezek szerint sokan érzékelik, hogy a gazdaság bővülése együtt jár a keresetek növe kedésével is. Itt megint hadd mondjak számokat, ha sokszor az önök padsoraiból a béremelkedést illeti kritika. Megint reál- és nettó keresetek változását hadd említsem! A 2013as növekedési fordulat óta 2013ban 3,1 százalék volt a reálkeresetek növekedése , ’14ben 3,2 százalék, ’15ben 4,4 százalék, ’16ban 7,4 százalék, 2017ben 10,3 százalék és 2018ban 8,3 százalék. Azzal kalkulálunk, hogy ez a jelentős reálkeresetnövekedés 2019ben és reményeink szerint 2020ban is megvalósul. Tehát azt gondolom, hogy ha képviselő asszony fontosnak tartja, hogy a reálkeresetek növekedése azt eredményezi, hogy egyre többen tudják megtalálni a számításukat Magyarországon, akkor a 2020as költségvetésben is talál olyan elemeket, amelyeket támogatni tud. Ami a hitelügyeket illeti, a képviselő asszony úgy fogalmazott, hogy ha valamilyen gazdasági válság következne be, akkor ennek jóval negatívabb hatása lehetne, vagy közel olyan hatása lehetne (Bangóné Borbély Ildikó: Súlyosabb!) , súlyosabb, mint a 200809es gazdasági válsá g idején. Engedje meg, hogy ezzel az állításával vitatkozzak, és két dolgot említsek meg! Az első, hogy tudjuk, hogy a 200809es válság a magyar lakosságon, a magyar családokon azért ütött akkorát, amekkorát ütött, mert a lakosság jelentős része devizában volt eladósodva. Az egyik lényeges dolog az, hogy ma jogszabály alapján devizában csak az a személy adósodhat el, akinek a jövedelme is devizában áll rendelkezésre, devizaforrásai vannak. Tehát egy jelentős kockázati faktort ez a változtatás kiütött. A má sik nagyon lényeges dolog pedig az, amiben a kormányzat és a jegybank közösen lépett fel, és a jegybank hozott egy olyan szabályozást, amely az úgynevezett adósságfék keretében lehetetlenné teszi azt, hogy valaki, mondjuk, forintban olyan mértékben adósodj on el, amely eladósodás aztán a jövedelméhez képest túlzottan magas törlesztőrészletfizetést tenne szükségessé. Tehát megvannak azok a jogszabályi garanciák, amelyek egy ilyen gazdasági probléma esetén sokkal ellenállóbbá teszik a magyar lakosságot és ezá ltal a magyar gazdaságot is. Ha képviselő asszony az esetleges negatív világgazdasági eseményekre hívja fel a figyelmet, akkor, azt gondolom, hogy a jövő évi költségvetés erre is kíván reagálni. Kétségtelen, hogy a gazdasági ciklusok nem tartanak végtelens égig, a gazdaság természete olyan, hogy felívelő és leszálló ágak vannak. Épp ezért a jövő évi költségvetésben alacsony hiánnyal és a GDP 1 százalékát kitevő tartalékokkal számolunk. De ezzel együtt is úgy gondoljuk, hogy mind az említett bérnövekedés, min d az Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedés és ennek köszönhetően például az oktatás vagy az egészségügy többletkiadásai teljesülni tudnak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr r eagálását, válaszait. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Kovács Sándor képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportból. Megadom a szót, képviselő úr. KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hog y a családok költségvetésén belül néhány szót szóljak a szociális helyzetről. Kicsit későn érkeztem, de Bangóné képviselőtársam felszólalását hallgatva mégiscsak az jut az eszembe, hogy ez a kormány a családokat szeretné támogatni mindazzal a demográfiai h ullámmal, amiről beszélünk, a szülőképes nőkkel és nem azt, amit ők, illetve a régiúj vezetőjük tegnap kinyilatkoztatott, hogy a bevándorlókat be kell fogadni, velük kell a gazdaságot megerősíteni és azokra kell fordítani azokat a támogatásokat, amelyeket ez a költségvetés a családoknak, a gyermekes családoknak és minden olyan magyar